Júniusban még nem köszönthettük a nyarat Magyarországon. Akit esetleg a múlt hónapban a hőguta kerülgetett, vagy a metró hiányzó légkondicionálóján bosszankodott, az rosszul emlékszik.
Természetesen ezeket a mindennapi tapasztalatoknak ellentmondó megállapításokat nem kell komolyan venni, mindössze ezzel kívántuk szembesíteni a jegybank alig tíz napja megjelent inflációs jelentésének azt a megállapítását, hogy a nyáron az áruk és a szolgáltatások ára jelentősen csökkenni fog. A júniusi adatok nem ezt igazolják. Talán csak az autósok érzékeltek némi árcsökkenést, azonban azzal korántsem lehetünk elégedettek, hogy az élelmiszerek többsége éppen csak nem lett júniusban drágább, mint a megelőző hónapban.
Most viszont a magyar vásárlók - szembesülve a "mindössze" 3,4 százalékos, évesített inflációval - örülhettek, hogy az Európai Unió szinonimájaként használt Brüsszelt, a tízmilliárdokba kerülő kormányzati kampány dacára, nem sikerült megállítani. Napjainkban ugyanis annak előnyeit élvezhetjük, hogy kontinens-szerte jóval kisebb a fogyasztói árindex növekedés mértéke, mint nálunk, és - importőreinknek hála - ez akadály nélkül begyűrűzik a hazai piacokra is. Ennek persze a magyar termelők nem örülnek, a Magyar Nemzeti Bank annál inkább. A Matolcsy-féle monetáris politika egyik alapelve a forint bizonyos határok közötti gyengítése, és ezt az áhított célt sikerült is elérniük. A friss statisztikai adatok hatására 325 forintot kérnek már egy euróért, ami baljós kilátásokkal kecsegtet.
A jegybank mestere annak, hogy nem kevés tudálékossággal, újabb és újabb közgazdasági fogalmak közkinccsé tételével palástolja a nem fogyasztóbarát monetáris politikáját. Most az a mondás járja, hogy adatvezérelt módon döntenek. A júniusi infláció mértékét már olyannak tekintik, amely még távolabb tolja az alapkamat emelésének esetleges időpontját. A nem szuperkötvényben megtakarítók nagy-nagy bánatára. A családok mit tehetnek mást: kevesebbet vásárolnak. Egy fogyasztásvezérelt gazdaságban...