Azt nem lehet mondani, hogy Mohammed Barkindo, az OPEC (a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének) főtitkára ostoba volna. Mutatja ezt, ahogy a szervezet múlt hét végi bécsi találkozóján kifakadt: az olajiparra a legnagyobb veszélyt a klímaváltozás és az olajkitermelés ellen kampányolók jelentik.
A főtitkár korántsem ostoba, de hát nem voltak ostobák azok sem, akik 1877-ben a brit sajtóban arról cikkeztek: ha így növekszik a lóvasutak száma és forgalma, akkor 2000 után negyven centiméter magasan trágya fogja borítani a közutakat. Alig keltett közfigyelmet, hogy ugyanabban az évben, tehát 1877-ben mutatta be a közönségnek Nikolaus August Otto azt a négyütemű, belső égésű robbanómotort, amely 150 éve meghatározza mindazt, amit a fejlett világban haladásnak gondolunk és élünk meg. A lóvasútnak azon a napon befellegzett, bár Ottón kívül kevesen sejtették ezt, ha ő maga sejtette egyáltalán.
Akkor senki sem gondolta – nem is gondolhatta –, hogy az olaj az egész nyugati civilizáció alapja lesz 150 évre, már ha látjuk: az olajtermékek az egész életünket behálózzák, s jelenleg nem tudnánk megmondani, mivel lehetne helyettesíteni őket, már azon túl – s ez sem kis dolog –, hogy a közvetlen energia-szükségletet a megújulóktól reméljük. Az olajipar – pontosabban a tőkés termelés összes olajalapú ágazata – annyira belelendült, hogy évtizedekig azzal riogattuk magunkat (vagy mutattunk olcsó fityiszt a tőkés multiknak), hogy kifogy a Föld százmillió éve bespájzolt tartaléka. Aztán az innováció cáfolt minden jóslatot, forradalmasítva a palaolaj- és palagáz-lelőhelyek feltárását.
A fosszilisenergia-hívők fellélegezhettek egy időre – egészen addig, amíg ugyanez a technológiai robbanás nem kezdett el jóslatok helyett tényeket közölni a globális éghajlatváltozásról, a sarki jég olvadásáról és a mindennek nyomában közelítő totális civilizációs armageddonról.
Az OPEC főtitkára tehát nem buta ember – furcsa, hogy mégsem látja: nem csak az olajkitermelés ellenzőitől kell félni, és nem csupán az olajipar van veszélyben. A környezetvédők csupán az első képviselői annak a totális emberi közösségnek, amely hamarosan az energiatermelés hagyományos módja és a szénhidrogének energetikai felhasználásán túl – ha logikusan halad – a természeti erőforrásokat fölemésztő, a bolygót lakhatatlanná tevő, az emberiség létalapját fölszámoló tőkés gazdasági rend ellen fog globálisan tiltakozni. Mert hiába hirdette meg a zseni Stephen Hawking, hogy a Földet el kell hagynia az embernek: ha ez az önpusztító élőlény csak azért megy a Marsra (vagy bárhová), hogy ott ugyanazt tegye, amit a Földön, akkor csak egy villanásnyival tudja kitolni létének idejét.
A lótrágya nem lepte el Londont, megmentette tőle a várost az Otto-motor. Ha megbízhatnánk az emberi józanságban – amit azért nagy bizonytalansággal és erős kétségekkel teszünk –, úgy azt mondanánk: valahol itt kell lennie a megoldásnak az orrunk előtt, különben a modern civilizáció lótrágyájába nem csak néhány nagyváros fog belefulladni.