Szalmakalapos tolvajok raboltak ki budapesti utasokat

Publikálás dátuma
2019.07.11. 09:50
Képünk illusztráció
Fotó: Paul Zinken / AFP
A román állampolgárságú elkövetők szorosan a sértettek mögé léptek, és miközben az egyik belenyúlt a táskába.
A BRFK Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói őrizetbe vettek négy román állampolgárt.  Budapest I., V. és XI. kerületében tömegközlekedési eszközökön a két nő és a két férfi külföldi turisták táskájából próbált lopni július 9-én délelőtt – írja a police.hu.
Az elkövetők szorosan a sértettek mögé léptek, és miközben az egyik belenyúlt a táskába, társai testükkel, illetve szalmakalapokkal takarták a cselekményt.

Az elkövetők két utasnak kutattak a táskájában, de nem loptak el belőle semmit, a harmadiktól azért nem vettek el semmit, mert észrevette a sértett, hogy valaki a táskájába nyúlt. Ezt követően az V. kerületben az egyik villamoson ugyanezzel a módszerrel ellopták egy utas pénztárcáját, a benne lévő pénzzel és bankkártyával együtt, majd a Széchenyi István térnél leszálltak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztályának nyomozói észlelték a bűncselekményt és egy utcával arrébb elfogták a társaság három tagját. A rendőrök az elkövetőknél megtalálták az ellopott pénztárcát, amit hiánytalanul visszaadtak a sértettnek. 
Az elkövetők negyedik társa az első kísérlet után levált a többiektől. A rendőrök a férfit még aznap egy ferencvárosi apartmanban fogták el.

A BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozói az egyik román férfit lopás vétség kísérlet miatt, társait három rendbeli lopás kísérlet, valamint egy rendbeli lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Szerző

Világháborús robbanóanyagokat gyűjtött hat Somogy megyei férfi

Publikálás dátuma
2019.07.11. 09:27
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott.
Engedély nélküli tartással és forgalomba hozatallal elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat hat férfi ellen a kaposvári ügyészség. A Somogy megyében élő vádlottak közül négy fiatal baráti kapcsolatban állt, míg a másodrendű vádlott a harmadrendű apja, aki természetesen jól ismerte a fiatalokat. A huszonéves első- és hatodrendű élénken érdeklődött a második világháborús fegyverek és hadianyagok iránt, ezért 2016 elejétől fémkeresővel járták Somogy és Fejér megye harcokkal érintett területeit, majd az ott talált robbanóanyagot is tartalmazó eszközöket a helyszínen vagy otthonukban, jobbára szakszerűtlenül hatástalanították. A vádlottak portyáik során több német és orosz robbanóanyag felhasználására szolgáló készüléket és robbanóanyagot találtak, amiket aztán otthonaikban engedély nélkül tartottak, így orosz repeszgránátot, bunkerromboló tüzérségi gránátot, ami több mint 5 kiló trinitrotoluol, azaz TNT. Egyiküknek sem volt fegyvertartási engedélye, ennek ellenére tavaly óta lakóhelyükön illegálisan éles lőfegyvereket és lőszereket is tároltak, amiket egy vádlott társuk adott el nekik háborús relikviákért cserébe. A fiatalok közül hárman rendszeresen fogyasztottak Budapestről beszerzett marihuánát, mivel azonban azt csak drágán tudták megvenni, elhatározták, hogy maguk termesztik majd. Két éve szeptemberben a vádlottak a másodrendű vádlott bárdudvarnoki otthonának alagsorában termesztették a kábítószert. Az ügyészség valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott a vádirtban.
Szerző

Lebontották a MOM Sportközpont tetején kiégett fabódét

Publikálás dátuma
2019.07.11. 09:22
Korábbi felvétel!
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Az épület tetején keletkezett tűz egy nyolcéves kislány halálát okozta.
Lebontották azt a fabódét, amely június végén kigyulladt a MOM Sportközpont tetején, aminek következtében füstmérgezésben meghalt egy nyolcéves kislány– írja a HVG.  A tragédia után kiderült, a tüzet a korábban a közeli játszótéren tartózkodó kiskorú testvérpár okozta, miután felmásztak a sportkomplexum tetejére és bejutottak a fabódéba. A 11 éves fiúnak sikerült kijutnia, a kislánynak nem, a mentősök pedig már nem tudták megmenteni. Édesanyjuktól azóta a gyámügy elvette másik két gyermekét. A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés vétség miatt indított nyomozást.
Szerző