Nem adta bérbe a népviseleti ruhákat egy hollókői vállalkozó, mert transznemű kérte

Publikálás dátuma
2019.07.11. 12:27
Lányok hollókői népviseletben
Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Egyebek mellett arra hivatkozott, hogy „a fotózásnak híre ment a faluban, és nagyon sokan fejezték ki nemtetszésüket”.
Nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg az a hollókői vállalkozó, aki nem volt hajlandó bérbeadni egy transz nőnek a tulajdonában álló népviseleti ruhákat egy fotózáshoz – állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Eszter transznemű nő, nevét és nemét évekkel ezelőtt hivatalosan is megváltoztatta. Egy blogot vezet, ahol többek között fotókat is közzétesz magáról. Egy ilyen fotósorozat elkészítéséhez szeretett volna hollókői népviseletbe öltözni, ezért felvette a kapcsolatot a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.-vel, amely egy ruhakölcsönzési szolgáltatást biztosító egyéni vállalkozóhoz közvetítette ki. A vállalkozó kezdetben nyitott volt a ruha bérbeadására, annak tudatában is, hogy Eszter transznemű. Azonban az Egyenlő Bánásmód Hatóság közleménye szerint néhány nappal később megtagadta a ruhakölcsönzést, és többek között
arra hivatkozott, hogy „a fotózásnak híre ment a faluban, és nagyon sokan fejezték ki nemtetszésüket”, valamint hogy „Hollókő (...) egy zárt keresztény közösség”.

Eszter az elutasítást követően az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult. Az eljárás során az egyéni vállalkozó arra hivatkozott, hogy a szolgáltatást azért nem biztosította, mert nem állt rendelkezésére megfelelő méretű ruha; neki személyesen nincs ellenérzése a transznemű emberekkel szemben, a falubeliek nemtetszése kapcsán pedig csak magánvéleményét fogalmazta meg.
Az alapos vizsgálat során a Hatóság megállapította, hogy a vállalkozó érvelése nem állja meg a helyét: a vállalkozó korábban utalt arra, hogy van megfelelő ruhája a fotózáshoz, később viszont lehetőséget sem biztosított Eszter számára a ruhapróbára. Emellett hangsúlyozták, hogy „az egyenlő bánásmód követelményének megsértése szempontjából nem bír relevanciával, hogy az elutasításra az eljárás alá vont személyes meggyőződése, vagy mások – vélt vagy valós – ellenérzései miatt került sor”.
„Fontosnak tartottam a helyi vállalkozók, szolgáltatók és döntéshozók figyelmét felhívni arra, hogy nemi identitása miatt senkit sem lehet megfosztani egy szolgáltatás igénybevételétől”

– kommentálta Eszter az EBH határozatát.

„Különösen visszás, hogy a keresztényi értékekre hivatkozva utasítottak el, ahelyett hogy a keresztényi szeretet nevében bárkit szívesen fogadnának Hollókőn, ebben a páratlan kultúrtörténeti kincsesdobozban” – tette hozzá. Dombos Tamás, a kérelmező képviseletét ellátó Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa pedig kiemelte: Örvendetes, hogy egyre több LMBTQI ember fordul az őt ért jogsértés esetén az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz.
„A kutatások szerint minden harmadik LMBTQI embert ért már hátrányos megkülönböztetés szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt, de az ilyen ügyeknek csak a töredéke jut el az EBH vagy a bíróságok elé”

– mondta Dombos.

A Hatóság a jogsértés megállapításán túl megtiltotta a vállalkozónak a jogsértés jövőbeni tanúsítását. A Hatóság határozata jogerős, az ellen fellebbezésnek helye nincs, de az eljárás alá vont 30 napon belül kezdeményezheti az EBH döntésének bírósági felülvizsgálatát.
Szerző
Frissítve: 2019.07.11. 13:59

„Új csatárt igazoltunk” – Orbán üdvözölte Varga Juditot

Publikálás dátuma
2019.07.11. 11:31

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Pénteken tesz esküt Varga Judit igazságügyi miniszterként az Országgyűlésben.
Varga Juditot Áder János államfő már kinevezte, ezen az eseményen köszöntötte őt Orbán Viktor legújabb Facebook-bejegyzésében a következő szavakkal: „Új csatárt igazoltunk. Jó munkát, Miniszter asszony”.
Szerző
Frissítve: 2019.07.11. 14:22

„Az már a kalauz, nem?” – Kalandos utazás Budapest és Veresegyház között a MÁV-val

Publikálás dátuma
2019.07.11. 11:17

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Teljes káoszból normál késésre szelídült a hét közepére a vonatpótlás a Fót-Veresegyház vonalon. Kinek kalandtúra, kinek bosszankodás lett a kijutás az elővárosba vagy a bejutás Budapestre.
„Ücsörögjél vagy nyomkodd a telefonodat! Mindjárt felhívom anyádat, hogy késünk. Legyél türelmes!” – mondta a Rákospalota-Újpest vasútállomás melletti üzemi területen várakozó buszon egy 40-es férfi a nyolc év körüli gyerekének. Pedig a fiú nem aggódott különösebben, a türelemre intéssel inkább magát próbálta nyugtatni a szülő. Akkor már csaknem fél órája várt a tömött busz a vasútállomásnál, négy másikkal együtt, hogy végre elindulhassanak Veresegyház felé. A MÁV jövő hétfőig nem indít vonatokat a Fót-Veresegyház vonalon. A pótlást részben a másik váci vonalon közlekedő vonatokkal, részben buszokkal igyekeznek megoldani. A hét eleji tapasztalatok szerint kevés sikerrel. – Akár egy osztálykirándulás, nem tudja az ember, milyen élmények várnak még rá – próbálta a történtek kedélyes oldalát nézni egy idősebb, rövid ujjú ingben utazó férfi, aki a lányához ment Veresegyházra. Már a Nyugatiból induló hétfő délutáni vonat is késett (ez Gödön át ment Vác felé, és a Rákospalota-Újpestnél lévő pótlóbuszokig lehetett vele eljutni annak, akinek volt hozzá türelme). Előbb tíz perces csúszást jeleztek, amiből 25 lett.
A kalandok nagy része azonban Újpesten következett. Öt busz is várt arra, hogy elindulhasson, de a sofőrök csak álltak a járművek mellett. Egyikük, egy magas, vékony férfi fekete noteszből kereste elő, merre is mennek a járatok. Arra senki nem tudott válaszolni, mikor indulnak a buszok, de azt megtudtuk, hogy egyszerre fut majd ki mindegyik, amint lesz kalauz. Mint kiderült, a zöld jelzést csak ő adhatja meg, csakhogy ilyen ember sehol nem akadt. Időközben jó néhány 14-es villamos is elhaladt az üzemi terület mellett, és amikor az egyikről egy kis oldaltáskás, kalauz kinézetű embert szált le, az utasok sóhajtozni kezdtek és egymástól kérdezgették: „az már a kalauz, nem?” Mint kiderült, ő is csak egy utas volt, akit – miközben felszállt a pótlóbuszra – sajnálattal vegyes dühvel fogadtak, pedig nem tehetett arról, hogy ő nem jegyvizsgáló. – Kár volt ide felszállni, jobban jártam volna, ha távolsági busszal megyek. Ez a vonatpótlás maga a káosz – mondta egy fiatal, barna hajú nő, aki Fótra akart eljutni. Időre ment. – Lehetett tudni előre, hogy nem járnak a vonatok – vetettem közbe. Nem tudta megoldani, hogy valaki autóval vigye? – A férjem be tudott volna vinni, de jóval korábban indult reggel, délután meg később végez. Arra nem számítottam, hogy a szokásos 30-40 perc helyett már most majdnem másfél órás az út, és hol van még a vége…
Az egyik elszánt utas pontot akart tenni a kalauzkérdés végére, a vasúttársaság információs vonalát hívta fel. Jelezte, hogy az öt buszban bő kétszáz ember várakozik és jó lenne, ha küldenének valakit. Azt a választ kapta, hogy már dolgoznak az ügyön. Végül egy valódi jegykezelő is előkerült, majd gyors tájékoztatás jött arról, hogy a busz Fóton és Veresegyházon is két helyen áll meg. Ehhez képest nehezen érthető kerülő következett Dunakeszi felé, majd a kertek alatt vissza Fótra. – Talán eltévedt – aggodalmaskodott egy testesebb hölgy, annak viszont láthatóan örült, hogy ha vargabetűkkel is, de haladunk. „Ma reggel egy órát késtem a munkahelyemről” – írta ki hétfőn az egyik lakossági csoportba egy nő, aki arról számolt be, hogy alapból 15 percet késett a pótlóbusz Budapest felé, amikor meg beért Újpestre, a vonat otthagyta az átszállókat. Végül még a Nyugati pályaudvar előtt is kellett várni. „És ha bejutottál, a 4-6-os se jár, szóval sok szerencsét a reggeli kalandtúrához mindenkinek. Holnap kocsival megyünk”. Egy másik hozzászóló azt írta, hogy a buszokra nem fért fel mindenki, egy harmadik utas pedig arra panaszkodott, hogy velük a sofőr eltévedt, és végül az utasok mutatták meg neki a helyes irányt.
Keddre javult a helyzet, a teljes káosz szolid késésre szelídült, legalábbis a délutáni órákban. Nem tudni, hogy ez a MÁV érdeme volt vagy annak tudható be, hogy sokan átváltottak más közlekedési eszközre. Kérdések így is maradtak. – Mikor indulunk? – fordultam az egyik fiatal buszsofőrhöz az átszállásnál. – Ha elengednek. – Tippelni sem akar? – Ez lehet 10 perc, de 20 vagy egy is. Nem tudom. Néhány perces várakozás után aztán elindult a konvoj Veresegyház felé, a buszokra mindenki felfért és már csak azt kellett kitalálni, hogy a jármű mindenhol álljon meg vagy gyorsított legyen. Kalauz viszont azon a buszon sem ült, de a felszállásnál lehetett látni a jegyvizsgálót, és azt, hogy keddre ezt az akadályt sikerrel vették.

Kérdések sora

A vonatpótlással kapcsolatban kérdéseket küldtünk a vasúttársaságnak. A többi között arra voltunk kíváncsiak, mit tesznek a káosz elkerülése érdekében, sűrítik-e a járatokat, honnan szereztek be sofőröket a buszokra, illetve ők megfelelő tájékoztatást kaptak-e. Lapzártánkig nem érkezett válasz a megkeresésünkre.

Szerző
Témák
vasút