Búcsú Lulutól

Publikálás dátuma
2019.07.11. 18:41

Fotó: GettaLea
Kilencvennyolc évesen, Haifában hunyt el szerdán Anatol Constantin színész rendező, ismertebb nevén, Lulu.
A Friedman Ludwig néven Nagyszebenben született művész maga volt Erdély, négy nép, négy kultúra egy személyben való megtestesülése. Négy nyelven volt színész és egyformán maradandót alkotott mind a négy kultúrában. Gáspárik Attila, a marosvásárhelyi színház igazgatója búcsújában úgy fogalmazott, „a különböző kultúrákat úgy váltogatta, mint más a kalapjait. Csakhogy Anatol Constantin, nem váltogatta a kultúrákat. Ő valóban négy kultúrában élt, négy identitása volt. A színházban nem lehetett azt mondani, hogy román, aki magyarul beszél, sem azt, hogy magyar és németül beszél, vagy azt, hogy zsidó, aki sok nyelven beszél. Ő egyszerre volt zsidó, magyar, német, román. Hogy otthon a négy fal között mi volt, a családjával hogyan beszélt? Nem érdekes. Alkotó volt, nagyon nagy formátumú…”
Színészi pályája Bukarestben román színészként indult, 1947-ben már a marosvásárhelyi – akkor még Székely Színháznak nevezett – társulathoz került magyar színészként. Innen Kolozsvárra ment a magyar színházhoz, ahol színészként, majd 1957–59 között főrendezőként dolgozott. Időnként a román Nemzetiben is fellépett. Élete következő állomása a temesvári színház lett, ahol egyszerre volt magyar és német színész 1969-ig. Ekkor tért vissza Marosvásárhelyre, egészen 1980-ig, amikor szüleit követve Izraelbe települt át. A magyarországi nagyközönség András Ferenc Veri az ördög a feleségét és a Vadon, valamint Fábri Zoltán Plusz-mínusz egy nap című filmjeiből ismerhette meg.
A rendszerváltás után Marosvásárhelyre tért vissza, színészként, rendezőként dolgozott tovább. Nyugodjon békében!
Szerző
Témák
gyász színház

Irány Mexikó, és élvezzük a cheladát!

Publikálás dátuma
2019.07.11. 13:00

Fotó: Shutterstock
Ágh Attila és Csák Erika a sokunk bakancslistáján szereplő Mexikóba, Guatemalába és Hondurasba kalauzol kötetében.
Utazni jó. Útikönyvvel utazni azonban néha kockázatos. Előfordult, hogy egy rosszul kiválasztott bédekker segítségével furcsának, kicsinek és kihaltnak tűnt a római Spanyol lépcső, és az értetlenkedve kételkedő turistát csak a rómaiak segítőkészsége vezette el az igazihoz.

Útikönyvvel utazni nehéz. Ránk borul a sok ismeretlen név, a szerző szerint köztudott, számunkra azonban teljesen új információk rengetege, és a bizonytalanság – mi az, amit muszáj látni és mi az, ami hiába kötelező, idő és energiapazarlás – olyan frusztrációhoz vezethet, ami az útikalauzt a szállodai éjjeli szekrény fiókjába száműzi. Majd minden este lelkiismeret-furdalást okozva figyelmezteti a hullafáradt utazót arra, hogy mi mindent hagyott ki, sokkal egyszerűbben is eljuthatott volna, és mennyivel olcsóbb lett volna, ha...

De lehet jó bédekkert is írni. Mesélve, történelmi és földrajzi tudományos információkat egyszerűen összefoglalva, a fő látnivalókat egy-egy mondattal magyarázva és sok képpel illusztrálva. Az ilyen könyvek már a repülőn, vonaton, buszon is jó olvasmányok, segítenek átvezetni a hazai hétköznapok rutinjából az álmodozások világába, és átkapcsolni munkaüzemmódból „szabadságra mentem” szisztémára.

Ágh Attila és Csák Erika a sokunk bakancslistáján szereplő Mexikóba, Guatemalába és Hondurasba kalauzol kötetében. Tizenöt napot töltöttek az aztékok és maják földjén, ami kevés a valódi megismeréshez, de elég ahhoz, hogy élményképeket villantson fel, megadva az olvasónak az együttfelfedezés örömét. A kifejezetten olvasmányos, a kötet első harmadát kitevő történelmi ismertetőt rövid bevezetéssel kultúrtörténeti leírás követi, majd következnek az utazás állomásai.

Praktikus információktól (Mexikó egy átszállás repülővel Budapestről) a „ha csak egyetlen hely lehetne” kiválasztásáig, a kihagyhatatlan helyszínektől a magyar vonatkozásokig (mint a Róth Miksa és Maróti Géza közreműködésével épült mexikóvárosi Szépművészeti Palota), a Frida Kahlo-kultusztól az In Pueblában található VW gyárig (amelynek futószalagjáról az utolsó bogárhátúak gördültek le) sok mindent megtudhatunk Közép-Amerikáról. A Jó tudni! rovatról viszont nem derül ki, mi benne a logika. Az érhető, ha kiemeli, hogy Teotihuacan bejárása két órát vesz igénybe, de az már kevésbé, hogy miért épp arra figyelmeztet, hogy 1923-ban létrejött a műszaki munkások, festők és szobrászok szervezete, vagy hogy a pelota labdajáték játékosai a csillagokat és azok mozgását szimbolizálják. Ahogy az sem feltétlenül kíván felkiáltójelet, hogy az agávé nem kaktusz.

A rengeteg színes fotó nevezetességekről, tájakról, néhány spontánnak tűnő portré ott élőkről azonban egy pesti szobában is élmény. Ahogy a kiemelések is: hol a ráérősebbeknek javasolt kirándulásokról, hol gasztroajánlatról, vagy kiejtési információkról. Azt pedig végképp nem nehéz elképzelni, miért szerethető egy könyv, amelynek utolsó mondata: Élvezzük a cheladát – azaz a lime-mal és sóval megbolondított sört.

Infó

 Mexikó és Guatemala Titokzatos civilizációk nyomában Írta: Ágh Attila, Csák Erika Kossuth Kiadó, 2018.

Időutazás szintivel

Publikálás dátuma
2019.07.11. 12:25

A nyolcvanas évek szintetizátoros hangzását és filmvilágát hozza vissza zenéjével Miklósy Krisztián zenei producer.
A nyolcvanas évek sokáig cikinek számított, végül aztán beérett – mondja Miklósy Krisztián, producer dj, aki szintetizátoros zenéjével a híres-hírhedt évtizedet idézi meg. Pontosabban azoknak az amerikai akció- és horrorfilmeknek vagy diszkószámoknak a hangzásvilágát, melyekben felcsendülnek a jól ismert szintetizátor-dallamok. A Quixotic névre hallgató alkotó viszont nemcsak a zenével idézi fel a nyolcvanasokat, koncertjein a korszak mozijaiból vág össze montázsokat, hogy megmutassa azt a túlstilizált, álomszerű Amerikát, amelyet csak a filmekből ismerhetünk.
– Hiába vagyok ’85-ös születésű, az én generációm számára minden „csúszva” érkezett – mondja Krisztián, aki a többi fiatalhoz hasonlóan a rendszerváltás után pótolta be az amerikai nyolcvanas éveket, és nézte rongyosra VHS-en többek között a Szörnyecskéket, a Vissza a jövőbe-trilógiát vagy a Schwarzenegger-filmeket. Csak jóval később, a 2010-es évektől döbbent rá, hogy mi is fogta meg igazán a korstílusból. Konkrétan egy amerikai művészfilm döbbentette rá a tényre, a Ryan Gosling főszereplésével készült, 2011-ben bemutatott Drive, melyben a nyolcvanas éveket idéző akciójelenetek előtt vagy után felcsendültek a rég hallott szintetizátordallamok. Krisztián ekkor keresett rá az interneten a korszakot idéző synthwave műfajra, és jött rá, hogy a meglelt stílusban benne van minden, amit gyerekkorában szeretett. – Mikor kijöttem a moziteremből, tudtam, hogy erre vágyok – mondja a zenész, és rögtön belevágott, hogy megismertesse a műfajt a magyar közönséggel.

Névjegy

Miklósy Krisztián zenei producer, dj. Budapesten született 1985-ben. Művészneve: Quixotic.

Krisztián 2013-ban elkészítette első Palms című, az amerikai naplementéket idéző számát, melyet miután feltöltött egy zenei csatornára, rögtön megkereste egy Luigi Donatello nevű holland synthwave-rajongó, aki feltette azt a YouTube videómegosztójára. Kis idő múltán Krisztián zenéjét egymillióan hallgatták meg, jelenleg pedig hét és félmilliós megtekintésnél tart. A zenész hamarosan két Bikini-számot, a Közeli helyeken és a Ki visz majd haza című slágereket is feldolgozta szintis hangzásban, utóbbit ráadásul az Amigod nevű zenekar Köteles Leander énekesével is feljátszotta, ami olyan népszerű lett, hogy felkerült a Petőfi Rádió TOP 40 listájára is. A dj-nek most már külön formációja is van, nemrég csatlakozott hozzá Czifra Miklós gitáros és Baracskay Rita szaxofonművész. Idővel persze Krisztián mellett mások is rákaptak a nyolcvanas hangzásra, az A38 hajó két szervezője, Bali Dávid és Fürst Bence 2015-től egy külön bulisorozatot indított, melynek keretében a műfaj legnagyobb nevei léphettek fel, úgymint a francia Carpenter Brut és az amerikai Dance With The Dead. A nagykoncertek előtt Krisztián is lehetőséget kapott: immár közönség előtt zenélt a hajó gyomrában. De nem pusztán a zenét szolgáltatta, hanem ő készítette el a koncerthez a vizuált is a kedvenc nyolcvanas évekbeli filmjeiből. A közönség pedig élvezte a show-t, pláne, hogy közben láthatta Schwarzeneggert amint gépfegyverrel aprítja ellenségét, vagy David Hasselhoffot, amint a Knight Riderben ikonikus K. I. T. T. nevű autójával száguld a sivatagban. 
– Az a generáció, amelyik felnőtt a nyolcvanas években, most tiszteleg a múlt előtt – mondja a zenész, elvégre manapság számos videóklipben és játékfilmben találhatunk utalást a korszak mozijaira és zenéire. Ezek közül talán a legnépszerűbb a 2016 nyarán indult Stranger Things című amerikai sorozat, amely egy csapat kertvárosi fiatal kalandjain keresztül a nyolcvanas évek horror és sci-fi alkotásait méltatja. Krisztián is nagy rajongója a sorozatnak, idén pedig úgy döntött, hogy az immár harmadik évadát indító szériára húzza fel legújabb party-sorozatát, amelynek a Stranger Synths (Furcsa szintik) nevet adta. A lelkes zenész azonban nemcsak hazai keretekben gondolkodik. Korábban lépett már fel Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Ukrajnában, de még két moszkvai klubban is tiszteletét tette. Jövőre viszont még tudatosabb lesz, már európai turnéban gondolkodik, hogy minél több helyre vigye el az idén megjelent első nagylemezének, a Flamingo Drive-nak az anyagát. Krisztián ugyanis szeretné, ha zenéje exportcikké nőné ki magát, és úgy érzi, most kell meglovagolnia a divathullámot. Most, amíg tart a nyolcvanas évek.

Infó

WAVES by Quixotic – TRIP hajó, Szilágyi Dezső tér, július 27., 18:00 Stranger Synths – Budapest Park, augusztus 3., 22:00

Témák
zene