Azonosítókód nélkül

A nagyobb és közepes kiállítótermeket einstandolták vagy egyszerűen csak eltűntek. A művészeti kiadványok iránti kereslet azonban tartós, főleg, ha igazi kuriozitásokból, gyűjteménybe való darabokból válogathat az ember. Az írók és képzőművészek pedig kiadótól és intézményrendszertől függetlenül kipróbálhatják magukat a fanzine-ek révén.

Lesi Zoltán Magasugrás című verseskötete az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Prae Kiadó és a Palimpszeszt gondozásában. A verses levélformában íródott szövegekkel – melyek középpontjában Dora Ratjen német magasugró áll, akit az 1936-os olimpiai részvétele után a náci rendőrség férfinak nyilvánított, és elvette tőle az érmeit – azonban a szemfüles irodalom- és művészetbarát már korábban is találkozhatott irodalmi fanzine formájában. Ráadásul a levélformára hajtogatott fanzine-ek, az eltérő nyomások okán, egymáshoz illeszthetőek és egy nagyobb (képzőművészetileg is értékelhető) „képet” is kiadnak. Lesi Zoltán költőnek – a kötetei mellett – több fanzine-je is megjelent már, egyértelműen jelezve egy új generáció megújult érdeklődését a nagy hagyományokkal rendelkező, legkülönbözőbb formákat öltő (kiadvány)műforma, a fanzine felé.

Számtalan módon

„Az írók, költők számára ugyan még ma is a kötet, a könyvmegjelenés elérése a legfőbb cél, de emellett egyre többen kísérleteznek fanzine-ekkel – mondja Istvánkó Bea. – Nem kell hozzá se kiadó, sem szerkesztő, házilag is előállítható, bármikor elkészíthető, hatalmas teret ad a vizuális és a szöveges tartalmakkal való játékra, egészen más, a hagyományos alkotási módoktól eltérő lehetőségek kiaknázására.” A művészettörténész, kurátor pedig igazán képben van a tendenciákat illetően, hiszen az általa vezetett, belvárosi ISBN nevű művészeti könyvesbolt és galéria kínálatában tucatszám, ha nem százszámra, lelhetők fel ezek az ISBN-szám (a könyvek nemzetközi, 13 számjegyű azonosítókódja – a szerk.) nélküli, többnyire limitált példányszámú, akár kézzel számozott kiadványok – köztük az irodalmi fanzine-ek is. A mélyen a képzőművészetbe nyúló, tabudöntögető Syporca Whandal nem egy kiadványa éppúgy megtalálható itt, mint a Nemes Z. Márió költőhöz is köthető, hungarofuturista tematikájú, Technologie und das Unheimliche című angol nyelvű kultúraelméleti zine tematikus számai (Jég, Bunker, Dinoszauruszok stb.) is. De a Háttérzaj Kollektíva vagy a Halszájoptika füzeteibe is belelapozhatunk – és az még csak a jéghegy csúcsa! Az irodalmi fanzine-fellendülés (még egy igazán old school, kazettával megtámogatott verses-képes kiadvány is a kezünkbe kerülhet…) mellett egyre több a kortárs zenei (Élőhalott) zine is, ám a prímet a képzőművészeti kiadványok viszik – a fanzine-ek mellett a művész- és fotókönyvek (artists’, illetve photobooks).

Hiánypótló álom

Az irány nem a véletlen műve, hiszen a bolt megálmodója és működtetője, Istvánkó Bea a kortárs magyar képzőművészet elkötelezett híve és jó ismerője. A másfél éve megnyílt speciális közösségi tér viszont részben a magyar művészeti intézményrendszer gyökeres megváltozásának köszönheti létét.

„Bár gyerekkori álmom volt, hogy egy saját – független – galériát hozzak létre, azt gondoltam, először végigjárom a szamárlétrát, jó pár múzeumi, galériás helyen megfordulok, s majd körülbelül 45 évesen megnyitom a saját kiállítótermemet – mondja az 1987-ben született Bea. – Ám a képzőművészet-elmélet szak elvégzése közben eltelt 5 év alatt – 2009 és 2014 között – olyan mértékben megváltozott a hazai intézményrendszer, hogy gyakorlatilag nemigen maradt hely, ahol el tudtam volna helyezkedni. Az MMA térhódítása, a Műcsarnok elvesztése, az Ernst Múzeum Capa Központtá alakulása talán a leglátványosabb változás, de a közepes méretű képzőművészeti kiállítóterek is eltűntek, ma is nagy az űr e tekintetben.” És mivel mindenképp itthon, a kortárs magyar képzőművészetre koncentrálva szeretett volna érvényesülni, de nem a műkereskedelemben, az elfogyott lehetőségek miatt létrehozta a saját galériáját.

Méghozzá nonprofit igénnyel, évi tíz kortárs művészi kiállítást tervezve vágott bele álma megvalósításába a korábban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) számára is könyvvásárokat szervező Bea. „Az az elejétől világos volt, hogy a jelen kultúrafinanszírozási kílmában egy nonprofit galéria csak úgy tartható fenn, ha mellette egy profitot termelő vállalkozás is működik.” Így jött létre a művészeti könyveket értékesítő bolt.

„Nyugat-Európa nagyvárosait járva észrevettem, hogy mindenhol van legalább egy kortárs művészeti könyvesbolt, ahol a legkomolyabb kiadványok is kaphatóak. Budapesten viszont nem volt ilyen üzlet – a hazai múzeumok, galériák shopjainak kínálata is messze elmarad a nyugat-európaiakétól –, a művészeti szakkönyveket, a kiállítási katalógusokat, a művészetelméleti, -filozófiai, az idegen nyelvű szakirodalmat, a nemzetközi magazinokat nem lehetett beszerezni sehol. A hazai képzőművészekkel dolgozva viszont azt tapasztaltam, hogy sokan foglalkoznak kiadványkészítéssel: artists’ bookok, photobookok és fanzine-ek kerülnek ki a kezük alól – amelyek azonban nem tudnak megjelenni a piacon, nincs terepük az időnkénti fanzine-vásárokon (Ukmukfukk Zinefeszt) kívül.” Egészen az ISBN megnyitásáig.

A tökéletlenség bája

A fanzine-kedvelő, de főleg művészkönyveket (félúton egy könyv és egy műtárgy között, limitált, számozott, koncepciózusan utal a médiumra, a könyv lapozhatóságára, kötésére stb. – a szerk.) gyűjtő Bea a bolt megnyitása után nemcsak azt tanúsíthatja, hogy a papíralapú, nyomtatott kiadványoknak, könyveknek még a digitális korszakban is komoly létjogosultsága van (az ebook és Kindle nem igazán konkurenciája egy tapintható, szagolható, komplex – vizuális és szöveges – élményt nyújtó kötetnek), hanem azt is, hogy a vevőkör éppen a legfiatalabb korosztályból kerül ki. A Gutenberg-galaxis tehát korántsem hunyt ki, a digitális bennszülöttek – elsősorban a 20-25 évesek – pedig igenis nyitottak a fehér alapú fekete tartalomra (értsd: papírra nyomtatott betűk). „Elsősorban a kiállításokon, kortárs rendezvényeken velem együtt rendszeresen megforduló, a kortárs képzőművészet iránt elhivatott vásárlókra számítottam – egészíti ki vevőköri tapasztalását Bea –, de azt kellett látnom, hogy ennél jóval szélesebb az érdeklődés a művészeti kiadványok iránt.”

És hogy mik a trendi vagy slágerkiadványok, amiket keresnek? Mivel nem tömegkulturális termékekről van szó: nincs ilyen! Akik betérnek a pinceboltozatú, Víg utcai helyiségbe, leginkább az egyéni érdeklődésük szerint bogarásznak, kutakodnak a kiadványok között. Ám – hogy visszakanyarodjunk a fanzine-ekhez – a rizográfia technológiájával készült nyomtatványok rendkívüli népszerűségnek örvendenek. „A japán fénymásolási technológia lényege, hogy színenként lehet kinyomtatni a fanzine-eket, az egymásra nyomtatott festékrétegek pedig a raszteresség érzetét keltik, a minimális elcsúszás a rétegek között egyben a tökéletlenség báját jelentik ebben a műfajban” – osztja meg a tudnivalókat Istvánkó Bea, példaként pedig a magyar Hurrikan Press és a BPZines kiadványait említi (például Volt egyszer egy dzsumbuj; The fire-red snake). Utóbbi képregény Bari Károly cigány folklórt megjelenítő versein alapul – és igen, angolul, mert a fanzine-ek nyelve többnyire az angol. Így abszolút kompatibilisek a nemzetközi érdeklődéssel – nemegyszer érkezik rendelés Brazíliából, Hongkongból is. És a színvonal sem marad alatta a külföldi kiadványoknak – a bécsi, berlini, lipcsei fanzine-vásárokon bátran lehet csereberélni velük.