Az ember bizonyos kort elérve azt hiszi, hogy őt már nem lehet meglepni. Aztán újra és újra kiderül, hogy dehogynem. Most például azzal, hogy pont az oroszok pénzelik a fasizmussal sok rokonságot mutató európai szélsőjobboldalt.
Tavaly ősszel a moszkvai Metropol szállóban három-három orosz és olasz férfi 65 millió dolláros (nagyjából 18 milliárd forintos) titkos juttatásról beszélgetett a Liga számára. Matteo Salvini közeli munkatársa, Gianluca Savoini eközben „az európai Trumpnak” nevezte a pártelnök-belügyminisztert, ami alighanem arra utal, hogy az oroszok szerinte is szerepet játszottak a milliárdos hatalomra segítésében.
A Kremlt gyakran bírálják, amiért nem tartja lehetségesnek a kölcsönös előnyökkel járó megállapodásokat. Mindenről úgy véli, hogy az vagy neki jó, vagy valaki másnak, de a kettő kizárja egymást. Most orosz érdeknek látja az Európai Unió destabilizálását és az önelszigetelésre hajlamos Trump támogatását, s mintha elfeledkezne a kínai fenyegetésről – pedig hosszú távon alighanem csak Európával és egy „normális” Amerikával összefogva tudja majd megtartani távol-keleti területeit.
Putyint a történelem is arra intené , hogy ne a szélsőjobboldalon keresse Oroszország barátait. Sztálin annak idején erre eléggé ráfizetett, de az orosz elnök alighanem nálunk is jobban tudja, mi történt szülővárosával, Leningráddal, ahol egyik bátyja is meghalt.
A Nyugat a 2000-es évek elején elmulasztotta a lehetőséget a legitim orosz érdekek figyelembevételére, egy új, kiegyensúlyozottabb világrend kialakítására, a jó fél évezredes paranoia enyhítésére. Ez azonban nem ok arra, hogy Putyin Le Penben, Salviniben, a német AfD-ben vagy Orbán Viktorban vélje felfedezni Oroszország barátait. Valószínűleg nem is teszi. A guruló rubel a pillanatnak szól, de drága lesz.