A NER eltipor

Nem kétséges, hogy Demeter Márta súlyosat hibázott, és bocsánatot kellett volna kérnie, amiért azt sugallta egy a honvédelmi miniszternek címzett kérdésében, hogy a miniszterelnök lánya jöhetett haza Ciprusról egy olyan repülőgéppel, amelyik az ENSZ-békefenntartók kötelékében szolgáló magyar katonákat hozott haza. 
A történet ismert, kiderült, hogy nem róla volt szó, hanem az egyik katona családtagjáról. Demeter Márta ugyanakkor csak képviselői jogait gyakorolta akkor, amikor belenézett a kecskeméti katonai reptér dokumentumaiba és, bár kétségkívül azt sugallta kérdésének szövegezése, hogy Orbán Viktor lányáról van szó, pro forma mégsem jelentette ezt ki; nem hozott nyilvánosságra érzékeny személyes adatot. 
Azt a kormánysajtó tette meg helyette. Most mégis Demeter Mártát fenyegetik több év börtönnel, neki kell büntetőeljárással szembesülnie, hiszen nem kérdés, hogy lapunk megjelenésének napján a kormánytöbbség Polt Péter legfőbb ügyész indítványára felfüggeszti a képviselőnő mentelmi jogát. Személyes érdeke senkinek sem sérült az ügy során, Demeter Márta a munkáját végezte (még ha hibázott is), a NER mégsem tűri a jelek szerint, hogy egy ellenzéki képviselő a kormányfő körül vizsgálódjon. 
Orbán Viktor, mint tudjuk, nem foglalkozik üzleti ügyekkel. Semmi köze ahhoz, hogy egyesek a közvetlen környezetében csodálatos ütemben gazdagodnak, a miniszterelnök lányának érdekeltségét firtatni a Magyar Turizmus Zrt.-ben a dunai hajókatasztrófa kapcsán (Szabó Timea vonta emiatt kérdőre a miniszterelnököt) „az utóbbi harminc év legízléstelenebb parlamenti felszólalását” jelenti – ezt magától Orbán Viktortól tudjuk. 
A miniszterelnök tabu. Ha valaki ezt a „szabályt” megsérti (ráadásul, még egyszer hangsúlyozzuk, közben valóban hibázik is), azt a NER eddig csak a nyilvánosság előtt próbálta ellehetetleníteni. Most szintet lép a rendszer, ha már a büntetőjog eszközét is bevetik. 
Eközben Simonka György magabiztos ábrázattal jár-kel az Országház folyosóin, mert tudja, nem fenyegeti semmi.
Frissítve: 2019.07.12. 09:15

Hatékonyság

Van két jó hírünk a brüsszeli magyar érdekképviselet hatékonyságáért aggódó Dömötör Csaba számára – de mielőtt elmondanánk, tájékozatlanabb olvasóink kedvéért érdemes talán pár szóban magát Dömötört is bemutatni. Nevezett a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, ami még mindig nem sokat mond arról, hogy ki ő, és miért kapja a fizetését – de talán közelebb visz a megfejtéshez, ha eláruljuk, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda az Orbán-kormány három (!) miniszterelnöki hivatala közül az egyik. Nem az, amelyet a miniszterelnök vezet, és nem is az, amelyet Gulyás Gergely, hanem a harmadik, amely Rogán Antal irányítása alatt áll. 
Ezeknek a hivataloknak a hatásköre és a létszáma állandóan változik, a költségvetésük jóval nagyobb egy hagyományos minisztériuménál, és többek között államtitkárokat is foglalkoztatnak, olyasféle figurákat, mint Dömötör Csaba. Egy államtitkár és az alá tartozó slepp eltartása jóval többe kerül az országnak, mint amennyit egy közepes falura költ az állam, vagyis Dömötör úr meglehetősen drága ember. Ebben a kontextusban érdemes értelmezni, hogy ő aggódik valaminek (bárminek) a hatékonyságáért, annak a kormánynak a képviseletében, amely a magyar történelem legköltségesebben működtetett kormányapparátusával (inkluzíve három miniszterelnöki hivatal) olyan, a korábbi kormányzatok által problémamentesen ellátott alapfeladatokat sem tud megoldani, mint a kukák kiürítése, az iskolák krétával történő ellátása, a patkányszaporulat féken tartása, vagy újabban a személyi igazolványok és a jogosítványok kiadása.
Dömötör Csaba amúgy annak kapcsán adott hangot aggályainak, hogy a szerdai napon az Európai Parlament szakbizottságaiban a Fidesz öt jelöltjéből három nem kapta meg a szükséges támogatást az itthonról kinézett bizottsági posztok elnyeréséhez – többek között azért nem, mert a magyar ellenzéki képviselők ellenük szavaztak. Vagyis – Dömötör logikáját követve – például azért gyengül a brüsszeli magyar érdekérvényesítés hatékonysága, mert Hidvéghi Balázs, aki még sosem foglalkozott állampolgári ügyekkel, és az utolsó munkahelye a Fidesz-apparátus volt, nem lett az állampolgári jogi bizottság harmadik alelnöke. (És ugyanezen logika szerint attól erősödött némiképp mégis a magyar érdekek védelme, hogy Deutsch Tamás, akinek egész kormánypolitikusi pályafutásából egyetlen momentum, a gyanús körülmények között, sokmilliárd forintért beszerzett, majd soha semmire nem használt stadion-beléptetőrendszerek ügye maradt emlékezetes, ezentúl a költségvetési ellenőrző bizottság negyedik alelnöke lehet.)  
Az a helyzet, tisztelt államtitkár úr, az, hogy mindennek semmi köze a hatékonysághoz: a Fidesz EP-képviselői eddig is töprengés nélkül voksoltak a magyar érdekek ellen például a klímaváltozás, a korrupció vagy akár női jogok kérdésében, ha Budapestről arra utasították őket. Van viszont egy másik, talán még az előzőnél is jobb hírünk: erre a magyarellenes aknamunkára az EP új felállásában és megváltozott politikai légkörében a jelek szerint ezentúl sokkal kevesebb lehetőségük lesz.

Lehetőség a szép halálra

Ha egy átlagos magyar ember meghallja az eutanázia szót, borzongani kezd. Ha az illető katolikus-konzervatív, azonnal tiltakozik, és elkezdi félteni saját és szeretettei életét. Azt gondolja, hogy az eutanázia törvényi engedélyezése felhatalmazást ad az államnak, hogy az orvosok közvetítésével gyilkoljon. Vagyis – szerinte – lényegében ugyanazt tegye, mint a terhesség-megszakításkor, ami ugye (még) legális lehet.
Tovább bonyolítja a kérdést, hogy a katolikus konzervatívok sosem csak saját javukért szállnak síkra, hanem (mint az ostoba cserkész) átsegítik az úton azokat is, akik egészen más irányba akarnak menni. A populista, illetve szélsőséges (a kettő gyakran ugyanaz) politikusok számára pedig kínálkozik a lehetőség támogatói körük bővítéséhez, ha ezeket az ostoba tévhiteket a felvilágosodott modern „liberalizmus” számlájára tudják írni. Az eszközökben nem válogatnak, magától értetődően megy a fake news, a rémhírgyártás. Egy ilyen förtelmesen aljas hazugság terjedt nemrégiben egy 17 éves lány hollandiai kivégzéséről, amit hivatalosan eutanáziaként könyveltek el, mert abban az átkozott liberális birodalomban ez törvényes. Ez vár rátok is – sugallták a hír terjesztői –, ha jönnek a liberálisok, Sorossal az élen. 
Annak ellenére sulykolták ezt, hogy az ógörög kifejezés csak annyit jelent: „szép halál”. Ami sajnos csak a mesében és a hőskölteményekben létezik. A valóságban a halál minden lehet, csak szép és jó nem. Jelen tárgyi tudásunk szerint ugyanis a halál az élet végét jelenti. A testi és a szellemi létét egyaránt. 
Meglehet, több világvallás hirdeti, hogy van egy „nem ismert tartomány”, ahol valamilyen formában megy minden tovább, csak nem olyan cudarul, mint az ismert tartományban, hanem kinek-kinek az érdemei szerint. Hogy mi számít érdemnek, az vallásonként más és más. Tudjuk, hogy az iszlám és a kereszténység közötti elsikálhatatlan különbség éppen a túlvilági értékelésben van, miközben semmi nem utal arra, hogy létezik túlvilági értékelés. Merthogy a nem ismert tartományból „még nem tért meg utazó”. 
Természetesen tudható, hogy a túlvilági értékelés hirdetésére a napi politika folytathatósága érdekében volt szükség. A modern világban kevésbé lenne, de afelől kétségünk sem lehet, hogy a nehéz csatahajókat nem könnyű megfordítani. Márpedig a vallások mindegyike óriási csatahajó. (És ritkán lő jó helyre.)
A keresztény értékelésben az első pont az élet. Hogyan éltél? – kérdezi majd az illetékes. A muszlim túlvilágon viszont az lesz az első kérdés: hogyan haltál meg? 
Mindkét kérdés fontos. A katolikus sorrendben a halál a második, de nem lényegtelen. Erről szól például a halotti szentségek felvétele, az utolsó gyónás és a bűnök alóli feloldozás. Enélkül nincs „nyugodjék békében”, és természetesen föltámadás a végítélet napján sem lesz. Az öngyilkos föloldozás nélkül hal meg. De az áldozat is, akit meggyilkolnak. Emlékezzünk Hamlet dilemmájára: Claudiust nem öli meg imádkozás közben. „Majd részegen ha alszik, vagy dühöng, vagy vérparázna ágyán kéjeleg”. 
A keresztény hit szerint a szép halál feltétele a bűnök megbánása és a vele járó bűnbocsánat. Ez, ha nem vagyunk hívők, akkor is szép gondolat. Folytatva Shakespeare-t és Arany Jánost: „Oly cél, minőt óhajthat a kegyes!” A krisztusi kereszténység attól felsőbbrendű a vallások között, hogy az élet mindennél értékesebb voltát ismeri el, mégpedig egyetemesen. Ugyanakkora értéke van egy migráns életének, mint a miniszterelnökének. Egyikükről sem mondható ki, hogy nem ő hozza majd el az üdvösséget. Ezért nem lehet valaki egyszerre a krisztusi kereszténység és a halálbüntetés híve. És ezért köteles a keresztény erkölcsre épített társadalom tenni az öngyilkosság ellen. 
Van azonban az öngyilkosságnak olyan esete, amikor a „kegyes” erkölcsi kívánalom nem sérül, mert az öngyilkosságra készülő számára egyértelművé válik, hogy az élete nem folytatható tovább, vagyis már biztosan nem tehet semmit a saját és a világ üdvére. Ilyenkor csak a szenvedéstől és az emberi méltóság elvesztésétől tudjuk megkímélni halandó társunkat. Azonban az emberhez méltó élet folytathatatlanságáról szóló döntést a közösség hozhatja meg, éspedig a tudomány segítségével. A gyógyíthatatlanság kimondása az orvostudomány feladata, a tudomány mai szintjén a tévedés kizárható. 
Azonban az öngyilkosság segítéséhez – azokban az országokban, ahol az „eutanázia” törvény szerint lehetséges –, a szándék eltökéltségének bizonyításához sok feltételnek kell teljesülnie. Hollandiában például mindenekelőtt regisztrálnia kell magát a segített öngyilkosságra készülőnek. Mégpedig tiszta tudattal. Lehetőleg egészségesen. Megteheti ezt úgy, hogy olyan háziorvoshoz „adja le a TB kártyáját”, aki vállal öngyilkosság segítést. A TB kártyával együtt adja le arra vonatkozó végakaratát, hogy amikor tudtára adatik, hogy a vég elkerülhetetlen, és az oda vezető út szemernyi irgalmat sem kínál, kérhesse és kapja meg a segítséget a „méreg-injekció” felvételéhez.
Nagyon fontos a tiszta tudat. Ugyanis anélkül nincsen segítség. Elmebetegség, illetve pszichés állapot-változás nem tekinthető gyógyíthatatlan betegségnek. A páciens viszont bármikor, még az utolsó pillanatban is visszaléphet. Ha elmeállapota romlik meg, értelemszerűen nem kérheti tiszta tudattal az „eutanáziát”, és akkor nem is történhet meg a segítségadás. És még valami: Hollandiában a regisztráltak száma 4 százalék körül van. 
Az „eutanázia” engedélyezése nem veszélyeztet senkit, viszont aki kívánja, annak – élete természetes végén - megadja a szép halál lehetőségét.
Szerző
Haskó László