Elfogadók

A parlament pénteken elfogadta a köznevelési törvény tanszabadságot, a gyerekek és a szülők jogait tovább csorbító módosítását. Több mint 150 ezer pedagógus és több millió szülő pedig elfogadta, hogy elfogadták. 
A parlamenti ülés ideje alatt néhány tucatnyian „csendes tiltakozást” tartottak és petíciót osztogattak, amit egy internetes felületen néhány ezren aláírtak. Minden elismerés a tiltakozóké, még akkor is, ha kevesen vannak. Azt viszont nem értem, miért „csendeskednek”: most minden eddiginél hangosabbnak kellene lenniük azoknak, akik ki mernek állni. Még akkor is, ha kevesen vannak. 
Talán csak kímélni akarják magukat: tudják, bármit tesznek is, a magyar társadalom többsége nem áll melléjük. Elfogadó nép a magyar. Csendben elfogadja, hogy folyik a híg barnaság a nyakába. Nem számít, ha gyermekeink jövőjét teszik tönkre. Nem számít, hogy az EU-ban majdhogynem mi keressük a legkevesebbet, de mi fizetjük a legtöbb adót. Nem számít, hogy alig van olyan európai ország, ahol elterjedtebb a korrupció, mint nálunk. Nem számít, hogy magánrepülőzésekre, állami agymosodákra, kisvasutakra, falábú focistákra költünk milliárdokat, miközben már a kórház bejáratánál a beteg fejére esik a vakolat. Nem számít, hogy egy kőbunkó „elit” a mi pénzünkből hízik szép gömbölyűre. 
A hazafiságukra oly büszke – de a magyar történelmet és a magyar helyesírás szabályait hírből sem ismerő – kommenthuszárok megelégedéssel fogadják, ahogy a köztársasági elnök asszisztálásával szétzúzzák a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémiát. Mindeközben a parlamentben azokat vádolják hazaárulással, akik véget akarnak vetni a földesurak önkényének, a nemzetközi színtéren tökélyére fejlesztett pávatáncnak, Magyarország elmagányosodásának, perifériára szorulásának, egy demokráciában vállalhatatlan diktátorokhoz való dörgölőzésnek. 
Vannak, akik a közöny miatt hallgatnak. Vannak, akik félnek megszólalni. És vannak, akik szerint a Disznófejű Nagyúr szava, akarata szent és sérthetetlen. És itt legalább nincsenek migráncsok.
Szerző
Juhász Dániel
Frissítve: 2019.07.13. 10:19

Az ökölszabály hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban arról, hogy az Európai Parlamentben a magyar baloldali képviselők nem szavazták meg a fideszes jelölteket), hogy „a hazával nem szabad szembefordulni, csak azért, hogy ártsunk a rivális pártnak.” Szerinte jobboldali ökölszabály, hogy sohasem utálhatjuk jobban az ellenfeleinket, mint amennyire szeretjük a hazánkat.”
Ezzel szemben a tény az, hogy ezt a Fidesz sohasem tartotta be. 2004-ben ellenezték Kovács László, majd 2009-ben Andor László biztosi kinevezését, 2003-ban pedig a Kereszténydemokrata Internacionálé ülésén a Fidesz javaslatára fogadtak el a Medgyessy-kormányt elítélő határozatot a bíróságok befolyásolása, a civil szervezetek működésének korlátozása, az ellenzéki sajtó ellehetetlenítése, az állampolgári jogok megsértése miatt. Oh, my God, hogy le ne szakadjon az álmennyezet! De Orbánnak 2006-ban is volt emlékezetes megnyilvánulása, amikor az Európai Néppárt ülésén felszólította az Európai Uniót, hogy ne nyújtson segítséget hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak (értsd Gyurcsány). Jobboldali ökölszabály visszamenőleg törölve. 
Azt is állította Orbán (ugyancsak a rádióinterjúban), hogy nem kell sajnálni a pénzt a védelmi kiadásokra, ugyanis képesnek kell lennünk arra, hogy ha két irányból egyszerre támadnak meg minket, akkor ezt a hadsereg el tudja hárítani.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem kell rá képesnek lennie, és nem is lesz. Még ha – tegyük fel – az oroszok csak egy irányból támadnának meg minket, akkor sem. Egy három évvel ezelőtti tanulmány szerint egyébként az oroszok még a nálunk jóval nagyobb és katonailag sokkal erősebb Lengyelországot is pillanatok alatt lerohannák. Egyetlen esélyünk az elrettentő erő, amit úgy hívnak: NATO. Vagy Orbán szerint ők lennének a másik irány? 
Azt állította Németh Szilárd, honvédelmi államtitkár (az M1 kormánytévében), hogy 2002 és 2010 között folyamatosan csökkent a honvédség költségvetése, 2010 után azonban megfordult a trend. Ezzel szemben a tény az, hogy nem fordult meg. Annyira nem, hogy a védelmi kiadások nemcsak a GDP arányában csökkentek, hanem forintban is: a 2010-es 308 milliárdról 2012-ben 233 milliárdra, de még 2016-ban is csak 301 milliárdra kúsztak vissza. Egy honvédelmi államtitkárnak azért nem illene ennyire mellélőnie. 
Azt állította Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (annak a képkiállításnak a megnyitóján, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének hetvenedik évfordulója alkalmából rendeztek), hogy több ezer éves barátság köti össze a magyar és a kínai népet.
Ezzel szemben a tény az, hogy a magyarokat nemhogy barátság, de semmi nem kötötte össze a kínaiakkal több ezer éve, legföljebb ha a hunokat is magyarnak tartjuk. A hunok ugyanis az időszámítás előtt harmadik században kétségtelenül felbukkantak Kínában, ám nem a barátság jegyében, és annyira veszélyesnek tartották őket, hogy többek között miattuk építették a Nagy Falat. Éljen az örök magyar-hun-kínai barátság! És Matolcsy.
Szerző
Bolgár György
Frissítve: 2019.07.13. 10:19

Kettős beszéd

A Költségvetési Tanács  három tagja közül az egyik gúnyt űzött önmagából. Ha ezt egy szűkkörű szakmai rendezvényen, kellemes családi, baráti körben teszi, ám lelke rajta!  De ő nem így járt el, nagyobb közönség előtt vált nevetségessé. Igaz, kérdéses, hogy ez a publikum kellőképpen tudja-e értékelni azt a fura szituációt, miszerint "van nekem egy véleményem, de magam se értek vele egyet!" 
A 2020-as költségvetésről szóló törvény végszavazása előtt éppen ez történt, mégpedig azzal a Költségvetési Tanáccsal, amely egy az elnöki szerepkört ellátó elismert professzorból és két egykori fideszes képviselőből áll. Az utóbbiak a kormányfő kegyelme által az állam legjobban megfizetett udvaroncai. Elnökök az Állami Számvevőszéknél, illetve a Magyar Nemzeti Banknál.  Triumvirátust alkotva  akkor nyilvánítanak írásos véleményt, ha a központi költségvetés javaslatát a pénzügyminiszter benyújtja az Országgyűlésnek. Majd átnézik, hogy a benyújtott indítványok nincsenek-e ellentmondásban más jogszabályokkal, a rendelkezésre álló források elegendőek-e az ország finanszírozására. Hogy vizsgálódásuk eredménye mindig pozitív, ahhoz amióta a NER a hatalom birtokosa, nem fér kétség. Különösképp azért, mert az ellenzéki képviselők 800 módosító javaslatát korábban a bizottsági üléseken, illetve a parlament plénumán a kétharmad addigra már mind egy szálig kiszórta. Függetlenül azok tartalmától, költségvonzatától.
Nyár közepén gyakran felmerül a kétség: miképpen lehet a következő évi költségvetésre felelősséggel rábólintani, amikor még a megelőző esztendei büdzsé zárszámadása sem készült el? Hogy a folyó év bizonytalanságairól ne is beszéljünk... És láss csodát, a kételyek az ÁSZ-nál is meghallgatásra találhattak, mert a végszavazást megelőző napon gyorsan elküldtek egy jelentést valamennyi országgyűlési képviselőnek: a 2018-as gazdasági és költségvetési folyamatokról szóló elemzésük nem azonosított olyan kockázatot, amely hatással lenne a 2020-as költségvetési törvényjavaslat parlamenti zárószavazására. A számvevők szorgalma azonban nem ismert határokat, még aznap egy újabb jelentést is nyilvánosságra hoztak, amelyben mindenkit megnyugtattak, 2019 első féléve is a háztartások bővülő jövedelméről, vagyonáról és fogyasztásáról szólt. Folytatódtak a kedvező költségvetési és makrogazdasági folyamatok. 
Mielőtt a gyönyörűségtől elandalodnánk, kiderült, mégsem olyan szép a leányzó fekvése. Az Állami Számvevőszék dicshimuszait árnyalva megérkezett a jegybank korántsem hízelgő elemzése a jövő évi költségvetési kilátásainkról. Szerintük  a 2020-ra kitűzött hiánycél csak a tartalékok részleges megtartása esetén teljesíthető. Egyes bevételek elmaradhatnak az előirányzattól, de alacsonyabb lehet az uniós támogatásokhoz kapcsolódó önrész, valamint a babaváró támogatáshoz kapcsolódó kiadás is. 
Vagyis Matolcsy György gúnyt űzött a Költségvetési Tanács általa minden oldalon szignózott, a végén pedig aláírt jelentéséből. Ismerte az igazságot, de szemet hunyt a kockázatok felett. Ki érti ezt?
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.07.13. 10:18