A Mi Hazánk úgy érzi, győzelemre van ítélve, ha eleget cigányozik és migránsozik

Publikálás dátuma
2019.07.13. 14:57

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Az nem világos, hol talál utánpótlást, a "meg nem alkuvó nemzeti erő".
Az embereknek bizonyíték kell, mert elvesztették a hitüket, ezért látniuk kell, hogy a Mi Hazánk Mozgalom tagjai mindenhol jelen vannak, dolgoznak és mozgalmi jelleggel, önerőből is bátran szembe mennek a magyar népet veszélyeztetőkkel, legyen az migráns, vagy cigány bűnöző - fogalmazott Toroczkai László, a mozgalom elnöke szombaton a Csongrád megyei Ásotthalmon. A Mi Hazánk Mozgalom I. kongresszusán Toroczkai László elmondta: ezen az úton haladva "győzelemre vannak ítélve", mert ha a magyar emberek tudják, hogy a mozgalom tagjaira minden körülmények között számíthatnak, akkor mindenki rájuk fog szavazni. Kiemelte: 114 ezer magyar ember szeretné, hogy a Mi Hazánk Mozgalom megmaradjon, megerősödjön, és képviselje az önkormányzatokban és az Országgyűlésben a magyarok érdekeit. Éppen ezért "küzdeni kell, bátran előre nézve, és akkor meglesz az a várva várt győzelem, a tiszta és soha meg nem alkuvó nemzeti erő számára" - hangoztatta.
Az persze kérdés, hogy ez a 114 ezer ember (a számot az EP-választáson begyűjtött voksokból vezette le Toroczkai) egy kiindulási alap, vagy maga a maximum. Ugyanis a régi, szélsőséges jobbikos retorikát felélesztő Mi Hazánk azzal szembesülhet, hogy nincsenek Jobbik-árvák. Azaz a formáció néppártosodása után nem maradtak kiábrándult pártot nem választó tömegek. Azok a szavazók, akik nem értetettek egyet a korábbi elnök, Vona Gábor irányvonalával, már 2016 óta szivárognak a Fideszhez. Márpedig a kormánypártot szinte képtelenség jobbról előzni.

Mindjárt startol a polgármester-birkózás

Publikálás dátuma
2019.07.13. 13:23

Fotó: Népszava
Az egyéni képviselők megvannak, már csak polgármester-jelölt kell.
A Momentum, az MSZP, a DK 3-3-3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1-1-1 egyéni képviselői helyet kap Budapest IX. kerületében, illetve arról is sikerült megegyezni, hogy a kompenzációs listára milyen sorrendben kerüljenek fel a nevek –írja a Mérce, azzal kapcsolatban, hogy a kerületben az egyéni képviselőjelöltekről már nagyjából sikerült megállapodniuk a pártoknak. Ferencvárosban egyelőre nem sikerült megállapodni arról, hogy ki legyen az ellenzéki együttműködés közös polgármester-jelöltje. Erre a posztra eddig több név is felmerült: az EP-választás után a Momentum a volt LMP-s Jancsó Andreát nevezte meg, de Baranyi Krisztina nemrég szintén bejelentette indulását, akit az MKKP támogat.
Szerző
Frissítve: 2019.07.13. 14:15

A politikusok százait börtönbe küldő román ügyész lehet az új európai főügyész - és tudja, mit akar Orbánéktól

Publikálás dátuma
2019.07.13. 12:39

Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP
Laura Codruţa Kövesi azt szeretné, ha felállna egy magyar korrupcióellenes szervezet - amelyik független a kormánytól.
Tényként kezeli a román sajtó, hogy Laura Codruţa Kövesi maradt az egyedüli jelölt az európai főügyészi tisztségre, miután bukaresti sajtóértesülések szerint francia ellenlábasát, Jean-Francois Bohnert hamarosan kinevezik a francia korrupcióellenes ügyészség élére, írja a magyarhang.hu. Csütörtökön már meg is hallgaták Párizsban Jean-François Bohnert, tudta meg a román sajtó, így állítólag a héten bejelentik, hogy ő lesz a Pénzügyi Ügyészség vezetője. Ezzel gyakorlatilag felszabadították az utat Laura Codruţa Kövesi előtt. Románia vezetése egyébként nagyon nem szeretné, ha honfitársuk lenne a befutó. Kedden Călin Popescu-Tăriceanu, a román felsőház elnöke „mérgezett almának” nevezte Kövesi esetleges európai főügyészi kinevezését. Emlékeztetőül: Laura Codruţa Kövesi politikusok százait juttatta börtönbe: csak 2014-ben több mint ezer vádlottat állítottak bíróság elé. Mindenesetre nagyon örülne, ha más államok átvennék a romániai modellt, és létrehoznák saját korrupcióellenes ügyészségüket - ami nem saját találmány, európai uniós modell.  Laura Codruţa Kövesi szerint fontos lenne, hogy minden államnak legyen hasonló ügynöksége, hasonló ügyészségi struktúrája, hogy amikor közös ügyek merülnek fel, sokkal könnyebb legyen az együttműködés.
Szerző