Zugló;Horváth Csaba;önkormányzati választás;

2019-07-15 10:35:00

Horváth Csaba: Ha kell, népszavazást tartunk a Ligetről

Ha pályázaton keresnék Zugló polgármesterét, akkor az önéletrajza alapján magát tartaná a legalkalmasabb jelöltnek Horváth Csaba, az ellenzék XIV. kerületi indulója.

Budai polgármester volt, az önéletrajza szerint most is ott lakik. Hogy kerül Zuglóba?

Voltam már polgármester, ahogy főpolgármester-helyettes és Budapest kormánybiztosa is. Országgyűlési képviselőként is dolgoztam 2010-ig, akkor döntöttem el, hogy a várospolitikára fókuszálok. Ez szerintem meghatározó szakmai ív. Legalább ennyire fontosnak tartom azt a kilenc évet, amit ellenzéki frakcióvezetőként töltöttem a fővárosban. Van kötődésem Zuglóhoz, az első munkahelyem itt volt, ráadásul édesanyám a mai napig a kerületben él. Ha mondjuk pályázaton keresnék a XIV. kerület polgármesterét, akkor – például az önéletrajzom alapján – a legalkalmasabb és legfelkészültebb jelölt én lennék a mostani kínálatból. Engem nem az ígéretek fognak minősíteni, hanem az, amit megvalósítok. 

A XIV. kerület ellenzéki vezetésű volt az elmúlt öt évben. Mit állít a kampánya középpontjába? 

A kampányom annyival könnyebb, hogy tovább tudom vinni azokat a folyamatokat, amelyeket már elindított Karácsony Gergely. A fókuszban biztosan nem az lesz, hogy megígérem: én leszek az elődjeim közül a legtehetségesebb kátyúbetömő. Persze a kátyúkat be kell tömni, de ezért önmagában nem jár elismerés. Azt viszont tudom vállalni, hogy olyan problémákat oldok majd meg a várospolitikai tapasztalataimmal, amelyek harminc éve állnak. Kimozdítom a holtpontról Rákosrendező ügyét, hogy a lesajnált „barnamezőből” Zugló új zöld büszkesége legyen. A Városliget sem maradhat ebben az állapotában és ott van a Bosnyák tér is, amelyről nagyjából negyven-ötven éve ígérik, hogy impozáns tér lesz. Ezekben a kérdésekben Karácsony Gergely főpolgármesterként segíteni fog, aki nyilván elkötelezett marad Zugló iránt. Természetesen számos olyan feladat van a nagy ügyektől az egyéni problémákig, amelyeket a zuglóiakkal közösen kell megoldanunk.

Mit csinálna a Liget-ügyben másképp, mint Karácsony Gergely?

A Liget kapcsán valóban viszonylag keveset tud tenni egy kerületi polgármester. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a Zuglónak is van tulajdonosi érintettsége a területen. Karácsony Gergellyel közösen lépünk fel majd azért, hogy a Ligetet visszakapják a budapestiek és ennek érdekében a Tarlós István és a kormány közötti szerződést felbontsuk, ami építési telekké degradálta Budapest első közparkját. Ha másképp nem megy, akkor ezt akár helyi véleménynyilvánító népszavazásokkal fogjuk kikényszeríteni.

Korábban azt állította, hogy nyereséges a zuglói parkolás. Mire alapozza ezt? 

Most is állítom. Nem ülök még a polgármesteri székben, így ugyanazokhoz az adatokhoz férek hozzá, mint bárki más. A Fidesznél egyébként nyilván jól hangzik a napi egymilliós veszteség mantrázása. Abba nem gondolnak bele, hogy a hiánynak látszania kellene. Magában egyébként ez egy rossz vita. Ha a nyereség lenne a cél, akkor a parkolás mint forgalomszabályozási eszköz sérülne.

Egyetért Tarlós Istvánnal abban, hogy a parkolás egységesítése a megfelelő lépés a korrupció visszaszorítására? 

Igen, bár ez a Fidesz kampányhazugságának hangzik, ugyanis Tarlósnak megengedik, hogy beszéljen róla, de úgysem lesz belőle semmi. A főpolgármester és a kormánypárt már 2010-ben megígérte az egységes budapesti parkolást, akkor hét parkolási-társaság működött Budapesten, mára megduplázódott a számuk.

Mi a véleménye Tóth Csabáról, a XIV. kerületi MSZP-elnökről? Sokak szerint ő az igazi főnök Zuglóban, ráadásul vélelmezik az együttműködését a helyi Fidesszel, például a parkolás kapcsán.

Tóth Csabát kétszer megválasztották egyéni országgyűlési képviselőnek. Ráadásul az angyalföldi eredmények mellett a legnagyobb támogatottsággal. Valamit jól csinál Zuglóban, ezt bizonyítják a választási eredmények. Az összes többi állítás rosszindulatú pletyka, amelyeket az irigyei, ellenfelei terjesztenek.

Tárgyalt már a többi párt helyi szervezetével? 

Felmerült már az egyeztetés igénye, de technikailag egyelőre lefoglalja őket az egyéni körzetekre vonatkozó megállapodás. Bízom benne, hogy hamarosan tovább léphetünk a programra, amiről együtt kell döntenünk, hiszen közösen, koalícióban indulunk és irányítjuk majd Zuglót.

Az előválasztás első fordulójában Karácsony azt mondta, közösen akar önnel dolgozni. Ez jelentheti győzelme esetén a főpolgármester-helyettesi poszt felkínálását is? 

Most is támogatom Karácsonyt, a kampányban és támogatom majd a főpolgármesteri munkájában is. Ezt nem csak főpolgármester-helyettesként tudom csinálni. A poszthoz egyébként le kellene mondanom Zuglóról. Bízom a kerületben, remélem az ott lakók is bennem, nem fogom őket cserbenhagyni. Karácsony pedig minden másban számíthat rám.