Lassan gyűlik az adomány a Notre-Dame újjáépítésére

Publikálás dátuma
2019.07.14. 18:51

Fotó: Maud Dupuy / AFP / Hans Lucas
A francia közrádió, az RFI beszámolója szerint Párizs katolikus érseke, Michel Aupetit bejelentette: az április 15-én tűzkárt szenvedett Notre-Dame-székesegyház újjáépítési alapjába a felajánlásoknak eddig mintegy az 5 százaléka folyt be.
Május közepén Fanck Riester francia kulturális miniszter úgy számolta, mintegy 850 millió euró felajánlást tettek a katedrális helyrehozatalára, de az újjáépítési alap mindössze 38 millió eurót kapott. Párizsi érseke,  Michel Aupetit azonban bizakodó: úgy nyilatkozott, ilyen nagy összegű pénzadomány mindig hosszabb idő alatt gyűlik össze. Az újjáépítési alapért négy szervezet, a Nemzeti Emlékművek Központja, a Notre-Dame Alapítvány, az Örökség Alapítvány és a Francia Alapítvány felelős.

A Vatican News beszámolója szerint a Szentszék állandó megfigyelője Bakuban az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén finoman bírálta azokat „a fantáziadús terveket”, amelyek a sajtóban megjelentek a katedrális újjáépítéséről. Francesco Follo érsek az épület identitásáról mint istentiszteleti helyszínről beszélt. Számos neves építész ugyanakkor továbbra is kétségbe vonja, hogy öt év alatt újjáépíthető volna a székesegyház Emmanuel Macron francia elnök ígérete szerint.
Szerző
Témák
Notre Dame

Amerikai infúzió

Publikálás dátuma
2019.07.14. 16:49

Dion DiMucci a jövő héten (július 18-án) ünnepli a nyolcvanadik születésnapját. Óriási mázli, hogy megéri ezt a kort, mert még nem volt húsz, amikor a kaszás a közvetlen közelében járt. Dion együtt turnézott Buddy Hollyval, Ritchie Valensszel, Big Bopperrel, s muzsikustársai az iowai Clear Lake-ben úgy döntöttek: repülőt bérelnek, azzal mennek tovább. Ő azonban sokallta a légi út rá eső 36 dolláros költségét, ezért azt mondta, a maga részéről marad a busznál. A többiek 1959. február 3-án szörnyet haltak, miután a gépük lezuhant, a katasztrófát (ha lelkileg nem is) megúszó énekes pedig ekképpen emlékezett vissza a rettenetes napra: „Apám mesélte, hogy meghallgatta a rádió híreit, és úgy érezte, mintha szívműtétet hajtanának végre rajta érzéstelenítés nélkül.” A papa egyébként a vaudeville lelkes képviselője volt, s kétféleképpen is elősegítette fia egész Amerikát megmozgató pályafutását. Egyrészt gyakran vitatkozott Dion kalapgyárban dolgozó édesanyjával. „Amikor balhézni kezdtek – idézte évtizedekkel később a gyerek –, a szobámba mentem, és gyakoroltam a gitáron. Minél inkább elmérgesedett a hangulat, annál jobb gitáros lettem.” Másrészt a „daddy” rengeteg Hank Williams-nótát ismert, így Dion, mire tizenöt lett, már vagy negyven számot játszott a gerincoszlop-rendellenességgel született, harminc évet sem élt, a country Top Tenbe így is harmincöt dallal bevonuló szerző-előadótól. Egy hónappal Clear Lake után Dion számát is az első tízben, egészen pontosan ötödikként jegyezték a tengerentúlon, ám az A Teenager in Love-val kapcsolatban a szenzációt nem ez, hanem az keltette, hogy 1959-ben három változata volt a legjobb húsz között Nagy-Britanniában. A feldolgozók közül Marty Wilde a második, Craig Douglas a tizenharmadik helyig jutott, Dion pedig, akit az ötvenes években két esztendeig New Yorkban élő kis Fenyő Miklós sokszor látott a Belmont Streeten bazseválni (onnan lett a Dion & the Belmonts), utcazenészből egyenesen világsztárrá vált. Hatvanegyben már listavezető volt a Runaround Sue-val, és bekerült a Twist Around the Clock című, a plakátokon a tvisztkirály Chubby Checkerrel hirdetett „lábtörléses, csikktaposós” filmbe, amely 250 ezer dolláros ráfordítással készült és hatmilliós hasznot hozott. Abban az évben jelent meg Dion talán leghíresebb dala, a The Wanderer, amelyet az Államokban a második, az Egyesült Királyságban a tizedik helyen jegyeztek, ám a brit listán 1984-ben a hetedik helyre ugrott, miután adaptálta a Status Quo. Nem biztos, hogy Dion boldog volt az utóbbi előmeneteltől, mert a hatvanas évek brit invázióját következetesen „brit infúziónak” nevezte, és sosem lehetett tudni, gúnyolódik-e vagy a gyógyító hatásról értekezik. Az biztos, hogy a Status Quo tagjain kívül is sokan mondták, hogy jöjj vissza, vándor, mert a The Wanderert műsorára tűzte – többek között – Richard Anthony, a Beach Boys, Dave Edmunds, Gary Glitter, Bruce Springsteen, Donna Summer.
Amikor az eredetit bemutatták, a rock and roll-őrületnél szolidabb programmal nyitott a Budai Ifjúsági Park (amely akkor zárt be, amikor a Status Quo elővette a The Wanderert). Hatvanegyben idehaza olyan slágereket játszottak, mint a Valaki kell nekem is (Hollós Ilonával), a Gézengúz (Toldy Máriával, ezt az Ullmann–S. Nagy szerzeményt dolgozta fel az 1962-es Ki mit tud?-on Gergely Ágnes és Koncz Zsuzsa), a Nem szabad elsietni sohasem (Kovács Erzsivel), a Nekem a Balaton a Riviéra (a bombázó Felföldi Anikóval, valamint Németh Lehellel), valamint a Hol jársz? című szám (a brazil, francia, olasz, portugál koprodukcióban készült, Cannes-ban Arany Pálma-nyertes Fekete Orfeusz című film betétdala Breitner János tolmácsolásában). A The Wandererről az idő tájt csak a „rádióamatőrök” tudtak idehaza. Ám nem az volt Dion legnagyobb dobása. Hanem az, hogy 1968. április elsején fogadalmat tett: örökre lemond az italról és a kábítószerről. S hiszik vagy sem, azóta is büszkén emlegetheti: ígéretét betartotta.
Szerző

Vijay Iyer: több mint ígéret

Publikálás dátuma
2019.07.13. 12:00

Fotó: DON EMMERT / AFP
A nagyszerű indiai-amerikai zongoraművész, zeneszerző és zenetudós, Vijay Iyer a budapesti Zeneakadémián rögzítette legújabb koncertlemezét, amelyen kétzongorás felvételek hallhatók, Craig Taborn közreműködésével.
A kortárs improvizatív zenében a zongoristák közül főként Keith Jarrett nevéhez fűződik az a markáns irányzat, amely tudatosan távol tartja magát a jazztörténet örökzöldjeitől. Az ilyen muzsikát első hallásra nehezebb befogadni és megszeretni, mint az American Songbook slágereit. Ha azonban mélyebben megismerkedünk e kompozíciókkal, egyre több rejtett szépségük ragyog elő. Az évtizedek óta koncertre járó, vagy éppen ismeretterjesztő előadásokból tájékozódó „beavatottak” köre pedig ma már milliós nagyságrendű – ez eredményezhette Jarrett világkarrierjét. Az egy nemzedékkel fiatalabbak közül ebben a – meglehetősen tágan értelmezhető – stíluskörben sokáig Brad Mehldau volt az egyeduralkodó, s mellé zárkózott fel az elmúlt években az indiai tamil bevándorlók gyermekeként, New York államban született Vijay Iyer.
 
A 47 éves zongorista-zeneszerzőt sokáig csak szakmai körben ismerték, mert erős elméleti érdeklődése, tudományos munkája miatt ritkán koncertezett. A zenei észleléssel és felismeréssel kapcsolatos kutatásaival előbb fizikából szerzett doktori fokozatot, majd a nyugat-afrikai és afro-amerikai zene mikro- és makrostruktúráit vizsgálva művészetelméletből is doktorált. Könyvei, tanulmányai jelennek meg, és rangos tudományos ösztöndíjak után 2013-ban a Harvard Egyetem tanárává nevezték ki. Éppen ezért sokan úgy gondolták, hogy az aktív zongorázás csak egyfajta illusztrációja a tudományos pályának – annak ellenére, hogy az ezredforduló óta jelennek meg lemezei szólóban, trióban, szextettben és más formációkban.

Csak a 2010-es évek elején következett be az áttörés: a zeneipar és a közönség is ekkor fedezte fel, hogy Iyer már zongoristaként sem csupán ígéret, hanem érett, befutott, öntörvényű művész. Ha csak vázlatosan írunk Vijay Iyer életéről és karrierjéről, akkor sem maradhat ki társadalmi szerepvállalása, amelyet elsősorban a hip-hop kultúrából indult költő és slammer, Mike Ladd társaságában, avantgárd előadásokban valósít meg. 2003-ban, az In What Language? című dalciklusban a szeptember 11-i terrortámadásnak állítottak emléket. Másik közös projektjük, a Still Life with Commentator című szatirikus oratórium (2006) a tömegmédia káros hatásaival foglalkozott. 2012-ben pedig (Holding it Down) címmel az iraki és afganisztáni háborúk fiatal, de már emberi roncsként tengődő veteránjai előtt tisztelegtek. Mindhárom produkcióból színpadi verzió és lemezfelvétel is készült. Infó: Vijay Iyer – Craig Taborn: The Transitory Poems ECM Records (magyar terjesztő: Hangvető) ECM 2644

Mi hallható az új lemezen?

A jazz műfajában meglehetősen ritka, de azért nem példa nélkül álló a kétzongorás lemez. Vijay Iyer és a vele azonos generációhoz tartozó Craig Taborn 2018. március 12-én adott koncertet a Zeneakadémián, s a német ECM kiadó a művészi és felvételtechnikai minőséget is olyan kiválónak tartotta, hogy a változtatás nélküli megjelentetés mellett döntött. A nyolc tétel általuk nagyra tartott, a közelmúltban elhunyt amerikai zongorista-zeneszerzők (Gerri Allen, Muhal Richard Abrams és Cecil Taylor), valamint a kiemelkedően jelentős afro-amerikai absztrakt festő, Jack Whitten emléke előtt tiszteleg.

Szerző
Témák
zene Jazz