Megkezdődött Trump migránsvadászata, de a nagyvárosok keresztbe tesznek az elnöknek

Publikálás dátuma
2019.07.14. 21:04
Tüntető tartja az amerikai tranzitzónákban meghalt gyermekáldozazok fényképét 2019. július 12-én, Los Angeles-ben
Fotó: Mark Ralston / AFP or licensors
Tíz helyszínen kezdődött meg az illegális bevándorlók begyűjtése: Los Angeles, New York és Washington DC polgármesterei nem segítenek a razziában.
Az Egyesült Államok nagyvárosaiban vasárnap országszerte megkezdődtek az illegális migránsok elleni razziák. A The Washington Post című lap szerint az amerikai nagyvárosokban nem látványosak a razziák. A Fox televízió ugyanakkor folyamatosan ad hírt a rendőrök munkájáról – írja az MTI. 
Donald Trump elnök pénteken jelentette be, hogy vasárnap megkezdődik az országban illegálisan tartózkodó migránsok letartóztatása, majd kitoloncolása. "Ezek az emberek törvénytelenül jöttek országunkba, és mi törvényesen eltávolítjuk őket" - nyilatkozta az elnök, hozzátéve, hogy "ez olyasmi, ami nekem is nagyon tetszene".  Matthew Albence, a bevándorlási hivatal (ICE) rendfenntartó részlegének ügyvezető igazgatója vasárnap a Fox televíziónak elmondta: nem kíván az összehangolt akció részleteiről beszélni. Annyit azonban mégis elárult, hogy a razziák konkrét személyek letartóztatására irányulnak, alapvetően mintegy kétezer illegális bevándorlót érintenek
"Ezek az emberek illegálisan jöttek ebbe az országba és megkapták a lehetőséget arra, hogy egy bevándorlási bíró előtt megjelenve benyújtsák bevándorlási kérelmüket. Többségük azonban úgy döntött, hogy nem él a lehetőséggel, és még csak meg sem jelent a bíróságokon" - fogalmazott Albence az interjúban.
Tíz nagyvárosban - köztük New Yorkban, Baltimore-ban, Atlantában, Miamiban, Chicagóban, Denverben, Houstonban, Los Angelesben, San Franciscóban - kezdődtek razziák. Chicagóban szombaton az intézkedés ellen tüntetők vonultak az utcára, vasárnap szintén tüntetés volt, ahol Lori Lightfoot, a város polgármestere is beszélt. 
Muriel Bowser, Washington DC polgármester még szombaton arra szólította fel a város rendőrségét, hogy ne működjön együtt az ICE rendfenntartó erőivel.

Hasonlóan nyilatkozott Eric Garcetti, Los Angeles polgármestere is. Bill de Blasio New York polgármestere Twitteren arról számolt be, hogy az illegális bevándorlókat támogató civil szervezetek "kapcsolatban vannak" a helybéli lakosokkal, és segítik is őket. A polgármester feltételezhetően az illegális migránsokra célzott, hiszen mikroblogjában arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek vannak jogai, és egyben megadott egy telefonszámot is, ahol a bajba jutottak jelentkezhetnek. 
 Ken Cuccinelli, az Egyesült Államok Állampogársági és Bevándorlási Hivatalának ügyvezető igazgatója a CNN hírtelevíziónak adott interjújában arra a kérdésre, hogy vajon a gyermekeket elválasztják-e a családjaiktól, azt válaszolta, hogy nem beszélhet az akció részleteiről. Korábban sajtójelentések arról szóltak, hogy a gyermekeket lehetőség szerint nem választják el családjaiktól. A Time cikke szerint jelenleg 70 ezer illegális bevándorlót őriznek az ICE vagy határőrség táboraiban, közülük 11 ezer gyereket. Mint írják
A Trump-éra óta idáig hét bevándorló gyermek halt meg a táborokban, ellátatlanság - a hideg, megfelelő orvosi kezelés, az összezárt tömegben terjedő járványok - miatt

Szerző
Frissítve: 2019.07.14. 21:48

Hiába NATO-tag, hiába az amerikai fenyegetés, Törökország megvette az orosz fegyvereket

Publikálás dátuma
2019.07.14. 18:22

Fotó: TURKISH DEFENCE MINISTERY PRESS / AFP
Ankara nem hátrált ki az SZ-400-asok vásárlásából, pedig a kilátásba helyezett amerikai szankciók katasztrofálisan érintenék a gazdaságot.
Lassan pont kerül az évek óta zajló vita végére, hogy Törökország megvásárolja-e az orosz SZ-400-as légvédelmi rakétarendszert, tekintve, hogy csütörtökön megkezdték, és egész hétvégén folytatták a fegyverek leszállítását az Ankara melletti Akinci légi támaszpontra. „Az orosz SZ-400-as rendszert éppen az olyan gépek lelövésére tervezték, mint az F-35-ös” – summázta találóan a napokban Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök bizottsága elnökének jelölt tábornok, hogy mi a probléma a török üzlettel, és miért nem javasolja a legkorszerűbb harci repülőgépek eladását a NATO-tag Törökországnak. Az most már biztos, hogy az ígéretekhez híven Recep Tayyip Erdogan török elnök nem táncol vissza, de a csörtének azért még koránt sincs vége. Például még várat magára az Egyesült Államok és a NATO reakciója. Hulusi Akar, a török és Mark Esper, a frissen kinevezett amerikai védelmi miniszter pénteken ugyan telefonon már beszélt egymással, ám részleteket erről nem hoztak nyilvánosságra. Közben a Fehér Ház táján nagy a csönd. Washington korábban szankciók elrendelését is kilátásba helyezte, ez  azonban egyelőre várat magára. Lehet, hogy teljesen el is marad, hiszen június végén, az oszakai G20 csúcstalálkozón a török elnök azt mondta, Donald Trump személyesen biztosította őt arról, hogy nem lesznek szankciók. Az viszont szinte biztosra vehető, hogy Törökország búcsút inthet az F-35-ösöknek, a török pilóták kiképzését az Egyesült Államokban már le is állították. Ankara korábban száz darabot rendelt az "ötödik generációsként" jellemzett gépekből, de az ügylet alkalmából nagy csinnadrattával megrendezett ceremónia óta sem érkezett meg belőlük egy sem. A törökök maguk is egymilliárd dollárt dobtak be a közös kasszába a fejlesztések finanszírozásába, és a gyártás egy része is náluk történt. A török elnök emiatt egyszerű lopásnak nevezte a gépek visszatartását, de - tetszik vagy sem - ehhez az amerikaiaknak joguk van. Egy friss felmérés egyébként éppen arra mutat rá, hogy az amerikaiak 70 százaléka nem helyesli amerikai fegyverek eladását külföldre. Hivatalosan a Pentagon attól tart, hogy az orosz SZ-400-as légvédelmi rakétarendszerek nem kompatibilisek a NATO-eszközökkel, és érzékeny adatokat szerezhetnének a lopakodó képességekkel is ellátott F-35-ösökről, ami aztán Moszkva kezébe juthatna. Hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, Ankara felajánlotta olyan szakértői bizottság felállítását, amely megvizsgálná a technikai lehetőségeket, hogy ilyen szivárogtatás ne fordulhasson elő, ám az amerikaiak ettől elzárkóztak. A döntés mögött a biztonsági mellett persze politikai és gazdasági indítékok is meghúzódnak. Washington azt szerette volna, ha a törökök amerikai Patriot rendszert vesznek légvédelmük számára, de az üzletet nem sikerült tető alá hozni, így a kétmilliárd dolláros megrendelés végül az oroszok zsebében landolt. A törökök egyébként attól sem zárkóztak el, hogy az SZ-400-as mellé Patriotokat is beszerezzenek. Az orosz fegyvervásárlás nem csak az Egyesült Államoknak, hanem több más NATO-tagállamnak is szúrja a szemét. Magyarország nincs köztük: Szijjártó Péter magyar külügy- és külgazdasági miniszter korábban egy interjúban úgy fogalmazott: bár néhány országnak rossz szokása, hogy meg akarja mondani a világon mindenkinek, mit csináljanak, de a saját fegyverkezésükről csak a törököknek van joguk dönteni. A nézeteltérés ellenére attól azért nem kell tartani, hogy Törökországot kidobják - erre nincs is igazán lehetőség - vagy kilépjen az atlanti szervezetből. Mint a Kadir Has Egyetem nemrégiben közzétett közvélemény-kutatásából kiderült, a törökök 81,3 százaléka ugyan fenyegetésként tekint az Egyesült Államokra, a NATO-tagság támogatottsága magas, 60,8 százalékos. Az SZ-400-asokkal kapcsolatban 44 százalék vélekedett úgy, hogy nyélbe kell ütni az üzletet, viszont 31,1 százalék nem tudott véleményt formálni, a társadalomnak most nem ez a legégetőbb problémája. A legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt is azon az állásponton van, hogy szükség van a fegyverekre. Nehéz lesz kiutat találni a róka fogta csuka helyzetből. Erdogan anyagilag és politikailag sem engedheti meg magának, hogy lemondja az alkut. Ez valószínűleg súlyos dollármilliókba fájna, nem beszélve bel- és külföldi arcvesztéséről, hiszen jó viszonyt akar ápolni a Szíria miatt megkerülhetetlen Valgyimir Putyin orosz elnökkel is. Ráadásul a törököknek tényleg szükségük van önálló légvédelemre - amit sokáig NATO-tagok biztosítottak –, különösen a szír és iraki határ közelében. Másrészt a Törökország ellen kiszabott amerikai szankciók katasztrofális következményekkel járhatnak az egyébként is súlyos válságban levő török gazdaságra. Egyszer már átéltek hasonlót: amikor tavaly Washington szankciókat vetett ki a Törökországban terrorizmussal vádolt Andrew Brunson amerikai lelkész miatt – aki azóta egyébként felvette a magyar állampolgárságot – a török líra mélyrepülésbe kezdett. A csapásból azóta sem tértek magukhoz, a munkanélküliség rekordszinteket ostromol, az infláció 20 százalék fölötti, a gazdaság tavaly csak 2,6 százalékos növekedést tudott felmutatni az előző esztendőben mért 7,5-hez képest. Az viszont Donald Trumpnak sem érdeke, hogy tönkretegye az egyik fontos regionális szövetségesét, a NATO második legnagyobb hadseregét. Az orosz technikai személyzet munkája, a török katonák kiképzése, az SZ-400-asok hadrendbe állítása még hátra van, addig még lehet idejük valami áthidaló megoldást kitalálni. Közben a török elnöknek még a belpolitika miatt is fájhat a feje. Nem elég, hogy az ország legnépesebb városában és gazdasági motorjában, Isztambulban a megismételt választásokon is az ellenzék jelöltje, Ekrem Imamoglu nyert, a kormányzó Igazság és Fejlődés (AKP) pártból kilépett Ali Babacan. Azt beszélik, az egykori pénzügyminiszter új párt alapítását tervezi, amiben partnere lehet a parkoló pályára állított korábbi miniszterelnök, Ahmet Davotoglu is. Elméletileg a következő parlamenti és elnökválasztásra csak 2023-ban kerülne sor Törökországban, ám könnyen lehet, hogy az erőviszonyok már hamarabb felborulnak, és előrehozott választásokat kell kiírni. Akkor pedig az új jobboldali alakulat komoly veszélyt jelenthet Erdogan bebetonozottnak tűnt hatalmára.        

Néhány konfliktustényező az amerikai-török kapcsolatokban

- Az Egyesült Államok támogatja a törökök által terroristaként számon tartott szíriai kurdokat - Az Egyesült Államok nem adja ki Törökországnak a három évvel ezelőtti puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen hitszónokot. - A törökök között máig elterjedt hiedelem, hogy a puccskísérlet mögött a CIA állhatott. - Törökországban terrorizmus vádjával letartóztatták Andrew Brunson amerikai lelkészt, és csak hónapok után engedték el. - Recep Tayyip Erdogan testőrei két évvel ezelőtt verekedésbe keveredtek fegyverrel az oldalukon Washingtonban. 

Szerző
Frissítve: 2019.07.15. 09:30

Egyszer volt, Hold nem volt… - Így lett a Holdra szállásból a világ legnagyobb összeesküvés-elmélete

Publikálás dátuma
2019.07.14. 18:10

Még ötven évvel az első Holdra szállás után is sokan kételkednek abban, hogy az amerikaiak képesek voltak ekkora tudományos és technológiai teljesítményre. Egyetlen ember hagymázas víziójából a sorozatos cáfolatok ellenére mára a világ egyik legelterjedtebb összeesküvés-elmélete lett, mert egyre kevesebben hiszik, hogy ha az emberiség elhatároz valamit, akkor azt képes véghez is vinni.
Július 20-án lesz éppen fél évszázada, hogy az ember a Holdra lépett, ezt a tényt azóta is sokan, sőt egyre többen tagadják. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – mondta ki az azóta legendássá vált, sokat idézett mondatot Neil Armstrong, amikor először az égitest felszínére lépett, az összeesküvés-elméletek hívői viszont inkább csak hatalmas hazugságként emlegetik az eseményt. Nem kevesebb, mint 400 ezer NASA-alkalmazott és partner dolgozott az emberiség történetének eddigi legnagyobb tudományos teljesítményén, mégis egyetlen ember agymenése elég volt ahhoz, hogy a munkájuk eredményességében még ennyi idő elteltével is kételkedjenek. Ő volt Bill Kaysing, aki „távol a tűztől” maga is dolgozott egy kicsit az USA űrprogramjában – 1956 és 1963 között a Rocketdyne nevű cég alkalmazottja volt, ők tervezték azokat a rakétákat, amelyeket az Apollo-programban használtak az űrhajók pályára állításánál. Kaysing mégis kételkedni kezdett benne, hogy hazájának valójában megvoltak a szükséges technológiai eszközei ahhoz, hogy az űrhajósokat elvigye a Holdra és vissza. Az alaptalan gyanakvás szépen lassan bizonyossággá változott a fejében: 1976-ban saját kiadásban jelent meg pamfletje, amely a tartalomról nem sok kétséget hagyó Soha nem jártunk a Holdon: Amerika 30 milliárd dolláros csalása címet viselte. A rossz minőségű, homályos fénymásolatokra és megmosolyogtató elméletekre épülő iromány valahogy mégis termékeny talajra hullott, és elvetette a kételkedés magját, olyannyira, hogy hollywoodi produkciók, dokumentumfilmek foglalkoztak a kérdéssel. A YouTube és a Reddit közösségi oldal most is tele van a „nagy svindlit” leleplező videókkal.  
Bill Kaysing
Fotó: Youtube

Több száz kilónyi bizonyíték

Az évfordulóhoz közeledvén a The Guardian szedte össze az okokat, hogy vajon miért terjedhet még mindig szinte zavartalanul az összeesküvés-elmélet. A kétkedőket nem győzi meg a bizonyítékok tárháza sem, például az a 382 kilogrammnyi holdkőzet, amennyit a program során hazahoztak a Földre. De a Holdra szállás tényét még Oroszország, Kína és Japán is elismerte, az űrhajósok felszínen hagyott lábnyomait pedig a 2009-ben indított holdszonda is megörökítette. Mégis, az oltásellenesség, holokauszttagadás, a szeptember 11-hez kötődő teóriák és a laposföld-hit mellett ez az egyik legelterjedtebb összeesküvés-elmélet, amelyet széles körben osztanak. És nem csak alacsony iskolázottságú, könnyen megvezethető tömegek – a közelmúltban egy New Jersey-i professzort kirúgtak az állásából, mert azt fejtegette a diákjainak, hogy az Apollo–11 landolása és a holdséta csupán megrendezett jelenet volt. „Az amerikaiak szeretik az összeesküvés-elméleteket. Minden alkalommal, amikor valami jelentős dolog történik, valaki előáll egy a valóságnak ellentmondó magyarázattal” – mondta Roger Launius, a NASA korábbi vezető történésze a The Guardainnek, és kicsit szomorkodott azon, hogy az internet lehetővé teszi a teóriák minden eddiginél nagyobb tömegekhez való eljutását. A kutatások azt mutatják, nem csak az amerikaiak fogékonyak az ilyesmire: egy angliai felmérés szerint hatból egy brit egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a Holdra szállást csak megrendezték. A legszkeptikusabbak a fiatalok, a 24–35 éves korosztály 21 százaléka nem hisz benne, hogy a történelmi esemény valóban megtörtént, és nem csak egy filmstúdióban rögzítették. A „bizonyítékok” zöme még mindig az elmélet szülőatyja, Kaysing feltevésein alapul – ő kezdte el először hiányolni a landoláskor készült felvételekről a csillagokat az égről, a krátert a leszállóegység alatt, és ő talált furcsaságokat az árnyékok vetülését illetően is. A szakértők, akik valóban tudják, milyen körülmények uralkodnak a Hold felszínén, sok-sok órát pazarolnak arra az életükből, hogy megmagyarázzák ezeket az „anomáliákat”, például, hogy a fotókon kipécézett „hibák” egy része a hosszú expozíciós időből adódik, hogy vákuumban mások a fizika törvényei, a Hold porának pedig egészen mások a fényvisszaverő tulajdonságai, mint amit megszoktunk. Mindennek ellenére Kaysinget 2005-ös halá­láig­ sem sikerült meggyőzni, az utolsó pillanatig hitte, hogy amit 1969. július 20-án 600 millióan lélegzet-visszafojtva figyeltek a tévéképernyők előtt, csupán egy jól megrendezett előadás, amit egy hangárból kialakított stúdióban vettek fel. Kaysing képtelen volt elfogadni, hogy a NASA csupán néhány év alatt képes volt akkora léptékű fejlesztéseket véghez vinni, hogy az expedíció gyakorlatilag hiba nélkül zárult. 

Semmi sem drága

Azt a szakértők is elismerik, hogy az űrversenyben jelentős volt az USA lemaradása, amikor a szovjetek 1957. október 4-én már pályára állították a Szputnyik–1 műholdat, az első eszközt, ami a világűrbe jutott, majd egy hónappal később a Szputnyik–2-t Lajka kutyával a „fedélzetén”. Ekkoriban valójában nem is volt az USA-nak űrprogramja, és egészen eddig úgy gondolták, jóval a Szovjetunió előtt járnak a technológiai és tudományos fejlesztések területén. Az első Szputnyik fellövése kijózanító meglepetésként érte az amerikaiakat, akik egy évvel később Eisenhower elnöksége alatt megalapították a NASA-t, amelynek már három évvel később, 1961 májusában sikerült is embert küldenie az űrbe. Ekkor tette John F. Kennedy meglepő kijelentését arról, hogy még az évtized végéig embert küldenének a Holdra, ami akkoriban igencsak merész vállalásnak tűnt. A siker egyik záloga az elképesztő mennyiségű pénz volt, amit a programra költöttek: a ’60-as évek közepén a NASA emésztette fel az Egyesült Államok GDP-jének 4 százalékát. És míg a szovjetek gyűjtötték az „első helyeket” – például 1963-ban az első nő az űrben –, addig az amerikaiak több kudarccal szembesültek. Ilyen volt például az Apollo–1 balesete, ami három űrhajóssal végzett. Vagyis az előzmények ismeretében valóban kétséges volt a vállalkozás sikere, bár 1968-ban az Apollo–8-nak sikerült megkerülnie a Holdat, a leszállás a felszínre még akkor is nagyon bonyolult és veszélyes manővernek tűnt. Sokak szerint még ennél is bonyolultabb lett volna az ötven évvel ezelőtti technológiával megrendezni a jelenetet úgy, hogy az se a tévénézőknek, se az árgus szemekkel figyelő hidegháborús ellenfeleknek ne tűnjön fel.  

Ártalmatlan, de bosszantó

A Holdra szállást kétségbe vonó városi legenda 2001-ben kapott új erőre, amikor a Fox News tévécsatorna dokumentumfilmet mutatott be Valóban jártunk a Holdon? címmel. A műsort Mitch Pileggi színész narrálta, akit a nézők az X-akták misztikus sci-fi sorozatból ismerhettek, ahol az FBI igazgatóhelyettesét játszotta, szerepe szerint maga is részese volt kormányzati szintű összeesküvéseknek. Ő libbentette fel a fátylat Kaysing „újracsomagolt” teóriájáról, amely így ismét a figyelem középpontjába került. Szülők és pedagógusok kérték a NASA segítségét, hogy hogyan cáfolhatnák a gyerekek előtt a műsor által felvetetteket. Ekkor már az űrügynökség is kénytelen volt tudomást venni a vádakról, internetes oldalt nyitottak a teória cáfolatára, és információs anyagokat juttattak el az iskolákba. Nem meglepő a Holdra szállással kapcsolatos hoax újra felbukkanása – véli Oliver Morton tudományos író, aki könyvet írt az az emberiség égitesthez fűződő viszonyáról az 50. évfordulóra időzítve. Míg az Apollo-program azt akarta megmutatni, hogy milyen hatékony és erős az amerikai kormány, amikor sikerre kell vinni egy ilyen vállalkozást, az összeesküvés hívői azt hangsúlyozzák: az amerikai kormány valójában abban jó, hogy elhitessen az emberekkel olyan dolgokat, amelyek meg sem történtek. Mindemellett az író szerint a teória azért burjánzik ismét, mert az Apollo-program végül valójában nem vezetett sehová, az utolsó misszió 1972-ben volt. Ami a ’60-as években még a „semmi sem lehetetlen, bármit elérhetünk” optimizmusával ajándékozta meg az emberiséget, később inkább a frusztrációt erősítette. „Hogy van az, hogy ember járt a Holdon, mégsem tudjuk gyógyítani a rákot? Miért nem tudjuk megállítani a felmelegedést? Helyettesíteni a műanyagot? Olyan zoknit gyártani, aminek nem ritkul ki a sarka?” – a sor a végtelenségig folytatható, a leggyakrabban ma már ilyen kontextusban bukkan fel az Apollo-program sikere. Mindezek a sikertelenségek tovább táplálják az összeesküvés-elméleteket, egyre nehezebb elhinni, hogy kevesebb mint hatvan éve valamit a fejükbe vettek, és kevesebb mint egy évtizeden belül meg is valósították. Szemben a tömeggyilkosságok tagadásával vagy az oltásellenességgel, ez a teória legalább nem okoz károkat, nincs benne rasszista motiváció, legfeljebb igencsak bosszantó – Buzz Aldrin például 2002-ben megütötte az egyik leghíresebb holdraszállás-tagadót. Meglepő módon annak sincs nyoma, hogy a nagy ellenfél oroszoknak valaha szerepe lett volna a teória terjesztésében. Sőt, Alekszej Leonov szovjet űrhajós, az első űrséta végrehajtója azt mondta, egy katonai állomáson figyelték az Apollo–11 landolását, Armstrong és Aldrin első lépéseit, és esküszik, összekulcsolt kezekkel szurkoltak, hogy sikerrel járjanak. Ha az ambíciókban és önbizalomban nem szűkölködő Donald Trump felszívja magát, az USA a következő évtizedben ismét embert küldhet a Holdra, és nem is csak úgy öncé­lúan: ha megvalósul, a következő Hold-program célja egy Mars-utazás előkészítése lehet.

Bélyeg és legó

 A Holdra szállás a játékgyártókat is megihlette, a LEGO egy különleges, 1087 elemet tartalmazó készlettel tiszteleg az emberiség egyik legfontosabb lépése előtt. Összerakható az Apollo–11 küldetés leszállóegysége a Holdat formázó talapzattal, amiről nem hiányozhat az amerikai zászló és a híres lábnyomok sem. A készlet az Egyesült Államokban 100 dollárba kerül, itthon 30 000 forint körül szerezhető be. A NatGeo sem megy el az évforduló mellett, júliusban a „világűr hónapja” van a csatornán. Az űrkutatással kapcsolatos műsorfolyam részeként bemutatják az Apollo: Missziók a Holdra című filmet is, amely korábban még sosem látott felvételekkel meséli el a Holdra szállás történetét. Az amerikai posta sem tétlenkedik, már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozták az emlékbélyegeket. Az egyiken Buzz Aldrin látható, miközben sisakjában tükröződik a felvételt készítő Neil ­Armstrong és a holdkomp, míg a másikon a Hold van, jelölve a Nyugalom tengere, ahol az űrhajósok leszálltak. K. Sz. 

Szerző