A kommentár azt tanácsolja az európai közép erőinek, hogy csak nyugodtan aggódjanak Ursula von der Leyen miatt, mert lehet, hogy egy gyenge bizottsági elnök jól jön a szélsőjobbnak, ám aligha tud sokáig többségre támaszkodni. De még az sem biztos, hogy holnap megválasztják. Brüsszelben azért inkább a győzelmére tippelnek, már ha elnyeri a keményjobb támogatását. Ám bármi megtörténhet, a szavazás titkos. Hogy az EP-ben ennyire bizonytalan a helyzete, annak oka egyrészt az, hogy a jelölésnél az állam- és kormányfők nem kérték ki a Parlament véleményét. Azon kívül a kiválasztott a múlt heti meghallgatásokon nem bizonyult túl meggyőzőnek. Úgy tűnt, hogy sok mindent nem tud és nem is ígért sokat, márpedig ez így rossz kombináció.
De a fő gond az, hogy nincs stabil bázisa Strasbourgban. Ha veszi a lécet, akkor azt várhatóan csak annak köszönheti, hogy valaki mellé állt, a Néppárton, a szociáldemokratákon és a liberálisokon kívül. Ezek közt azután ott lehetnek a kormánypárti magyar, lengyel és olasz képviselők. Csak éppen lesz-e bátorsága ezek után von der Leyennek a Budapest és Varsó elleni jogi eljáráshoz a demokrácia megsértése miatt, a közös értékek védelmében? A középjobb veszedelmes játszmát folytat. Egyfelől tudja, hogy kénytelen a szélsőjobbra és a populistákra építeni választottja győzelme érdekében. Másfelől igyekszik elzárni a vezető tisztségeket a szélsőségesek és a nacionalisták elől. Ily módon a politikus nyerhet, csak éppen a továbbiakban nincs olyan többség mögötte, ami segítene programja valóra váltásában.
Nem szabad lebecsülni a szélsőjobbot annak választási eredménye miatt. A B-terv ugyanis azt tartalmazza, hogy ki kell használni a közép megosztottságát, szakadást kell előidézni. Ebben a helyzetben tanácsos volna a politikai középnek elutasítania von der Leyent. Máskülönben nem kizárt, hogy öt éven át tart a döntésképtelenség, nagy károkat okozva mind a Bizottságnak, mind az EP-nek. Vagyis mintha az ár túl magas volna.
Ursula von der Leyen hajrázik, hogy elegendő támogatót gyűjtsön be a politikai paletta közepéről, de ez alapvetőn attól függ, mennyire tesz eleget a szociáldemokraták és a liberálisok követelésének, hogy óvja meg a jogállamot. Azt akarják, hogy kötelezze el magát egyértelműen: fenntartja a nyomást a lopakodó magyar és lengyel tekintélyelvűséggel szemben. Az aggodalmak jelentős részben abból fakadnak, hogy mindkét ország fontos szerepet töltött be, amikor felmerült a néppárti politikus jelöltsége. Ugyanis mindenképpen ki akarták lőni Timmermanst. A PiS-t is magában foglaló euroszkeptikus frakció azonban máris azt követeli, hogy von der Leyen szüntesse be a támadást bizonyos államok ellen.
A szavazás kimenetele teljesen bizonytalan, ha netán a kiválasztott elbukik, annak politikai válság lenne a következménye. Akkor borulna a Tanácsban kialkudott egész csomag a vezető posztok betöltésére. Olyan helyzet állna elő, amilyen még nem volt sosem. Nehéz volna megfelelő jelöltet elővarázsolni a kalapból. De azért Brüsszelben csendben bizakodnak a holnap esti erőpróba előtt.
Az unióban eljött a szemfényvesztők és bűvészek ideje. Persze illúziót senki sem tud jobban kelteni, mint az EU. A személyi döntések például látszólag egységről tanúskodnak, csak éppen több a vesztes, mint a nyertes, a fő kérdésekben megosztottak a tagállamok és alkotmányos válság kellős közepén csücsül a szervezet. A Nyugatnak és a Keletnek nincs sok mondandója egymás számára, az egyesült földrész minden eddiginél távolabbinak tűnik. Macron és Merkel ebben a helyzetben rukkolt ki a von der Leyen-Lagarde-tandem ötletével, ám az nem oldja meg a többi súlyos gondot. Így például mindenki tudja, hogy a déli államokat nem lehet magukra hagyni a migráció terhével. Az ügy rendezéséhez véget kellene vetni a líbiai polgárháborúnak, ám a franciák és az olaszok mást és mást támogatnak. Az olaj fontosabb, a közös migrációs politika. Ráadásul májusban négy nagy tagállamban: Franciaországban, Nagy-Britanniában, Lengyelországban és Olaszországban euroszkeptikus és jobbos pártok kerekedtek fölül.
Így Strasbourgban labilis többségek alakulhatnak ki. Jönnek fel az EU-ellenes erők. A jobboldali-populista keleti kormányok megmutatták, mennyire megizmosodtak és megtorpedózták, hogy Timmermans lehessen a Bizottság új első embere. Itt látszik, hogy Európa mind inkább a blokádra épül: bejött a vétó, viszont ezen túlmenően ezek az államok már nem tudták érvényesíteni akaratukat. De aki a jövőben valamire vinni akarja Brüsszelben, annak emlékeznie kell erre a precedensre. Következésképpen kerülnie kell, hogy szembemenjen bizonyos fővárosokkal.
Ezek után von der Leyennek még nehezebb lesz, hogy fontos kérdésekben határozottságot mutasson. A mindennapokban az obstrukció érvényesül majd, a keletiek bizonyították, hogy képesek vétózni, de ők is vesztettek: üres késszel távoztak a posztok elosztásakor. Ám ha a britek kilépnek, a súlypont mégiscsak Kelet felé tolódik el. A térségben Németországnak több aduja van, feltéve, hogy ügyesen pókerezik. De ettől még nyílt alkotmányos válság törhet ki, ha felsül von der Leyen.
FAZ
A szociáldemokraták és a liberálisok oly mértékben emelték a tétet a Bizottság következő elnökének személye kapcsán, hogy CDU-politikusok kénytelen azzal számot vetni: a megválasztáshoz rászorulnak a jobboldali-populisták, illetve az Orbán-hívek voksaira. Hogy ebből a helyzetből szabaduljon, von der Leyen javasolhatná a szavazás elhalasztását. Hogy azután ily módon ki jutna időhöz: ő vagy esetleg a Parlament, az már más kérdés. Mint ahogy az is, hogy az EP tudna-e találni ily módon saját jelöltet. Meg hogy az szélesebb többséget élvezne-e.
Az európai politikai közép számára a zöldek nyújtják a reményt, a szélsőjobb szemében viszont ők jelentik az első számú ellenséget. Az EP-választásokon csaknem 50 százalékkal javítottak korábbi eredményükön. Az egyik ok az, hogy a klímaváltozás a szavazópolgárok egyik fő aggálya lett az igen magas hőmérséklet miatt. Ráadásul összeomlott a hagyományos szociáldemokrácia. Ezen belül a fiatalok részben ellenpólust keresnek a nacionalista, populista szélsőséggel szemben. És miután a migráció már nem annyira fontos téma, a légkör felmelegedése új frontot nyithat a környezettudatos liberálisok és a demagógok között.
A zöldek kb. ugyanolyan erőt képviselnek Strasbourgban, mint a Salvini vezette szélsőséges populisták. Ők is összefognak, annál is inkább, mert a környezetvédelmi gondokat nem lehet nemzeti keretekben megoldani. A küzdelem részben úgy jelenik meg, mint a gazdagabb és liberálisabb Észak és Nyugat-Európa csatája a kevésbé tehetős Déllel, illetve a volt szocialista Kelettel. Utóbbiaknál a zöldek nem jutnak előbbre.
A veszélyre már rájött a szélsőjobb, ennek megfelelően azt hirdeti, hogy foglalkozni kell a klímaváltozással, mondván, hogy azt a gazdagok okozták és elsősorban a szegényeket sújtja. A zöldek viszont azt tudják, hogy munkások nélkül nem mennek semmire, ám azokat, főleg az igen környezetszennyező autógyártásban – fenyegeti az automatizálás. Így ha a környezetvédők meg akarják győzni az embereket, hogy amit hirdetnek, az nem elitista téma, hanem közös ügy, akkor foglalkozniuk kell az érintettek gazdasági aggályaival.
Orbán Viktor egy csavarral a keresztény üzenettel is a migrációs politikáját igyekszik igazolni. Célja az, hogy még inkább ellenőrzése alá vonja az országot. A keresztényi értékek sajátos értelmezése központi elem a miniszterelnök érdekeinek érvényesítésére. Csatlakoznak ebben hozzá olyan egyházi vezetők, mint Kiss-Rigó László, szegedi püspök. A bevándorlás ügyében mindketten ugyanazt fújják. A főpap például tagadja, hogy kerítés felállítása ellentétes volna a katolikus elvekkel, mármint hogy segíteni kell a bajban lévőknek. A kormányfő pedig mind inkább szélsőjobbos retorikát használ, hogy egyre tekintélyelvűbb módon irányítsa az országot. Ő mostanában nem illiberális, hanem keresztény demokráciaként jellemzi rendszerét. A fő üzenet továbbra is a migránsok megállítása és Európa védelme, csak éppen ezt fokozottan a kereszténységbe csomagolja.
A magyar katolikus egyház támogatja kemény, migrációellenes politikát, noha a pápa egészen másként foglal állást a menekülők ügyében. Mostanában nemigen telik el úgy hónap, hogy Orbán ne fogadna valamilyen keresztény küldöttséget a világból. A gond csak ott van, hogy politikája nemigen tűnik különösebben kereszténynek. Például azért, ahogyan a hajléktalanokkal vagy a menedékkérőkkel bánik, utóbbiaktól időnként még az élelme is megvonják.
Egyes bírálók, köztük Michael Ignatieff, a CEU rektora azt mondják, hogy a keresztény értékek hangoztatása csak álcául szolgál, az üzenet valójában egészen más. Viszont mostanában a magyar külpolitika is felvette a keresztényi köntöst. Így például segíteni akar az üldözött afrikai és közel-keleti katolikusoknak. Orbán pedig más szélsőjobbos vezéreknek udvarol, akik szintén a keresztény mantrát nyomják. Novák Katalin szintén gyakran találkozik szélsőjobbos és keresztény szervezetek képviselőivel külföldön. De az üzenet bejött Washingtonban, egyes republikánusok immár jobban hiszen a magyar kormánynak, mint a civileknek vagy az ellenzéknek. Ez jól jön a miniszterelnöknek, mert annak helyzete meggyengült az európai választás után. Amúgy Kiss-Rigónak fontosabb, hogy a kormányfő kiáll a liberalizmus ellen, mint bármilyen keresztény erény.
