Kósa Lajos;honvédelmi bizottság;

2019-07-15 16:30:12

Erősen titkolják, miképp torkolltak szexuális erőszakba az események a honvéd középiskolában

Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága zárt ülésén tárgyalta a debreceni honvédiskolában történt erőszak ügyét.

Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága hétfőn zárt ülésén tárgyalta a debreceni honvédiskolában történt szexuális erőszak ügyét. A testület jobbikos alelnöke, Varga-Damm Andrea kezdeményezte, hogy a történteket vegyék napirendre az ügyet. A zárt ülést Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke kezdeményezte az érintett fiatalkorúak személyiségi jogaira, valamint a folyamatban lévő nyomozásra tekintettel – írja a HVG.

A parlamenti bizottság az MTI szerint „egyöntetűen elítélték a kollégiumban történt erőszakos cselekményt”. Kósa hangoztatta: semmi ilyet nem szabad eltűrni, a legpéldásabban fel kell lépni ellene.

A portál információi szerint az ülésen meghallgatták a középiskola igazgatóját, Berkecz Gábort, aki a HVG-nek korábban megerősítette a cselekményt, azzal, hogy emiatt 5 diákot távolítottak el az intézményből. Kósa elmondása szerint az igazgató a hétfői bizottsági ülésen arról számolt be, hogy 

Varga-Damm Andrea a bizottság ülése után elmondta: tíz évre titkosították az elhangzottakat, ugyanakkor azt megerősítette, hogy igaz, ami a HVG cikkében megjelent. „Az eset után fontos, hogy ezeket a kérdéseket alaposan, felelősségteljesen kezeljék. A jövő nemzedékek védelme elsődleges feladat” - jelentette ki.

Kérdésre válaszolva azt mondta: nincs garancia arra, hogy ilyen eset nem fordulhat elő még egyszer, hiszen bűncselekmények is történnek. Ugyanakkor kijelentette: 

Mint azt korábban a portál cikke alapján megírtuk, egymás lefogásával, lekötözésével szórakoztak a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola tizenéves diákjai, ez annyira elfajult egy éjszaka, hogy szexuális fajtalanságba torkollt. A portál szerint az egyik 9. osztályba járó fiú volt éppen soron ebben a bizarr „játékban”,

Úgy tudják, az idősebb diák análisan zaklatta iskolatársát, ám arról „ellentmondó információik vannak” , hogy a kezével, gumikesztyűt húzva vagy valamilyen tárggyal. A diák szerencséje az volt, hogy a szobába bejött egy szintén 10.-es diáktársuk, aki meglátta, mi történik, és azonnal leállította, mondván, „hagyjátok abba, ez gusztustalan”.