Több mint 3,5 milliárd forint közpénzbe kerül az alapítványi elitiskola

Publikálás dátuma
2019.07.15. 17:10

Fotó: uft.hu
Miközben a kormány a neki nem tetsző magániskolák ellen gyakorlatilag háborút indított.
Immár több mint 3,54 milliárd forintot emészt fel annak az alapítványi elitiskolának az építése, írja a hvg.hu. A tervek szerint a Debreceni Nemzetközi Iskola szeptemberben. Az uniós közbeszerzési értesítőben a drágulás okait nem részletezik, csak annyit írnak, hogy „pótmunkákért” kell többet fizetni, amelyek egyrészt „műszaki szükségességből” merültek fel, illetve amelyek „a létesítmény használhatóságát, műszaki színvonalát és esztétikai megjelenését, valamint rendeltetésszerű használatát szolgálják”. A debreceni önkormányzat eredetileg 2,9 milliárd forintos irányárral írta ki a közbeszerzést (gyorsított eljárásban), amit a Hunép Universal Építőipari Zrt. vitt el 3,25 milliárdért, azóta ez már a második drágulás, ezúttal 164 millióval ment föl az ár.  
Az iskola nem olcsó: minden jelentkezőnek fizetnie kell 310 euró (100 ezer forint) jelentkezési díjat, a felvetteknek 615 euró (200 ezer forint) regisztrációs díjat, a tandíj az óvodásoknak évi 7510 euró (2,4 millió forint), a magasabb évfolyamokon egyre drágul, a végzős gimnáziumi osztályoknál (ilyenek még nem lesznek) 14 550 euró (4,7 millió forint).  Az iskolát a magyar állam és a debreceni önkormányzat építi fel és üzemeli be. Amúgy alapítványi iskoláról van szó, a szülőknek fizetni kell majd az oda járó gyerekek után. Elvileg lesz majd valamilyen ösztöndíjprogram is azoknak a helyi gyerekeknek, akiknek a szülei nem engedhetik meg maguknak a borsos tandíj kifizetését. A debreceni önkormányzat 2019. július elején azt közölte a 24.hu-val, hogy bár elkészült az ösztöndíjprogram tervezete, egyelőre egyeztetés alatt áll. Közölték, hogy az első oktatási évben eleve nem állt szándékukban a program beindítása.
Szerző

Soha nem nyomott még ennyi pénzt a határokon át az Orbán-kormány

Publikálás dátuma
2019.07.15. 16:41

Fotó: JOHN THYS / AFP
24 milliárd forintnyi magyar közpénzt osztottak szét egy pályázaton.
A marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány csaknem 24 milliárd forintnyi magyar közpénzt osztott szét egy pályázaton, melynek a napokban hirdették ki az eredményét.  A program győzteseiről egyelőre nincs információ, csak a pályázatok regisztrációs számát hozták nyilvánosságra írja a Magyar Hang.  A portál információi szerint összesen 72 pályázatot bíráltak el, ebből 66 lett győztes: Hargita megyéből 31, Kovászna megyéből 18, míg Maros megyéből 17 pályázat nyert el támogatást. Hatan  egymilliárd fölötti összeget kapnak:
  • az NB-01/2018-I :: 001341-014-001536-os pályázat például 2,185 milliárdot,
  • az NB-01/2018-I :: 001377-014-001632-os 2,348 milliárdot
  • az NB-01/2018-I :: 001370-014-001612-es pályázat pedig 2 milliárd 407 milliót.
Szerző
Témák
pályázat

Mészáros Lőrinc csak a férfi vásárlókra hajt

Publikálás dátuma
2019.07.15. 15:58

Fotó: Molnár Ádám
Nagyjából annyiba kerülnek, mint az ismert világmárkák darabjai.
Nagy világmárkákhoz hasonló, vagy attól drágább ( egy-egy melegítőalsó ára akár a 24 ezer forintot is meghaladja) áron lehet megvásárolni a a Mészáros-család érdekeltségébe tartozó 2rule sportmárka darabjait – szúrta ki a 444.hu.  Az Intersport oldalán megtalálható 2rule-termékek egyelőre csak a férfi vásárlókat célozták meg. A legtöbb darabból egyelőre még nem kapható minden méretben – akad, amelyikből csak S-es kapható.
Szerző
Témák
Mészáros
Frissítve: 2019.07.15. 16:05