Privatizál az Orbán-kormány, Európa meg egyszerűen félrenéz

Brüsszel hallgatólagos jóváhagyásával megkerülheti az uniós energiaszabályokat a Mol a magyar-szlovák gázvezeték felvásárlása során. Pénz legkorábban szeptemberben mozoghat.

„Nem elegáns” - fogalmaztak forrásaink annak kapcsán, hogy – mint az a kormány június végi határozatából kiderül – a kabinet ismét nekifekszik a Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt. névre hallgató magyar-szlovák gázvezeték eladásának. A magától értetődő vevő a Mol tulajdonában lévő FGSZ Földgázszállító Zrt.: míg az FGSZ az országban 5782 kilométer központi szerepű, úgynevezett nagynyomású gázvezetéket birtokol, addig az MGT a Vecsést a szlovák Felsőzellővel összekötő, 115 kilométeres cső 92 kilométeres hazai szakaszát képviseli.

Habár a Mol szekerét a kormányfő VIP-páholyának alaptagjai, Csányi Sándor és Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató tolja – de az eladói oldalon álló Belügyminisztériumot (BM) is Csányi Sándor egykori üzlettársa, Pintér Sándor vezeti -, az eladó és a vevő között bizonyos viták érzékelhetők.

A piaci igény hiányára hivatkozva az FGSZ éppenséggel már 2010 előtt visszautasította a magyar-szlovák gázvezeték megépítését. Ezután Orbán Viktor nemzetstratégiai indokból az állami MVM Magyar Villamos Művekkel hozta tető alá a beruházást. (A Mol megkerülhetetlenségére jellemző, hogy a kivitelezés mintegy ötvenmilliárdja szintén az akkor Mol-közelinek nevezett, azóta Mol-tulajdonba került OT Industrieshez folyt be.) Már ez sértette az Unió „tulajdonosi szétválasztási” szabályait, miszerint kereskedő nem építhet vezetéket: az MVM ugyanis kereskedett gázzal. Igaz az unió ez alól számos kibúvót biztosít. Ilyen az egyedi felmentés, amit 2013-ban az MVM meg is kapott. Miután azonban Orbán Viktor a 2014-es választások előtt, félkészen átadta a beruházást, a kabinet mégis átadta az MGT-t a Pintér Sándor irányította BM-nek. Pedig sokan - így az EU is - már ekkor az FGSZ-t ajánlotta vevőként.

Ezután beigazolódtak a Mol előzetes félelmei, így a cső piaci igény híján évekig üresen kongott. Igaz, az orosz gázt szállító, állami Gazprom állítólag pusztán a léte, vagyis az más irányú beszállítás lehetősége miatt csökkentette gázárunkat. Ám ez a tőzsdei esések közepette nehezen bizonyítható. Ugyanakkor az elmúlt évek során forrásaink szerint a BM minden erejével szabadulni igyekezett a számára profilidegen, veszteséges, közpénzinjekciókra szoruló kolonctól. Így keveseket lepett meg, hogy 2017-ben egy, a mostanihoz hasonlító kormányhatározattal a kabinet már a Mol FGSZ-ét hirdette ki az MGT lehetséges vevőjelöltjeként.

Ám egyszerű adásvétel helyett már akkor kettébontották az ügyletet az „üzletágra”, majd a kiürített cégre. Forrásaink szerint az EU-szabályokat megkerülő ötlet – az iparért felelős szaktárcával együttműködve - a brüsszeli bürokrácia berkeiben fogant meg. Mindez persze hallgatólagos. Eszerint így az ügylet nem engedélyköteles és Brüsszel nem is emel ellene kifogást. Habár maga az EU is azzal érvel, hogy felesleges egy, a központi vezetékek 98 százalékát birtokló társaság mellett egy 2 százalékot tulajdonló másik, ellenérvként merülhet fel, hogy a szabályok mégsem azért léteznek, hogy legyen mit megkerülni. (Brüsszel saját energiaszabályait illető rugalmasságát bizonyítja az is, hogy míg a „tulajdonosi szétválasztás” miatt a Gazprom – a Fidesz általános felháborodásától övezve - nem építhette meg az orosz gázmezőkről Bulgárián keresztül hozzánk érkező Déli áramlatot, addig Németországig a tenger alatt vígan kihúzhatták az Északi áramlat két csövét.) Ezután ugyanakkor az ügylet furamód elült. A kormány tavaly áprilisi határozata alapján leginkább a Fekete-tenger román szakaszán az amerikai ExxonMobil és az osztrák OMV által talált gáz kavart be. A kabinet ugyanis a cső szlovák irányú teljesítőképességének növelésével biztosította volna ennek északi irányú továbbítását. Majd az adásvétel szép lassan elült. Bár ismereteink szerint az alku nem volt mentes a szokásos – bár NER-berkekben mégis meglepő - anyagi vitáktól, forrásaink a kudarcot nem ezzel magyarázták. Okként inkább azt hallottuk, hogy a parlamenti választások előtt kedvezőtlen lett volna egy, a Fidesz által elvben ellenzett privatizáció visszhangja.

A friss kormányhatározat tanúsága szerint a vevőjelölt az eredeti menetrendnek megfelelően ismét az FGSZ. A vételár az „üzletágért” 38 milliárd, míg az üres MGT-ért 7,3 milliárd. Ezek 45 milliárdos összértéke alig néhány százmillióval kevesebb, mint a két évvel ezelőtti összeg. A két fél határozottságát jelzi, hogy – az előző fordulótól eltérően – a „megállapodást” a felek már alá is írták. Igaz, forrásaink ezt némiképp eltérően értelmezik. Molos oldalról erre egy fajta előszerződésként tekintenek, míg az MGT-sek szerint a feltételek teljesítésével az adásvétel beáll. Egy biztos: az FGSZ ismereteink szerint még nem fizetett. Birtalan Zsolt, az MGT elnök-vezérigazgatója lapunk megkeresésére abbeli reményéről adott számot, hogy az ügylet szeptemberre lezárható; egyebekben (az FGSZ-hez hasonlóan) nem kívánta értesüléseinket kommentálni. Mások arról számoltak be, hogy az MGT gőzerővel dolgozik a szükséges módosításokon. Így - az állami Magyar Fejlesztési Bank által vezetett hitelezők felé - előtörlesztik 25-26 milliárdos kölcsöneiket, de a gázszállítási megállapodásaikban is fel kell tüntetniük a változást. A fennmaradó összeget – vagyis mintegy húszmilliárdot – az állam kapná meg.

Mindazonáltal a kormányhatározatba foglalt feltételrendszer némi feszültségre enged következtetni. Az állam például három éves visszavásárlási jogot kötött ki. (Ennek esetleges kivitelezését korlátozza, hogy az FGSZ rövid úton magába olvaszthatja az üres MGT-t.) Faramuci az a pont is, hogy ha a Mol öt éven belül nem kezdi meg a szadai állomás (északi szállításokat segítő) bővítését, az államtól visszajár egymilliárd, mivel a vételárban ennyire értékelték a beruházás lehetőségét. Az MGT-től átvett dolgozók egy évig nem rúghatók ki rendes felmondással. Az FGSZ kezdettől fogva azzal jellemezte a két cég közötti hatékonysági különbséget, hogy míg ők közel 6 ezer kilométer vezetéket 600-an, addig az MGT-nél nem egész száz kilométert közel 50-en üzemeltetnek, ami ötszörös hatékonysági előny. Az MGT stábja érzékelhetően ellenzi az adásvételt, hisz ez szinte mindannyiuk elbocsátásával fenyeget. A hossz szerinti összevetés szerintük azért sántít, mert az orosz gáz Ukrajna felőli beszállításának - az MGT lehetséges értékét is jelentősen növelő - várható leállta után a két cég voltaképp egyenértékűvé válik. Az FGSZ így megmaradó osztrák útvonalának képességei ugyanis nagyjából megegyeznek az MGT-ével.

Az adásvétel meg- megakadása mögött ugyanakkor alapvetően bizonyára nem ez, hanem Orbán Viktor és Csányi Sándor sajátos kapcsolatának különböző belső hullámzásai álltak.