A kosárlabda Károlyi grófnője

Publikálás dátuma
2019.07.16. 10:00

Magyarország legeredményesebb kosárlabda edzője Károlyi Andrea, aki a 3x3-as női válogatott vezetőjeként Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes.
Ki minden idők legeredményesebb magyar kosárlabda edzője? Killik? Rátgéber? Pálinkás? Mészáros? Bármelyik kvízműsorban buktatós kérdés lenne, mert semelyikük. A helyes megfejtés: Károlyi Andrea. Játékosként kora egyik meghatározó kosárlabdázója volt, visszavonulása után egy új szakág, a 3x3-as női válogatott szövetségi kapitánya lett. A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta magyar válogatott pedig nemrégiben ezüstérmet nyert az amszterdami világbajnokságon, amivel lőtávolon belülre került a tokiói olimpiai szereplés.
„Amikor 2014-ben elkezdtük, meghívott csapatként kerültünk ki a világbajnokságra, huszonegyedikek lettünk, csak néztünk, hogy hol is vagyunk” – mesélte Károlyi. Szerencséjükre a szövetség a döcögős indulás ellenére felismerte a szakágban rejlő lehetőségeket, és a csapat hóna alá nyúlt. Fokozatosan építkezve jutottak egyre magasabb szintre, amiben döntő szerepe volt a hivatalos edzőtáboroknak, a csapat versenyeztetésének.
Maga a játék csak rokona a teremben játszottnak, a két műfaj cirka úgy viszonyul egymáshoz, ahogy az országúti kerékpár a mountain bike-hoz, vagy az Forma-1 a ralihoz. Ugyanazt kell csinálni, csak teljesen máshogy.
„Óriási különbség, hogy a 3x3-as kosár sokkal keményebb és gyorsabb gondolkodást is igényel, mint az öt az öt elleni nagypályás játék. Nem is fekszik mindenkinek ez a stílus, pláne, hogy a játék csak tíz percig vagy huszonegy pontig tart. Kimutathatóan nagyobb itt a terhelés. Iszonyatos fizikai munka, nincs idő arra, hogy ha kosarat dobtál, akkor visszafuss, megfordulj, esetleg ünnepelj: ahogy elhagyta a kezedet a labda, onnantól már védő vagy és hozzánk rád a labdát. Szóval nagyon pörög az egész” – foglalta össze a különbségeket. Szerinte a két szakág jól megfér egymás mellett, de azért néha-néha még tapasztalja, hogy egyes játékosok vagy edzőkollégák idegenkednek a műfajtól.
A válogatott első sikereként 2016-ban Európa-bajnok lett, ami Károlyi szerint annak tudható be, hogy ellenfeleiknél többet tudtak közösen készülni. Rá egy évre már Nantes-ban világbajnoki ezüstöt ünnepelhettek, ahogy most Amszterdamban is: „Több csúcspontja volt a sorozatnak, a legemlékezetesebb, amikor a négybe jutásért Medgyessy Dóra hosszabbításban szerzett kétpontos kosarával vertük a spanyolokat. Akkor átszakadt a gát, az elődöntőben jöttek a bombaerős franciák, akik szerintem a legjobbak voltak, de egészen bámulatos játékkal megvertük őket. A döntőben Kínától kikaptunk, a tornán végig akkora flash volt a csapatukban, hogy az most nekünk sok volt.”
Az ezüst révén indulhatnak az olimpiai selejtezőben (merthogy a játékok történetében először ebben a sportágban is érmeket osztanak majd Tokióban). Az út rögös és hosszú: a 20 csapatos selejtezőből az első három jut ki. Ha ez nem sikerül, akkor is marad még egy lehetőség: azoknak az országoknak írnak ki egy hatcsapatos tornát, amelyeknek válogatottjai nem vettek részt a legutóbbi két olimpián.
„Iszonyatos kemény lesz, ám nem lehetetlen. De egyelőre abban sem, vagyok biztos, hogy a lányok felfogták már, hogy mit vittek véghez. Az, hogy magyar csapatsport olimpiai selejtezőt játszhat, már önmagában nagy dolog. Szép lassan fog tudatosulni, hogy jövő májusban elutazunk valahova, ahol eldől, hogy mehetünk-e majd Tokióba. Egyelőre még én sem dolgoztam fel a történteket: otthon egyedül matattam a konyhában, amikor belém nyilallt: jesszusom, ott lehetünk az olimpia megnyitóján! Néha még én is megdöbbenek a lehetőségen!”

Mi is ez a 3x3?

A 3×3-as kosárlabdában – amely új számként szerepel a 2020-as olimpia műsorán – tíz percig vagy 21 pontig tart egy meccs, amelyet egy palánkra játszanak a háromfős (egy cserét bevethető) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, ezekért kettő jár. A támadóidő mindössze 12 másodperc, és a labda mindig játékban van, az óra soha nem áll meg, ezért a klasszikus kosárlabdánál határozottan intenzívebb a játék.

Névjegy

Károlyi Andrea Minden idők egyik legeredményesebb magyar női kosarasa. Hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes, a válogatottal Európa-bajnoki negyedik, világbajnoki 10. helyezett. 2014-ben kérték fel az akkor induló 3x3-as szakág női szövetségi kapitányi posztjára. Azóta edzőként Európa-bajnok és kétszeres világbajnoki ezüstérmes szövetségi kapitány.

Témák
kosárlabda

Fucsovics két helyet javított, Djokovic továbbra is az élen a világranglistán

Publikálás dátuma
2019.07.15. 10:08
Novak Djokovic
Fotó: LAURENCE GRIFFITHS / AFP
Babos Tímea egyesben egy helyet javítva a 124., párosban pedig egy helyet rontva a harmadik.
Fucsovics Márton két helyet javítva legutóbbi pozícióján a 49. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. A hétfőn kiadott rangsort továbbra is Novak Djokovic vezeti, aki vasárnap megvédte címét Wimbledonban. A ranglista közvetlen élcsoportjában nem történt változás: a szerb mögött a Roland Garros-győztes spanyol Rafael Nadal a második, a vasárnapi finálé vesztese, a svájci Roger Federer pedig a harmadik. A füves pályás Grand Slam-torna egyik legnagyobb nyertese a spanyol Roberto Bautista Agut volt, aki elődöntős szereplésének köszönhetően a 22.-ről a 13. helyre lépett előre.

Férfi tenisz-világranglista (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

1. ( 1.) Novak Djokovic (szerb) 12 415 pont 2. ( 2.) Rafael Nadal (spanyol) 7945 3. ( 3.) Roger Federer (svájci) 7460 4. ( 4.) Dominic Thiem (osztrák) 4595 5. ( 5.) Alexander Zverev (német) 4325 6. ( 6.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 4045 7. ( 7.) Nisikori Kej (japán) 4040 8. ( 9.) Karen Hacsanov (orosz) 2890 9. (10.) Fabio Fognini (olasz) 2785 10. (13.) Danyiil Medvegyev (orosz) 2625 11. ( 8.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 2500 12. (11.) Juan Martin del Potro (argentin) 2380 13. (22.) Roberto Bautista Agut (spanyol) 2320 14. (14.) Borna Coric (horvát) 2195 15. (12.) John Isner (amerikai) 2040 ...49. (51.) Fucsovics Márton 965 ...208. (203.) Balázs Attila 241

A női teniszezők világranglistáját a wimbledoni bajnokság után továbbra is az ausztrál Ashleigh Barty vezeti. Babos Tímea egyesben egy helyet javítva a 124., párosban egy helyet rontva a harmadik. A füves pályás Grand Slam-tornát megnyerő román Simona Halep – aki korábban már vezette a rangsort – a hetedikről feljött a negyedik helyre, míg a címvédőként már a második fordulóban kiesett német Angelique Kerber az ötödikről a 13. helyre csúszott vissza. A wimbledoni női torna nagy felfedezettje, a 15 éves amerikai Cori Gauff – aki a selejtezőből a nyolcaddöntőig jutott – 172 helyet ugrott előre, így jelenleg a 141.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

1. ( 1.) Ashleigh Barty (ausztrál) 6605 pont 2. ( 2.) Oszaka Naomi (japán) 6257 3. ( 3.) Karolina Pliskova (cseh) 6055 4. ( 7.) Simona Halep (román) 5933 5. ( 4.) Kiki Bertens (holland) 5130 6. ( 6.) Petra Kvitova (cseh) 4785 7. ( 8.) Jelina Szvitolina (ukrán) 4638 8. ( 9.) Sloane Stephens (amerikai) 3802 9. (10.) Serena Williams (amerikai) 3411 10. (11.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3365 11. (12.) Anastasija Sevastova (lett) 3356 12. (13.) Belinda Bencic (svájci) 2963 13. ( 5.) Angelique Kerber (német) 2875 14. (15.) Vang Csiang (kínai) 2872 15. (18.) Johanna Konta (brit) 2790 ...124. (125.) Babos Tímea 506 ...193. (185.) Bondár Anna 311 ...224. (233.) Stollár Fanny 258

Szerző

Magyar győzelemmel indult

Publikálás dátuma
2019.07.14. 21:04

Fotó: Kovács Tamás / MTI
Rasovszky Kristóf nyerte a dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokság első aranyérmét. A nyílt vízi úszó előtt más magyar nem szerzett vb-t ebben a sportágban.
A nyílt vízi úszók férfi 5 km-es számában avatták az első győztest a Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokságon. Mivel ezen a távon nem lehet tokiói olimpiai kvótát szerezni (erre magyar idő szerint kedd hajnali 1-kor lesz lehetőség 10 km-en), több sztár kihagyta a számot. A magyarok azonban rajthoz álltak és fantasztikusan szerepeltek. 
Rasovszky Kristóf végig az élmezőnyben úszott, majd 1200 méterrel a cél előtt az élre állt és végig vezetve nyert, megszerezve a sportág történetének első magyar világbajnoki aranyérmét. 
"Később terveztem a hajrá elindítását, de így alakult - mondta a boldog győztes az M4 Sportnak. - Az volt az eredeti terv, hogy pár száz méterrel a cél előtt robbantok, ám amikor láttam, milyen kegyetlen harc folyik a helyezésekért, úgy éreztem, jobb, ha hamarabb hajrázom. Szerencsére végig jól bírtam erővel, nagyon örülök ennek a győzelemnek. Sokkal idegesebb voltam a verseny előtt, mint tavaly, a glasgow-i Európa-bajnokságon. Akkor még nem volt rajtam nyomás, ide viszont már Európa-bajnokként érkeztem, mindenki várta tőlem a jó eredményt, ez nyomasztott egy picit. Az edzéseken napi 20 kilométert úszom, ezért nem fáradtam el, annyi üzenete volt ennek az eredménynek, hogy láttam, jó formában vagyok. A lényeg a tíz kilométer lesz, ahol az első tíz között kell végezni az olimpiai kvóta megszerzéséhez." 
Székelyi Dániel Rasovszkytól tizenkét másodperccel elmaradva a hatodik helyen ért célba.
"Az első kör viszonylag lassabb volt, ez nekem nagyon kedvezett, utána képes voltam egyre gyorsabb lenni - értékelt Székelyi. - Próbáltam kimaradni a bunyókból, ennek ellenére kaptam néhány pofont, de ez benne van ebben a sportágban. El kell viselni. Én most elviseltem. Taktikailag mindent megcsináltam, amit elterveztem, ez biztató.” 
A nők tíz kilométeres távján a legjobb tíz közé kerülés és a tokiói kvóta megszerzése volt a két magyar induló, Olasz Anna és Rohács Réka számára. Egyikük sem ért oda a kvótás pozícióba, tömegbefutó végén a célfotó alapján Olasz a 16., Rohács a 22. helyen végzett. A magyarok számára azonban még nem veszett el minden remény, a kvalifikációs szabályok szerint azok az országok, melyek nem értek oda az első tíz közé egy versenyzőt elindíthatnak jövőre egy pótkvalifikációs versenyen, ahonnan még el lehet jutni a japán fővárosba. Sem a helyszínről, sem a pontos időpontról, sem az egy szem magyar indulóról nincs még döntés. 
A szinkronúszók csapat technikai számában az Apáthy Anna, Dávid Janka, Farkas Dóra, Gács Boglárka, Hungler Szabina, Kassai Kamilla, Szabó Anna, Teravágimov Virág összeállítású együttes huszonhárom együttes közül tizennyolcadik lett és nem jutott be a tizenkettes döntőbe. A párosoknál Dávid Janka és Gács Boglárka huszonkilencedik volt az előcsatározások során, így a duó szintén nem lett döntős. Ebben a számban már a finálét is megrendezték, az orosz Szvetlana Romasina és Szvetlana Kolesznyicsenko győzött. Romasina pályafutása tizenkilencedik vb-aranyát nyerte. 
Történelmi különbségű győzelmet aratott első csoportmeccsén a magyar női vízilabda-válogatott, miután 64-0-ra múlta felül a házigazda dél-koreai együttest. A korábbi rekordot hivatalos válogatott női meccsen Jugoszlávia tartotta, amely az 1985-ös Universiadén 62-0-ra bizonyult jobbnak Guatemalánál. A magyar együttes végig komolyan vette a találkozót, amelynek nem volt sportértéke, az ellenfél fiatal játékosainak többször az is nehézséget okozott, hogy több méterre eldobják a labdát, a támadó idő arra sem volt elég, hogy felússzanak a magyar kapuig. A dél-koreai válogatott olyan úszókból áll, akik két hónapja kezdtek el megismerkedni a vízilabdával. A nemzetközi szövetség felelőssége, hogy ilyen csapatoknak ad-e szereplési lehetőséget egy világbajnokságon. 
"Annyit kértem, ússzuk meg sérülés nélkül, és legyen ez bemelegítés a mérkőzés utáni konditermi edzésre plusz az esti vizes edzésre - nyilatkozta Bíró Attila, szövetségi kapitány. - Gyakorlatilag engem is meglepetésként ért, hogy ennyire gyenge az ellenfél, ugyanakkor megadtuk a tiszteletet, hogy nem szórakoztunk velük, nem bohóckodtunk. Így is ötven százalék alatti fizikai teljesítménnyel lőttünk ennyi gólt. Gyakorlatilag életem leghosszabb mérkőzése volt, és a legunalmasabb is." 
A folytatás garantáltan érdekesebb lesz és keményebb is.

Rasovszky csodálatos gesztusa

A nemzetközi sajtót is bejárta az 5 km-en győztes magyar sportoló fantasztikus gesztusa. A 22 éves úszó a célba érkezés után értesült arról, hogy a verseny utolsó, 61. helyén célba érő és helyezetlenül záró (túl nagy különbséggel maradt le az első helyezettől) szudáni Mohamed Ibrahim saját költségén utazott el a vb-re. Az afrikai versenyző a rajt előtt pár órával érkezett csak meg a helyszínre. Rasovszky megkereste Ibrahimot és a nyakába akasztotta az aranyérmet. “Aki itt elindul és aki teljesíti a távot, az mind bajnok, helyezéstől függetlenül. Te is bajnok vagy” - mondta a magyar sportoló Ibrahimnak.

Témák
vizes vb