Kereszténység a kirakatban

Sok más férfitársammal egyetemben én is figyelemmel kísértem a televízióban a legutóbbi hazai szépségkirálynő-választást (Miss World Hungary 2019). A résztvevő hölgyek szereplése a rangos megméretésen nem csupán esztétikai élményt nyújtott a nézőknek. Lebilincselően érdekes és tanulságos volt a megtisztelő címre aspirálók bemutatkozó szövegeinek végighallgatása is. Ezek a prezentációk általában valamilyen életcél megfogalmazásával végződtek; a szóban forgó hölgyek fel kívánták hívni figyelmünket egy-egy káros társadalmi jelenségre, hangsúlyozták valamely karitatív tevékenység fontosságát. 
Volt azonban köztük valaki, aki bizonyos értelemben kilógott a sorból. Az ominózus hölgy többek között önnön hitének kihangsúlyozásával próbálta elnyerni a zsűri rokonszenvét. Bevallom, zavarba jöttem e hitvallás hallatán. Lehet-e eszköz világi céljaink elérésére legszemélyesebb magánügyünk, a vallás? A szépségversenyen elhangzott konfesszió igencsak rossz képzettársításokat keltett bennem.
Merthogy Európának ezen a tájékán nemcsak egyes szépségkirálynő-jelöltek, hanem reménybeli kormányfők, közjogi méltóságok is előszeretettel kampányolnak önnön kereszténységükkel. És nem kizárólag a törvényhozási választásokat közvetlenül megelőző időszakban. Hazánk miniszterelnöke tőle szokatlan módon áprilisban leült beszélgetni egy francia filozófussal. E diskurzus során ragadtatta magát többek közt a következő kijelentésre: „Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között.” 
Nem értek egyet Gábor György vallásfilozófussal, aki mentális problémákat vélt felfedezni e kijelentés mögött. Orbán Viktor nagyon jól tudja, mit csinál, amikor kamerák kereszttüzében kulcsolja imára kezeit. Törődik is ő az evangéliumi intelemmel: „Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek.” (Mt 6,5)
S a goebbelsi propagandagépezet is megirigyelhetné Orbánnak a Papp László Budapest Sportarénában tavalyelőtt elhangzott szavait, miszerint „Isten kegyelmének megnyilvánulása”, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.

Hogy tisztán lássunk „a nemzet miniszterelnökének” „kereszténységét” illetően, megint csak az evangéliumi ősforrásból szükséges merítenünk. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik bárányok képében jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok. A gyümölcseikről ismeritek fel őket. Vajon szednek-e a tövisről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét?” (Mt 7,15-16) Ha sorra vesszük Orbán Viktor országlásának „gyümölcseit”, lehangoló a kép. Párját ritkító érzéketlenség a legelesettebbekkel szemben: menekültcsaládok éheztetése, hajléktalanok üldözése, betegek életveszélynek való kitevése a lerohasztott kórházakban, rokkantak megbélyegzése. Szemérmetlen elrablása a lakosság magánnyugdíj-vagyonának, az akadémiai vagyon kisajátítása, átláthatatlan korrupció. S a sor folytatható.
Egyszer még szégyellni fogjuk, hogy hamis prófétát bálványoztunk. Ami egy szépségversenyen megbocsátható szemfényvesztés, a közéletben halálos bűn Magyarország ellen.
Szerző
Beck Tamás

Az életben maradás joga

Nem kell ahhoz a hatalomban ülők szavait idézni vagy az M1 adásait nézni, éppen elég az egészségügyben körülnézni, hogy megértsük, miként bánnak azokkal, akik nemi identitásuk, anatómiai állapotuk vagy szexuális orientáltságuk okán mások. Ők a LMBTI közösség tagjai, akiket a nemi identitáshoz és/vagy a szexuális orientációhoz való másság köt össze. Valamint a kiközösítettség élménye. 
Magyarországon a hatalom képviselői a megkülönböztetést csak felerősítik. Különösen így van ez azok esetében, akik eleve jobban félnek az egészségügyben dolgozóktól, mint bármilyen súlyos betegségtől. Ők az I betű a betűcsomagban. 
Egy fiatal férfi érkezett a sürgősségi osztályra, kérte a klinikai vizsgálatát és ellátását. A személyzet rettenetesen zavarban volt, mert a férfi nőként volt feltüntetve a személyazonosításhoz használt dokumentumokban. A recepción lévő ápoló kétségbeesetten telefonált segítségért. Láthatóan az ügyeletvezető sem volt a helyzet magaslatán. 
Az interszexuálisok születésük óta megszenvedik testük másságát. Elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegeiket tekintve nem tartoznak bele egyértelműen az orvosi értelemben vett női vagy férfi kategóriába - vagy épphogy egyszerre mindkettőbe besorolhatók. A kromoszómák változása vagy hormonális ok miatt, de már a születéskor csak hosszas hezitálás után meri az orvos megmondani a csecsemő nemét. Későbbi identitását megjósolni pedig szinte képtelenség. Ez a bizonytalanság rengeteg fájdalmat és szenvedést okoz a gyermeknek is, a szülőnek is, és egyenes következménye a műtét és pszichoterápia.
Nemzetközi szervezetek - többek között az ENSZ, UNICEF, WHO - közös állásfoglalásban (2014), az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése határozatban (2017) állt ki az interszexuális gyermekeken, beleegyezésük nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek ellen, amit kényszersterilizálásnak tekintenek. Felszólították az egészségügyi szolgáltatókat, hogy halasszák el ezen műtétek elvégzését mindaddig, amíg az érintettek saját maguk nem tudnak azokról dönteni. A 18 év alatti gyermekek szülei elvileg az egészségügyileg nem indokolt „normalizációs” műtétekbe nem egyezhetnek bele. Mivel azonban nálunk születéstől felnőttkorig, vagy tovább nem létezik teljes, részletes protokoll az interszexuális gyermekek, felnőttek kezelésére vonatkozóan, számos jogsértés következik be. Soha senki sem vizsgálja, mennyire sérül a tájékoztatáshoz való jog a folyamatban.
Felnőttkorban a helyzet még rosszabb. Az érintettek ellátására a magyar egészségügy nincs felkészülve. A családorvos tanácstalan. Példa erre a "háziorvosi törzskarton", annak technikai leírása. Ahol csalni tanítják a háziorvosokat, úgy, hogy közben egy bizonyos csoport életét is veszélyeztetik. Nevezetesen az alapadatok felvételénél semmiféle más lehetőség nincs, mint az orbáni, semjéni, kövéri meghatározás szerint eldönteni: valaki férfi vagy nő. Hogy transzszexuális vagy interszexuális is lehet valaki, esetleg éppen egy „nemváltó” műtéti folyamatban van, ennek dokumentálása Magyarországon nem létezik.
A háziorvosi kartonokon legalább 80 százalékban üresen marad a nemi szervek státusz rovat, hivatkozva arra, hogy itt vizsgálat nem történik. Ezért az I betűs emberek a magyar kormány distinkciója, az adatlap megalkotója szerint mintha nem is léteznének. A családorvosnak hormonális vizsgálatra beutalási lehetősége nincs, miután a betegazonosító rendszer protokollokhoz köti a betegek ellátását. A biztosító által engedélyezhető vizsgálatokat - mint a prosztatarák diagnózisát vagy vér és hormonális vizsgálatokat - egy családorvosi rendszerből el sem lehet kezdeni, mert erre nincs külön protokoll. Nem lehet elszámolni a vizsgálatokat, a költségeket. 
2017-ben Németországban az Alkotmánybíróság úgy döntött, be kell vezetni a harmadik nemet az anyakönyvezésben, és ott „inter”, „vegyes” vagy más pozitív kicsengésű néven kell az adatokat feltüntetni. Azért is született meg a német törvény, hogy akikkel kegyetlenebb volt a természet, azoknak is legyen joguk a teljes, szakszerű és speciális egészségügyi ellátásban korrekt adatokkal megjelenni. A cél az, hogy személyazonosságukat tisztelettel kezelje a személyzet. 
Az LMBTI közösség minden tagja legalább egyszer drámai módon megéli a magyar egészségügyben a diszkriminációt. Amikor nem férnek hozzá az ellátás minden szintjéhez, azzal életminőségük drámai romlásnak indul. Lelki sérelmeket szenvednek, ha bekerülnek a sürgősségi osztályra, ahol az intimitás ismeretlen fogalom. Megélik a félelmet és a szorongást helyzetük miatt. A személyzetnek pedig a politikai hatalom sugallta előítélete mellett még a saját tudatlanságával is meg kell birkózni.
Eközben a beteg nem akar mást csak életben maradni. Némelyiküket egy jobb érzésű szakorvos, családorvos, vagy a pénzéhes magánellátás talán befogadja. Ki is emelhetne gyűlölködő világunkban, a magyar egészségügyben vagy a parlamentben szót értük?

Társadalmi igény

Ha őszinte akarok lenni, engem az sem érdekel különösebben, a csákberényi Peidelpergerek rokonságban álltak-e a móri Weiserekkel. Pedig ők mind-mind az én apai nagyanyám felmenői voltak. Hát még a hun-magyar rokonság! Annak ellenére, hogy a Természettudományi Múzeum frissen kinevezett főigazgatója szerint "annak vizsgálatára, hogy kimutatható-e a hunok, a honfoglaló magyarok és az Árpád-ház között genetikai kapcsolat – fokozódó igény figyelhető meg a társadalomban".
Jó, mást értünk társadalmi igény alatt. Én például arra vágynék, de nagyon, hogy hagyják békén a Természettudományi Múzeumot. A vegzálás megkezdése előtt ez volt az ország legkorszerűbb szemléletű, leginkább látogatóbarát intézménye, friss hangú kiállításain felnőtt egy a természeti környezet iránt fogékony nemzedék. És ha nem támad halaszthatatlan - a legkevésbé sem társadalmi - igény, hogy a Ludovika hajdani épületébe a NER janicsárképzője költözzön, a munka zavartalanul folyna mindmáig.
Persze nincs az a tébolyult gondolat, amihez ne lehetne egy kellően frusztrált, sértett embert találni, aki kész megvalósítani. Mondjuk egy elnyomott mélymagyar antropológust, aki a revansvágytól fűtve még rá is licitál a megrendelőre. A kormány Debrecenbe akarja küldeni a két évszázados intézményt? Ugyan már, szeleteljük fel, és táranként szórjuk szét az országban, hogy írmagja se maradjon! Az embertárca feje szenvedélyes ősmagyarász, mi sem érdekli jobban, mint hogy Attila vére csörgedezik-e az ő ereiben is? Mutassunk rá, hogy a rovarok, emlősök, fásszárúak és ásványok ma már passzé, társadalmi igény kizárólag a történeti antropológiára mutatkozik.
A végrehajtásban sem lesz semmi hiba. A CEU elment, az akadémiai intézeteket kivégezték, az alternatív iskoláknak annyi. Majd pont néhány gerincesért fognak utcára vonulni az emberek.
Szerző
N. Kósa Judit