Az életben maradás joga

Nem kell ahhoz a hatalomban ülők szavait idézni vagy az M1 adásait nézni, éppen elég az egészségügyben körülnézni, hogy megértsük, miként bánnak azokkal, akik nemi identitásuk, anatómiai állapotuk vagy szexuális orientáltságuk okán mások. Ők a LMBTI közösség tagjai, akiket a nemi identitáshoz és/vagy a szexuális orientációhoz való másság köt össze. Valamint a kiközösítettség élménye. 
Magyarországon a hatalom képviselői a megkülönböztetést csak felerősítik. Különösen így van ez azok esetében, akik eleve jobban félnek az egészségügyben dolgozóktól, mint bármilyen súlyos betegségtől. Ők az I betű a betűcsomagban. 
Egy fiatal férfi érkezett a sürgősségi osztályra, kérte a klinikai vizsgálatát és ellátását. A személyzet rettenetesen zavarban volt, mert a férfi nőként volt feltüntetve a személyazonosításhoz használt dokumentumokban. A recepción lévő ápoló kétségbeesetten telefonált segítségért. Láthatóan az ügyeletvezető sem volt a helyzet magaslatán. 
Az interszexuálisok születésük óta megszenvedik testük másságát. Elsődleges és/vagy másodlagos nemi jellegeiket tekintve nem tartoznak bele egyértelműen az orvosi értelemben vett női vagy férfi kategóriába - vagy épphogy egyszerre mindkettőbe besorolhatók. A kromoszómák változása vagy hormonális ok miatt, de már a születéskor csak hosszas hezitálás után meri az orvos megmondani a csecsemő nemét. Későbbi identitását megjósolni pedig szinte képtelenség. Ez a bizonytalanság rengeteg fájdalmat és szenvedést okoz a gyermeknek is, a szülőnek is, és egyenes következménye a műtét és pszichoterápia.
Nemzetközi szervezetek - többek között az ENSZ, UNICEF, WHO - közös állásfoglalásban (2014), az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése határozatban (2017) állt ki az interszexuális gyermekeken, beleegyezésük nélkül végzett ún. „normalizáló” műtétek ellen, amit kényszersterilizálásnak tekintenek. Felszólították az egészségügyi szolgáltatókat, hogy halasszák el ezen műtétek elvégzését mindaddig, amíg az érintettek saját maguk nem tudnak azokról dönteni. A 18 év alatti gyermekek szülei elvileg az egészségügyileg nem indokolt „normalizációs” műtétekbe nem egyezhetnek bele. Mivel azonban nálunk születéstől felnőttkorig, vagy tovább nem létezik teljes, részletes protokoll az interszexuális gyermekek, felnőttek kezelésére vonatkozóan, számos jogsértés következik be. Soha senki sem vizsgálja, mennyire sérül a tájékoztatáshoz való jog a folyamatban.
Felnőttkorban a helyzet még rosszabb. Az érintettek ellátására a magyar egészségügy nincs felkészülve. A családorvos tanácstalan. Példa erre a "háziorvosi törzskarton", annak technikai leírása. Ahol csalni tanítják a háziorvosokat, úgy, hogy közben egy bizonyos csoport életét is veszélyeztetik. Nevezetesen az alapadatok felvételénél semmiféle más lehetőség nincs, mint az orbáni, semjéni, kövéri meghatározás szerint eldönteni: valaki férfi vagy nő. Hogy transzszexuális vagy interszexuális is lehet valaki, esetleg éppen egy „nemváltó” műtéti folyamatban van, ennek dokumentálása Magyarországon nem létezik.
A háziorvosi kartonokon legalább 80 százalékban üresen marad a nemi szervek státusz rovat, hivatkozva arra, hogy itt vizsgálat nem történik. Ezért az I betűs emberek a magyar kormány distinkciója, az adatlap megalkotója szerint mintha nem is léteznének. A családorvosnak hormonális vizsgálatra beutalási lehetősége nincs, miután a betegazonosító rendszer protokollokhoz köti a betegek ellátását. A biztosító által engedélyezhető vizsgálatokat - mint a prosztatarák diagnózisát vagy vér és hormonális vizsgálatokat - egy családorvosi rendszerből el sem lehet kezdeni, mert erre nincs külön protokoll. Nem lehet elszámolni a vizsgálatokat, a költségeket. 
2017-ben Németországban az Alkotmánybíróság úgy döntött, be kell vezetni a harmadik nemet az anyakönyvezésben, és ott „inter”, „vegyes” vagy más pozitív kicsengésű néven kell az adatokat feltüntetni. Azért is született meg a német törvény, hogy akikkel kegyetlenebb volt a természet, azoknak is legyen joguk a teljes, szakszerű és speciális egészségügyi ellátásban korrekt adatokkal megjelenni. A cél az, hogy személyazonosságukat tisztelettel kezelje a személyzet. 
Az LMBTI közösség minden tagja legalább egyszer drámai módon megéli a magyar egészségügyben a diszkriminációt. Amikor nem férnek hozzá az ellátás minden szintjéhez, azzal életminőségük drámai romlásnak indul. Lelki sérelmeket szenvednek, ha bekerülnek a sürgősségi osztályra, ahol az intimitás ismeretlen fogalom. Megélik a félelmet és a szorongást helyzetük miatt. A személyzetnek pedig a politikai hatalom sugallta előítélete mellett még a saját tudatlanságával is meg kell birkózni.
Eközben a beteg nem akar mást csak életben maradni. Némelyiküket egy jobb érzésű szakorvos, családorvos, vagy a pénzéhes magánellátás talán befogadja. Ki is emelhetne gyűlölködő világunkban, a magyar egészségügyben vagy a parlamentben szót értük?

Társadalmi igény

Ha őszinte akarok lenni, engem az sem érdekel különösebben, a csákberényi Peidelpergerek rokonságban álltak-e a móri Weiserekkel. Pedig ők mind-mind az én apai nagyanyám felmenői voltak. Hát még a hun-magyar rokonság! Annak ellenére, hogy a Természettudományi Múzeum frissen kinevezett főigazgatója szerint "annak vizsgálatára, hogy kimutatható-e a hunok, a honfoglaló magyarok és az Árpád-ház között genetikai kapcsolat – fokozódó igény figyelhető meg a társadalomban".
Jó, mást értünk társadalmi igény alatt. Én például arra vágynék, de nagyon, hogy hagyják békén a Természettudományi Múzeumot. A vegzálás megkezdése előtt ez volt az ország legkorszerűbb szemléletű, leginkább látogatóbarát intézménye, friss hangú kiállításain felnőtt egy a természeti környezet iránt fogékony nemzedék. És ha nem támad halaszthatatlan - a legkevésbé sem társadalmi - igény, hogy a Ludovika hajdani épületébe a NER janicsárképzője költözzön, a munka zavartalanul folyna mindmáig.
Persze nincs az a tébolyult gondolat, amihez ne lehetne egy kellően frusztrált, sértett embert találni, aki kész megvalósítani. Mondjuk egy elnyomott mélymagyar antropológust, aki a revansvágytól fűtve még rá is licitál a megrendelőre. A kormány Debrecenbe akarja küldeni a két évszázados intézményt? Ugyan már, szeleteljük fel, és táranként szórjuk szét az országban, hogy írmagja se maradjon! Az embertárca feje szenvedélyes ősmagyarász, mi sem érdekli jobban, mint hogy Attila vére csörgedezik-e az ő ereiben is? Mutassunk rá, hogy a rovarok, emlősök, fásszárúak és ásványok ma már passzé, társadalmi igény kizárólag a történeti antropológiára mutatkozik.
A végrehajtásban sem lesz semmi hiba. A CEU elment, az akadémiai intézeteket kivégezték, az alternatív iskoláknak annyi. Majd pont néhány gerincesért fognak utcára vonulni az emberek.
Szerző
N. Kósa Judit

Dobozolás

Van két doboz, a bevándorláspártiak és bevándorlásellenesek doboza. Ezek valamelyikébe gyömöszölne be a Fidesz mindenkit, akivel kapcsolatba – partnerségbe vagy ellentétbe – kerül a migrációs politika területén. Nehéz dolga lenne, ha Amerikában kellene elvégeznie ezt a szelektálást. 
Az Egyesült Államokban megkezdték azoknak az illegális bevándorlóknak a módszeres őrizetbe vételét, akik eddig semmilyen módon nem reagáltak még arra a hatósági felszólításra sem, hogy annak rendje és módja szerint nyújtsanak be végre menedékjog iránti kérelmet. Az őrizetbe vételt a tervek szerint a kitoloncolás követi. 
Összesen mintegy kétezer ember van a „jogérvényesítő” szervek látókörében. Valójában nagyságrendekkel többen lehetnek azok, akikkel szemben bármely pillanatban jogszerűen megindítható lenne az eljárás abban a kontinens méretű országban, ahol össznemzeti vita tud kibontakozni arról, helyénvaló-e a népszámlálási kérdőíven érdeklődni az illető állampolgársága után. 
Most akkor hova álljanak azok az amerikaiak, akik ebben a kontextusban helyeslik a jogellenes bevándorlókkal szembeni hatósági eljárást?

Máig tisztázatlan ugyanakkor annak a mintegy hét-nyolcszázezer fiatalnak a sorsa, akiket illegális bevándorló szüleik kicsi gyerekként hoztak be az országba; az Egyesült Államokban járták ki az iskolát, rendesen dolgoznak, vagy éppen most írják a szakdolgozatukat valamelyik egyetemen, és mindmáig ideiglenes mentesítést kaptak a kitoloncolási eljárás alól. Ők az „álmodók”, az „amerikai álom” megvalósulásában reménykedők, akik most, Donald Trump elnöksége alatt bizonytalanabbnak érzik a sorsukat, mint amiben Barack Obama alatt bízhattak.  
Amerikában csaknem mindenki bevándorló, csak az a kérdés, hányadik generációs. Ez köztudott. Az viszont már nincs igazán benne a magyar köztudatban, hogy ebből mi következik a migránsok megítélésére nézve. Az, hogy Magyarországon még azt is migránssimogatónak tartanák, aki Amerikában megveszekedett idegengyűlölőnek számít.