Nemrég postásost játszottunk otthon. Történt ugyanis, hogy új kézbesítőt kaptunk, aki úgy hidalta át a kezdők tanácstalanságát és lassúságát, hogy itt-ott kinézett egy postaládát, abba beletömte a környék leveleit, majd sietve továbbtekert. Mi is kiválasztottak lettünk, esténként szortíroztuk a szomszédság banki értesítéseit, önkormányzati és nyugdíjfolyósítós leveleit, kora reggel pedig, munkába indulás előtt, szétosztottuk a borítékokon szereplő címekre. Végülis az embernek jól esik segíteni.
Azért azon elgondolkodtunk, hogy jó, jó, a Magyar Postának be tudtunk segíteni egy kicsit, de mi lesz a többi közszolgáltatással, ami hasonló szinten áll? Mert ugye buszt nem tudunk vezetni se Pesten, se az Eger-Füzesabony-Szolnok távolsági vonalon, ahogy vasutasnak se biztos, hogy beválnánk. A Posta most kevesebb mint egyszázalékos emberhiánnyal küzd, mégis elkelt a segítség. A többi nagy állami vagy önkormányzati cég is képes volt valamennyire rendezni a sorait a két évvel ezelőtti katasztrófahelyzethez képest a hároméves, 30 százalékos központi béremeléssel, a folyamatos toborzással, de az emberek megszerzésének és megtartásának ára van. A Posta például úgy tudott idén többet emelni a bérein, mint az állami egyezség erre az évre maradt 5 százaléka, hogy sorra eladja az üdülőit. Amúgy sincs miből felújítani őket, minek álljanak ott üresen – hangzik az erősen sántító érvelés.
Pedig a postásoknak, BKV-soknak, vasutasoknak, volánosoknak nagyon is kellene a megfizethető árú pihenés, mert csak túlórák tömegével tudnak kijönni a pénzükből. A nonstop átszervezés alatt álló távolsági buszcég alkalmazottai már megmondták, hogy jövőre legalább 15 százalékos béremelést kérnek, s hamarosan a többiek is bejelentik a hasonló igényeket. A nagy kérdés, hogy az állam hajlandó lesz-e megadni a dolgozók megtartásához szükséges pénzt jövőre, meg azután és azután, vagy nem. Mielőtt vonakodni kezdene, jobb tisztázni: az üdülők lassan elfogynak. Meg mi, állampolgárok sem tudunk mindenhol besegíteni.