A forint piacán is aktív devizakereskedők ezekben a napokban a szokottnál is feszültebben figyelnek a monitorjaikra. Kiemelt érdeklődésük indokolt, hiszen ismét elérhető közelségbe került az a legfeljebb a spekulánsok számára üdvözítő helyzet, hogy a magyar fizető eszköz árfolyama rekordmélységekbe zuhan, vagyis egy euróért akár 330 forintot is megadhatnak majd.
A forint tartós gyengélkedése ezúttal nem egy váratlan sokk eredménye, hanem egy olyan bizonyítványé, amelyet a piac rendre az Orbán-kormány orra alá dörgöl. Nagyjából így: "másfél évtizede írjátok a konvergenciajelentéseiteket, aminek célja az egyensúlytalanság felszámolása, az, hogy alkalmassá váljatok az európai közös pénz bevezetésére. A magyar kormány azonban az Európai Unió által nehezen tolerálható magatartást tanúsít, a közösség monetáris politikáját bírálja, ahelyett, hogy maga is a valutaközösség tagjává válna."
Eközben Brüsszel - ezt is régen mondhattuk el - elismeri a magyar gazdaság teljesítményét. Bár a költségvetésért is felelős uniós biztos lapunknak adott interjújában szóvá tette, hogy nem független az igazságszolgáltatásunk, ami a gazdasági fejlődésnek is gátja. Varga Mihály pedig - miközben ezt a sommás véleményt visszautasította - előadta sirámát: "Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy az eurozóna költségvetési eszköz forrásainak megosztásáról az unió hétéves pénzügyi keretének részeként minden EU-tagállam egyetértésével szülessen döntés." Magyarán, bár nem vállaljuk az euróövezettel járó kötelmeket, de a partvonalon kívülről bekiabálva előadjuk aggályunkat: nehogy már az euróövezet az új költségvetési uniós ciklusban forrásokat vonjon el tőlünk, nálunk ezeknek a pénzeknek jobb helye lenne!
Az továbbra sem merül fel a pénzügyminiszterben, hogy ideje lenne már felkészülni az euró bevezetésére, ami ráadásul felvállalt kötelességünk is. Ócska érvnek látszik, hogy nem csatlakozunk egy olyan valutaunióhoz, amely állandó változásban van, hogy arról az - időnként gazdaságstratégiai képességeit felcsillantó - Varga Mihálytól származó kijelentésről ne is beszéljünk: akinek drága az euró, az nyaraljon itthon.
Itthon, és ne a magyarok szemében felettébb népszerű Horvátországban, ahol ha minden jól megy, már 2023-tól szintén az euró lesz a fizetőeszköz. Reális esély van arra, hogy nem sokkal ezután Románia és Bulgária is az Európai Monetáris Unió tagjává válik. A három, gondolkodásában felettébb különböző balkáni állam egymást váltó kormányainak célja azonos: gazdaságuk felzárkóztatása a többi uniós tagállamhoz. Nem volt nehéz belátniuk, hogy nincs más választásuk, mert sérülékeny a devizájuk, elinflálódnak a lakosság megtakarításai, drágán importálnak.
Közép-Európában csak két ország ódzkodik az eurótól. Rajtunk kívül az euroszkeptikus Csehország, ahol azonban már látszanak a kései ébredés jelei. Cégeik ötöde az országon belül már nem koronában üzletel. Feltehetően rájuk is gondolt az a közismert gazdasági szakíró, aki a helyzetet így jellemezte: illik az eurót temetni, oszt mégis terjeszkedik.