Velence;kiállítás;

2019-07-18 11:00:00

Befejezetlen, mégis tökéletes

Az örmény származású amerikai festőművész, Arshile Gorky első olaszországi kiállítása nem hagy kételyeket az életmű jelentősége felől.

„Amikor valami elkészül, befejeződik, az annyit jelent, hogy halott, nem? Én az örökkévalóságban hiszek. Soha sem fejezem be a képeimet, csak abbahagyom rajtuk a munkát egy időre. Szeretek festeni, mert sohasem látom elkészültnek a műveimet. Néha festek egy képet, aztán fölé, ugyanarra a vászonra egy másikat. Néha tizenöt, húsz festményen dolgozom egyszerre. Azért teszem ezt, mert olyan gyakran szeretem változtatni a véleményemet, amilyen gyakran csak lehetséges. Újra és újra el kell kezdeni festeni, de semmit sem szabad befejezni” – Arshile Gorky 1947-ben így vélekedett saját művészetéről, amelynek egyes darabjai – akár befejezetlennek, akár nagyon is befejezettnek tekintjük őket – kétségtelenül magukkal ragadnak minket, új és új értelmezési, érzékelési lehetőségeket megnyitva előttünk. A festőművész képei elsőre hathatnak idegennek, ám rövid idő elteltével nagyon is otthonossá, ismerőssé válik a világuk.

Ezt azt élményt kínálja az amerikai művész első retrospektív olaszországi kiállítása is a velencei Ca’Pesaro palotában. Az Arshile Gorky 1904-1948 című tárlat több mint nyolcvan – köztük ritkán bemutatott – alkotáson keresztül vezeti be a látogatókat az örmény származású művész munkásságába: kezdve az 1920-as évek kezdeti időszakától, amikor a XIX. és XX. századi festészet jeles képviselőinek munkáit tanulmányozta, és technikáit sajátította el, egészen az 1940-es évekig, amikorra festményei a szürrealizmustól az absztrakt expresszionizmus felé ívelő, kifejezetten sajátos úton haladtak.

A Vostanik Manoog Adoyan néven, 1904-ben, az egykori Örményországban született alkotó még gyerekként megtapasztalta az örmény népirtás borzalmait, s anyja halálát követően 1920-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, felvéve az Arshile Gorky nevet. A velencei kiállítás sorra veszi azokat az impulzusokat, amelyek a fiatal alkotót New Yorkban érték. Az 1920-as években különösen Paul Cézanne, majd Pablo Picasso hatásai figyelhetők meg portréin és figuratív festményein, amelyek gyakran személyes referenciákat is tükröznek. A folyamat során, amelynek részeként egyéni technikáit kialakította, azonban nem csupán másolta a számára példaként járó festők (Cézanne és Picasso mellett többek között Kandinszkij, Léger Fernand, Joan Miró) munkáit, igyekezett képeik mögé látni, és az általuk képviselt szellemiséget szintén elsajátítani.

A tárlaton számos rajzot, vázlatot is láthatunk, amelyek festményei alapjául szolgáltak, tökéletesítve általuk a színek és formák egyedülálló kompozícióit. Az 1940-es évekre pályája kiteljesedni látszott, amellett, hogy a szürrealista kísérletek felől az absztrakt expresszionizmus irányába fordult, egyre inkább érdekelte az őt körülvevő természeti világ, ezért absztrakt tájképek festésébe is belekezdett. Alkotásai – bármely mértékben is alapultak más irányzatok és alkotók hatásain – mindig személyiségéből, életének jelentős momentumaiból is táplálkoztak. Így volt ez utolsó éveiben készített festményei esetében is, amikorra azonban számos olyan nehézség érte, melyek következtében 1948-ban önkézzel vetett véget életének.

Arshile Gorky vizuális nyelvének alakulása és folytonos formálódása a kiállítás látogatói előtt képről képre válik nyomon követhetővé, könnyed ecsetvonásokkal kirajzolva a huszadik század egyik legjelentősebb amerikai művészének életművét. Amely – mint azt saját megfogalmazásai alapján sejthetjük – nem befejezett, csupán félbehagyott. A többit majd az örökkévalóság megoldja. 

 Infó: Arshile Gorky 1904-1948, Galleria Internazionale d’Arte Moderna, Ca’Pesaro, Velence, látogatható szeptember 22-ig.