Én vétkem
Vétkeztem tettel, szóban és gondolatban,
mert a szó tett,
és gondolkodni is csak szavakkal lehet.
Lót felesége visszafordul, és megy tovább
Évekig vártam arra, hogy valami történjen,
és utólag hálát adtam a sorsnak,
hogy nem zavarta meg semmi a nyugalmamat.
Az eset
A nagy darab fiúk tetszettek neki.
Ha izmosak voltak és szőrösek,
ez volt a gyengéje. Ha társaságban
bemutattak neki egy ilyen férfit,
zavartan az italát keverte,
hogy minél kevesebbet kelljen ránéznie.
Hiszen foglalt volt, és az is akart maradni.
Mégis egy reggel, amikor munkába ment,
a férje még aludt, csodálkozva nézett vissza
az ajtóból. Alig látszott a takaró alatt,
olyan törékeny volt, és az álla élesen világított,
akár egy görög szobornak.
A férfi, akit szeret, akivel együtt fog megöregedni.
Hogyan történhetett, hogy mégsem az esete?
Az elkerülhetetlen
Vajon mit tennék, ha kopaszodó férfi lennék?
Úgy tennék, mintha nem venném észre,
a fodrásznak változatlan utasítást adnék,
és próbálnék mindenkire szemből nézni,
hogy ne lássák, a fejem búbjáról terjed a folt?
Vagy épp ellenkezőleg: ami van,
azt hosszabbra hagynám, hátha eltakarná a hiányt,
esetleg át is fésülném a maradék tincseket?
A legvalószínűbb, hogy kopaszra nyírnám magam,
mintha én akartam volna így, és teljesen.
De bármit tennék, lenne-e hozzá elég bátorságom,
hogy elfogadjam: vannak dolgok,
amiket megváltoztatni nem tudok,
amiket befolyásolni nincs hatalmam.
Hogy vannak dolgok, amik bár engem érintenek,
de a bekövetkeztükhöz nincs közöm.
