NMHH;

2019-07-18 16:04:44

Kiírták az 5G pályázatot – Augusztus 8-án lehet jelentkezni a frekvenciákért

A tervek szerint az árverési eljárást lezáró döntését október közepén hozzák nyilvánosságra.

A piaci szereplők észrevételeit is figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) július 18-án véglegesítette és közzétette honlapján az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésének támogatására és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas frekvenciák árverésének részleteit tartalmazó dokumentációt – írja közleményében az NMHH.

A július 3-án rendezett szakmai konzultáción elhangzott és az azután írásban eljuttatott kérdések, észrevételek feldolgozása után a hatóság több ponton is módosította a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávokban tervezett értékesítés folyamatát rögzítő dokumentumot, amelynek július 18-ai közzétételével hivatalból megindult az árverési eljárás.

Mint írják, a módosítások az értékesítés menetében és szabályaiban nem idéznek elő lényegi változást, a legtöbb a dokumentáció tervezetében eddig leírtakat pontosítja, többek között a díjkedvezmények igénybevételével és a hálózatépítés ellenőrzésének menetével kapcsolatban. Ezen kívül a hatóság növelte az árveréskor kérhető szünetek számát és hosszát annak érdekében, hogy a résztvevők alaposabban megfontolhassák majd a döntéseket. Érdemi módosítás, hogy a szolgáltatók a dokumentáció tervezetében foglaltakhoz képest

A jelentkezések bontása közjegyző jelenlétében történik, majd megvizsgálják a benyújtott dokumentumok alaki és tartalmi érvényességét, és ha szükséges, a hatóság hiánypótlást rendel el. Az alakilag megfelelt, árverési nyilvántartásba vett résztvevők listáját az NMHH várhatóan szeptember elején, a nyilvántartásba vétel napján teszi közzé honlapján.

A jelentkezők szeptember 23. és október 11. között frekvenciasávonként négy külön naptári napon licitálhatnak majd a következő sorrendben: először a 2600 MHz-es, majd a 3600 MHz-es, azután a 700 MHz-es és végül a 2100 MHz-es frekvenciasáv blokkjaira lehet licitálni. A résztvevők számára az NMHH ezt megelőzően próbaárverést is tart. A hatóság az árverési eljárást lezáró döntését a tervek szerint október közepén hozza nyilvánosságra.

„A 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávok blokkjainak 15 évre szóló, egyszer 5 évvel hosszabbítható értékesítésével a hírközlési hatóság fő célja, hogy a hazai mobilhálózatok és különösen azok használói kiaknázhassák a technológiai fejlődést, és ezzel az NMHH hozzájáruljon a magyar gazdasági potenciál növeléséhez” – áll a közleményben.