Paul Anka rutinból profi

Publikálás dátuma
2019.07.19. 11:00

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Meglehet, hogy egy „zártkörű” bulin kínos dolgokra képes, viszont a Sportarénában Paul Anka rendesen odatette magát.
A pillanatnyi csend. Ezek olyan momentumai egy-egy sportcsarnokos koncertnek, amikor mindenki szusszanhat egyet. Mint a klasszikus bakelit lemezeknél a számok közötti szünet. A mögöttem ülő hölgy viszont életrevalóságról adta bizonyítékát, amikor elkiáltotta magát: „I love you, Paul!” Miközben biztos voltam abban, hogy ez úgysem hallatszik el a színpadig, óriási megdöbbenésemre Paul Anka elmosolyodott és elegánsan biccentett a kakasülő felé, felénk. Elképesztő nagy rutin és jelenlét kell ahhoz, hogy egy ilyen impulzust értékeljen valaki. Szóval, nem kell félteni a hetvenhét éves előadót, aki jelenleg hatvanéves pályafutását átkaroló műsorral lépett fel a budapesti sportarénában. Mivel mással kezdett volna, mint a korai nagy slágerekkel, amikor szerelmes csodagyerekként szárnyalt Anka. A You Are my Destiny után rögtön a Diana következett, a kissé humorosnak ható, „ugye, emlékeztek erre?” felkonferálással. Mondjuk, itt teszem hozzá, elég sokan voltak, akiknek ez a kérdés direktben is érvényes volt. Fogalmazzunk úgy, igen sok őszhajú rajongó jelent meg a bulin, akik minden bizonnyal pont a Diana miatt szeretik Ankát, mintsem azért, mert Nirvánát vagy Metallicát swingesített. Pedig mekkora ötlet volt ez tőle – ezért ismerik a fiatalabbak is most az ő nevét, méghozzá úgy, hogy senkinek sem fáj, hogy nem Anka a világ legjobb énekes-előadója. Gonosz húzás lenne hakninak titulálni Paul Anka buliját. Elhittem neki, hogy tényleg a szenvedély hajtja – engem meg az irigység. amikor az fut át az agyamon, hogy szeretnék én így ugrabugrálni hetvenhét évesen. A kanadai-amerikai művész abból a szempontból meg kifejtetten egyedi, hogy úgy lett világsztár, hogy másoknak írt örökzöld dalokat. Ezt pedig szemmel láthatóan élvezi is, mert így a Diana szerelmes fiúcskája nagyon sok személyiségbe tud átlépni. Például a Tom Jones által rongyosra énekelt She's a Lady előadása során előjött belőle a nőcsábász rocksztár és leszökkenve a színpadi lépcsőkön elkezdett öleléseket és csókokat gyűjteni a női rajongóktól. „Ugyanakkora jut nekem, mint én magam vagyok” – jegyezte meg, de volt olyan is, akiknek a mobiljába énekelt bele. Amikor pedig pont a refrénnél egy kislány került oda hozzá – na, ez tényleg egy szép pillanat volt. Minden bizonnyal nincs túl sok tapasztaltabb koncertelőadó Paul Ankánál. Ennek tudatában van, így a daloknak csak egy kis részében idézi meg a „kollégát”, akinek írta, sokkal inkább saját magára hangszerelve adja azokat elő – tulajdonképpen ezért volt érdemes élőben meghallgatni őt. Ezek a verziók között meg óriási különbségek tudnak lenni, mint például a This is it című nóta esetében. Tegyük hozzá, Anka, még ha szeretne, sem tudna úgy élni és „megszólalni” a színpadon, mint Michael Jackson. Vagy akár Frank Sinatra. Mert az utolsó nagy nóta mi más lett volna, mint a My Way. Most csak a már elhunyt énekes kolléga iránt tisztelgett – nem kellett semmilyen „zártkörű” megrendelői oldalnak dedikálnia a művészetét.

Esterházy itthon volt, és most is itthon van - amit egy Takaró Mihály mond, az nem számít

Publikálás dátuma
2019.07.19. 09:30

Fotó: Népszava
Egy irodalomhoz értő ember érti az iróniát. A rosszindulaton túl a humorérzék hiányával is magyarázható Takaró Mihály kijelentése Esterházy Péterről.
„Esterházy Péter valóban a nemzet nagy írója volt, és ha egy-két rettenetes állapotban lévő köztisztviselő ezt nem látja, az a jelenben felháborító, de hosszútávon tökéletesen lényegtelen. A magyar irodalom kánonját, Esterházy, Ady Endre, József Attila, és mások döntik el, nem Takaró Mihály. Bár amit mond, nagyon bántó, sértő és rosszindulatú, de nem számít” – válaszolta lapunk kérdésére György Péter, esztéta, amikor a Takaró Mihály nemrégiben tett kijelentéseiről kérdeztük. Mint arról az Új Szó hírt adott, az irodalomtörténész a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban tartott előadása keretében többek közt arról beszélt, hogy „Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani”. E kijelentését az Így gondozd a magyarodat című szövegből kiragadott részletekkel kívánta alátámasztani, amely már nem először szolgált támadási alapul. Torgyán József 1996-ban szintén ebből az írásból kiemelt szöveghelyekkel kérdőjelezte meg az írónak átadott Kossuth-díjat.
A kettő között azonban alapvető különbség van, jegyezte meg György Péter. „Míg Torgyán József választott képviselő volt, és nem tartozott elszámolással másoknak, mint akik megválasztották, s ha úgy tetszik, a Jóistennek, valamint védte egy magyar politikus szólásszabadsághoz való joga, addig Takaró Mihály az adófizetőknek, a magyar politikai életnek, és a teljes társadalomnak tartozik elszámolással egyszerre” – mutatott rá. „Amikor Esterházy Péter meghalt, úgy emlékszem, Takaró Mihály nem volt ott a temetésén – és jól is tette –, ahol a pannonhalmi főapát a nemzet nagy halottjaként búcsúztatta a szerzőt: búcsúzik egy nemzet, egy nép, sorsával azonosuló írójától és gondolkodójától. Akkor ő ezt pontosan tudta, hogy miért mondja. Szemben Takaró Mihállyal, aki csak egy álláspontot képvisel” – hangsúlyozta az esztéta. Majd hozzáfűzte: nagyon sajnálja, hogy Takaró Mihály ezzel tölti az idejét, és rontja el a saját életét. Ám Esterházy Péter emlékezetét nem rontja el, jövője fényesen fog ragyogni.
„Nem szeretem a megmondóembereket, akik megmondják, hogy mit nem szabad tanítani, és akik meg tudják állapítani, hogy mi romboló. Különösen nem szeretem, ha az ilyen emberek pozíciót kapnak, tudniillik, hogyha a Nemzeti alaptanterv egészének nemzetivé, hazafiasabbá tételével éppen ők vannak megbízva” – mondta lapunknak Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke. Úgy véli, a konkrét kijelentés azért elképesztő, mert aki ilyesmit mond, nem tud olvasni, nem érti az iróniát. „Abban az ironikus publicisztikában – amit kifigurázott és amelyből önkényesen szakított ki szövegeket – a mondatok, mint általában az irónia esetében, nem szó szerint értendők, jelentésük összetettebb. Egy irodalomhoz értő ember ilyesmit nem csinál: nem szakít ki mondatokat a szövegből, és észreveszi, ha valami ironikus.”
„Esterházy nagyon nagy író, és azért nem tudnak vele mit kezdeni, mert azzal az otthonossággal beszélt vagy írt arról, hogy mi baja van Magyarországgal, azzal a magától értetődő iróniával, ahogy az ember arról beszél, ami az övé” – hangsúlyozta György Péter. „Azért engedhetett meg magának bármit, mert azt gondolta, ő itthon van. Itthon is volt, és most is itthon van” – tette hozzá. Hasonlóan vélekedik Arató László is: szerinte Esterházy nem csupán az ezredforduló egyik legjelentősebb magyar írója, hanem a nemzet lelkiismerete és mindannak a képviselője, ami a magyarságban a legjobb. „Bizonyos szempontból Illyés Gyula szerepét vette át, a költőét, aki iránytűként próbált utat mutatni, ezért is haragszanak rá többek közt az álnemzeti és álkeresztény közéleti emberek. Mert nagyon kínos, hogy egy Esterházy liberális nézeteket vall, hogy van valódi liberális, konzervatív és katolikus az ellenzéki oldalon” – hangsúlyozta a magyartanár.

„Hatalmas jelentősége van, hogy van egy a kurzussal szemben álló – korábban a Kádár-rendszerben is szemben álló – író, aki történetesen az egyik legnagyobb történeti család nevét viseli, annak megfelelően is viselkedik, és egy magát keresztény nemzeti kurzusnak nevező izével szemben a legnagyobb autoritással tud fellépni, merthogy sem a kereszténysége nem kérdőjelezhető meg, sem a nemzethez való odatartozása, sem a konzervativizmusa.” Ez a konzervativizmus azonban azt jelenti, hogy miközben újító író, hagyományőrző is. Takaróval ellentétben ő valóban képviseli a nemzeti hagyományt – emelte ki. „Vannak, akik a hagyománnyal hivalkodnak, és úgy gondolják, csak csodálni lehet. Ezzel szemben Esterházy úgy nyilatkozott, a hagyomány nem más, mint a hagyományon való munka: mindenkinek dolgoznia kell rajta, például annak állandó értelmezésével.” Neki annyira erős köze van a nemzethez, és olyan sajátos helyzetben van az Esterházy név miatt, hogy egy aparegényben, a Harmonia caelestis című nagy opuszában, személyes történelemként tudja megélni a nemzeti történelmet – hangsúlyozta a magyartanár.
Vitathatatlanul korszakos művei mellett azonban az írónak vannak olyan írásai is, amelyek nem biztos, hogy kiállják az idő próbáját; a posztmodern írásmódnak nem minden mozzanata maradandó – tette hozzá Arató László. Tapasztalatai szerint vannak szövegek, amelyek ironikusak, viszont a gyerekek veszik őket, és vannak, amelyek, nem ironikusak, és azokat is veszik; ilyenek a Fuharosok, vagy a Harmonia caelestis egyes részei. „Természetesen minden ironikus vagy szatirikus hangvételű publicisztikát nem tudnak ők sem jól olvasni, de nem is azt kell tanítani. Szinte minden írónak lehetnek olyan szövegei, amelyek nem olyan könnyen érthetőek” – hangsúlyozta a magyartanár. Úgy véli, a Függő című kisregény, A szív segédigéi, vagy a Kis Magyar Pornográfia már kevésbé működnek olyan jól, mint saját korukban, viszont az Egyszerű történet vessző száz oldal: a Márk változat szintén a tanítható könyvek közé tartozik.
Esterházy Péter furmányos szépíró, odafigyelés, nyelvtudás, alázat kell ahhoz, hogy valaki megértse a szövegeit – foglalta össze Arató László. „Szabadszájú, szellemes és ironikus, aki nem érti, az természetesen félreérti. Azért ilyen az ő nyelve és gondolkodása, mert az értékeket csak iróniával lehet tovább éltetni. Olyan ez, mint a szalicil a befőttben. Iróniába tartósítva mondhatók el a legfontosabb emberi dolgok – a nemzet, Isten vagy a család. Azzal a kenetteljes régimódisággal, ahogyan azt elvárják egyesek, ezeket az értékeket nem nagyon lehet képviselni.”

Nem ez az első eset

Takaró Mihály nem első alkalommal nyilatkozik hasonló módon a magyar irodalmi élet elismert alkotóiról, vagy közösségeiről. Egy alkalommal a Nyugatot „kis zsidó lapocskának” nevezte, és támadta többek között Kertész Imrét vagy Spiró Györgyöt. Előbbi kijelentés kapcsán György Péter kérdésünkre megjegyezte, „nagyon egyszerű az álláspont, ahogyan Kertész Imre fogalmazott: aki a holokauszt előtt antiszemita volt, az potenciális gyilkos, aki utána, az manifeszt gyilkos. Takaró mostani megnyilatkozása apropóján Spiró Györgyöt is felkerestük telefonon, ő azonban szűkszavúan csak úgy válaszolt: „nem ismerek ilyen nevű szellemi embert, úgyhogy nincs mit mondanom róla.”

Sorozatos támadások

Már nem először támadják a kormányoldal érkezők Esterházy Pétert, l egutóbb, 2018 júliusában Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója beszélt arról a Klubrádióban, hogy meg kell szabadulni azoktól a sablonoktól, hogy például „az Esterházy a jó író, a liberális közegnek kell megfelelni, az a fontos, amit a Magyar Narancs ír”. „Nem az Esterházy vagy Jancsó képviselte kulturális mércére van szüksége az új Magyarországnak, a sztenderdeket a plebejusabb értékek alapján kell meghatározni, amelyek összhangban vannak a Fidesz-szavazó VIII. kerületiek világával is” – véleményezte a múzeum vezetője.

Szerző
Frissítve: 2019.07.24. 13:05

Kalapácsos emberek a Louvre-ban

Publikálás dátuma
2019.07.18. 21:18

Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN / AFP
A vádak szerint a Sackler család bedrogozta fél Amerikát, ezért a párizsi múzeumban is elátkozták az emlékezetét.
Damnatio memoriae: az ókori Rómában több uralkodót, Nerót, Vitelliust és Getát büntették „emlékezetének elátkozásával”. Szobraikat ledöntötték, beolvasztották, nevüket kivésték a feliratokból. Az osztrák közszolgálati ORF beszámolója szerint a Louvre minapi eljárása ezt idézte, mikor művészek tiltakozásának engedve eltávolította falairól az amerikai gyógyszeripari vállalkozó Sackler-család névtábláit. Ahol a táblákat lehetetlen volt levenni, ott átragasztották a Sackler nevet.
A milliárdos család több mint húsz évvel ezelőtti több millió frankot adományozott a múzeumnak, amely hálából több ókori keleti termét a Sacklerekről nevezte el. Ám a familia mégsem a művészetpártoló tevékenysége miatt került utóbb a hírekbe. Érdekeltségi körébe tartozik ugyanis az a cég, amely az Oxycontin fájdalomcsillapítót gyártja, és amellyel szemben számos peres eljárás van folyamatban Egyesült Államokban amiatt, hogy a vény nélkül kapható, opioidot tartalmazó gyógyszerrel „bedrogozták fél Amerikát”, és a vádak szerint ezzel az 1990-es évek közepétől több mint kétszázezer ember halálát okozták.
 
A Louvre egyébként nem az első múzeum, amely ekként reagált a fájdalomcsillapító elleni tiltakozásokra. Az elmúlt hónapokban a New York-i Metropolitan és a Guggenheim Múzeum, valamint a londoni Nemzeti és Tate Galéria is elutasította a Sackler család adományait.
Szerző