fenyegetés;

2019-07-19 18:08:46

Elítélték a diákokat, akik azzal fenyegették iskolatársukat, hogy felgyújtják

Több alkalommal körbeállták, lökdösték és készpénzt, mobiltelefont, vagy tabletet követeltek tőle.

A Pápai Járásbíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett zsarolás és más bűncselekmények miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt három fiatalkorút, akik rendszeresen zsarolták és fenyegették az iskolatársaikat– olvasható az Ügyészség honlapján.

Az ügy három vádlottja és két sértettje ugyanabba a pápai iskolába jártak. A fiatalkorú vádlottak 2017 szeptemberében a tanévkezdést követően elhatározták, hogy Sz. G. B. sértettől különféle értékeket szereznek meg. Ennek érdekében a sértettet az óraközi szünetekben 

A vádlottak a sértettet összekötözésével, megverésével és felgyújtásával fenyegették meg. A sértettben a fenyegetés hatására komoly félelem alakult ki, melynek hatására a történtekről senkinek nem mert szólni. A sértett a fenyegetések hatására egy tablet készüléket vitt otthonról az iskolába, amelyet a vádlottak elvettek tőle.

A fenti cselekmények kifejtése során a legtöbb esetben jelen volt V. P. sértett is, aki többször szólt a vádlottaknak, hogy hagyják békén Sz. G. B. sértettet.

A fenyegetések V. P. sértettben is komoly félelmet keltettek, azonban a vádlottak követeléseinek nem tett eleget, mert nem volt otthonról mit elhoznia.

A vádlottak Sz. G. B. sértettet két alkalommal az iskolaudvaron bántalmazták, melyet egy esetben a felügyelő pedagógus észlelt. A sértett a bántalmazás során sérüléseket nem szenvedett, azonban a történtek annyira megviselték, hogy folyamatosan sírt.