A magyar külügyminiszter Washingtonban üdvözölte Ursula von der Leyen megválasztását, miközben országa igyekszik javítani a kapcsolatokat az unióval. Szijjártó kijelentése is arra utal, hogy az ország próbálja elfogadtatni magát Brüsszellel, miután az EP-választás előtt a viszony oly mértékben megromlott, hogy Budapestet telerakták az EU-t megbélyegző plakátokkal, rajtuk Juncker képével. A jelentés emlékeztet arra, hogy a Bizottság új elnöke csak a szélsőjobbos és elitellenes magyar, lengyel és olasz európai képviselők segítségével tudott nyerni.
Hogy Budapest magához öleli von der Leyent, noha az kifogásolta a menekültekkel szembeni bánásmódot és az európai összefogás híve, nos, az azt mutatja, hogy Budapest szeretné helyreállítani a korábbi viszonyt, miután az kiéleződött a demokratikus értékek megszegése miatt. A vita odavezethet, hogy az Orbán-kormány kevesebb pénzügyi támogatást kap az EU-tól. Szijjártó ugyanakkor bírálta Manfred Webert és Frans Timmermanst, a két csúcsjelöltet, mert szerinte azok nem tisztelik a tagállamokat.
Hogy Magyarország ennyire fontos szerepet töltött be von der Leyen sikerében, az nyugtalanít jó pár EP-képviselőt, mármint hogy az új elnök nem lesz-e elnézőbb, amikor a jogállamiság helyzetéről esik majd szó az illiberális tagok kapcsán. A kampány során látványosan kerülte a 7-es paragrafus témakörét. Egyébként miközben a magyar kormány összerúgta a patkót Brüsszellel, aközben egyre mélyül együttműködése Trump USA-jával. Ehhez tudni kell, hogy az elnök szakított elődje politikájával, ami kiközösítette Budapestet Orbán tekintélyelvű politikája miatt.
A német zöldek egyik legtekintélyesebb vezetője nem tart attól, hogy Magyarország ki akarna lépni az EU-ból, mert Orbán Viktor pontosan tudja, honnan jön a pénz uralmához. Jürgen Trittin, aki korábban 7 éven át volt környezetvédelmi miniszter, rámutatott, hogy a magyar gazdaság teljes egészében az egységes európai piactól függ. Ha az ország nem lenne az unió tagja, a Porsche vagy a BMW azonnal kivonulna. És Orbán tekintélyelvű, ám messzemenően korrupt rendszert épített ki.
A menekültkérdés ügyében a politikus megállapította, hogy naiv, gyermeki feltételezés, ha bárki úgy gondolja, hogy a bezárkózás megoldja a gondot. Itt az összes tagállamnak be kell állnia a sorba, ami egyrészt a külső határok ésszerű védelmét, másrészt pedig azt jelenti, hogy legyenek legális csatornák a bevándorláshoz. Azon kívül a bajban lévő embereket be kell fogadni és bizonyos kulcs alapján el kell őket osztani. Utóbbit joggal követeli Olaszország, hiszen többségi döntés született ez ügyben.
Az eltérő érdekek most napirendre kerülnek, miután folynak a tárgyalások az EU következő hosszú távú költségvetéséről. Trittin szerint ezeket a dolgokat össze kell kapcsolni, annál is inkább, mert éppen azok az államok tagadják meg, amelyek a legtöbbet profitálnak a brüsszeli pénzekből. Viszont semmiképpen sem szabad vétópozícióba juttatni Orbánt, ahogy az von der Leyen megválasztásánál történt – teljesen szükségtelenül.
Hogy Törökország elhárító rakétákat vett Oroszországtól, az csak betetézte az aggályokat Ankara tekintélyelvű irányvonala miatt, úgy hogy tényleg itt volna az ideje kirakni a törököket a nyugati szövetségből. Ezt az erősen jobboldali, libertárius amerikai Cato Intézet egyik vezető elemzője írja. Ted Galen Carpenter rámutat, hogy a török demokrácia állapota alapvető kérdéseket vet fel a NATO normái és célkitűzései kapcsán. Hiszen a szervezet nem egyszerűen a katonai együttműködést szolgálja, és amit Erdogan művel, amiatt egyre nehezebb Törökországot igazi demokráciának tekinteni.
Ennél is nyugtalanítóbb, hogy más tagállamok az autokrácia hasonló jegyeit tanúsítják, még ha nem is ennyire szélsőséges módon. Orbán Viktor egy sor intézkedést hozott, hogy zaklassa a politikai ellenfeleket, illetve gyengítse az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségét. Azon kívül nagyra becsüli az autoriter politikai rendszereket, lásd Szingapúrt, Kínát és Oroszországot. Lengyelország ugyancsak igyekszik pártellenőrzés alá helyezni a bíróságokat, elfojtani a rendszer nyilvános bírálatát.
Ezek a fejlemények azt jelentik, hogy a Nyugatnak meg kell határoznia: a NATO sima biztonsági szerveződés, vagy pedig a tagoknak egyben igazodniuk kell az emberi jogok és a demokratikus kormányzás alapvető normáihoz. Nem kétséges, hogy Ankara esetében utóbbiról nem lehet beszélni. A magyaroknál és a lengyeleknél pedig riasztó az irányvonal. A szövetség immár nem kerülheti el a vitát a saját identitásáról. Az is élesen vetődik fel, hogy Ankara mennyire megbízható partner még. A Washington által használt incirkliki támaszpont nem elegendő érv, hogy az USa támogasson egy tekintélyelvű tagot egy magát demokratikusnak hirdető szövetségben. Törökország már nem hiteles vagy kívánatos partner a politikai értékek, illetve biztonsági megfontolások alapján. Ideje volna megválni tőle.
