Az EU már készül Boris Johnson kinevezésére, aki sokat tett a brit euroszkepticizmus kialakulásáért

Nyolchetes átmeneti állapot után kedd reggel tudjuk meg, ki kerül a Konzervatív Párt élére, egy nappal később pedig Theresa May utóda a kormányfői székben.

Tetőfokára hágott az izgalom az Egyesült Királyságban, hiszen a szavazócédulák visszaérkezése után a tory főhadiszállás kedd reggel hozza nyilvánosságra a párt új frontemberének személyét, aki egy nappal később kaphatja meg megbízólevelét II. Erzsébettől. A szigetország különböző részeiben rendezett tizenhat választási kampányesemény és két tévévita után bel- és külföldön kész ténynek tekintik Boris Johnson volt külügyminiszter hatalomra kerülését. Ettől függetlenül a brit diplomácia jelenlegi feje, Jeremy Hunt a vártnál keményebb ellenfélnek bizonyult. Ez az első alkalom, hogy Nagy-Britanniában a 160 ezer párttag juttatja közvetlenül pozíciójába a kormányfőt.

Az 55 éves BoJo máris komoly vívmányt ért el azzal, hogy a YouGov közvélemény-kutató neki tulajdonítja a konzervatívok szerencséjének megfordítását. Míg a toryk az EP-választáson a szavazatoknak csak szégyenletes 17 százalékát szerezték meg, mára 25 százalékra verekedték vissza magukat, ahogy az igazán elvárható, maguk mögé utasítva Nigel Farage új Brexit Pártját. Itt érdemes megjegyezni, hogy bár Johnson beismerte, stílusosan egy kocsmában találkozott a populista, a sört – különösen korábban - nem megvető Farage-zsal, deklarálta, nem kíván együttműködni vele.

Theresa May május 24-i könnyes lemondása, de különösen a választási kampány június 10-i hivatalos megkezdése óta Johnson elsősorban saját politikai örökségén dolgozik, többek között merész környezetvédelmi célok kitűzésével és legutóbb kétmillió közalkalmazott – rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók és tanárok – munkabérének a 2 százalékos inflációt meghaladó 2,5-2,9 százalékos felemelésével. Ahogy azonban a May asszonnyal szemben következetesen és érthetően elfogult, George Osborne, volt pénzügyminiszter által főszerkesztett Evening Standard londoni napilap fogalmaz, „nem kellene aggódnia a hagyatéka miatt. Vívmányainak listája hosszú: nevéhez fűződik az egy kormány által valaha is kidolgozott legrosszabb választási program, az általa vezetett kormányból a történelemben a legmagasabb arányban távoztak miniszterek, övé a modern éra nem pusztán legnagyobb, de második legnagyobb parlamenti veresége és az elmúlt ötven év kabinetjei közül ez a legutóbbi produkálta a legrövidebb konkrét eredménylistát”.

A westminsteri országgyűlés nyári szünete előtti egyik utolsó ülésen a búcsúzó kormányfő újabb csapást szenvedett el. A legszigorúbb frakciófegyelmi utasítással dacolva 17 konzervatív képviselő szavazta meg azt a Brexittől teljesen független tervet, mely közvetett formában lehetetlenné teszi Boris Johnson számára a parlament felfüggesztését annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság október 31-én akár megegyezés híján is távozhasson az Európai Unióból. Margot James, a kulturális tárca államtitkára lemondott pozíciójáról, hogy szabadon protestálhasson. További 21 tory honatya tartózkodott a szavazástól. Soha nem volt még arra példa, hogy brit kormányfő nem tudta volna biztosítani szomszédja, a Downing Street 11.-ben lakó pénzügyminiszter parlamenti támogatását. Philip Hammond és további három kabinetminiszter voksának megvonása hozzájárult a kormány 41 fős alulmaradásához.

Csekély gyakorlati következménye van a végrehajtó hatalom széthullásának az új miniszterelnök kinevezése előtt. Fontos fejlemény viszont, hogy három miniszter lemondásra készül abban az esetben, ha valóban Boris Johnson kerül ki győztesen a vezetőválasztásból. Hammondon, a kormány második legfontosabb emberén, a „Chancellor of the Exchequeren” kívül David Gauke igazságügyi és Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter sem akarja megvárni, hogy a volt külügyminiszter tegye ki a szűrét. A konzervatív frakcióban a kormányból kitett, vagy onnan önként távozó mérsékeltek tömörülése a második legnagyobb zárt egységgé válhat a Jacob Rees-Mogg vezette Európai Kutatócsoport mellett. Pedig, mint az Evening Standard figyelmeztet, az új kormányfő jobban tenné, ha bosszú helyett Európa ellen kevésbé beoltott torykat is bevonna csapatába, „ahelyett, hogy csak a keményvonalasok kedvében próbálna járni, ahogy May tett megvalósíthatatlan piros vonalas elveivel és üres ultimátumaival”.

Ha a The Sunday Times-nak hinni lehet, a kulisszák mögött az Európai Unió is készül Boris Johnson kinevezésére, annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek végén-kilencvenes évek elején a The Daily Telegraph fiatal brüsszeli tudósítójaként klasszikus hamis hírekkel sokat tett az intézmény lejáratásáért és a Konzervatív Párton belüli euroszkepticizmus kialakulásáért. Öt ország, köztük német és francia politikusok keresték meg Johnson csapatát és jelezték, hajlandók lennének alkut kötni az új brit kormánnyal. Az EU mindeddig következetesen tartotta magát ahhoz, hogy a Theresa May-jel aláírt, a westminsteri parlament által háromszor leszavazott megegyezés megváltoztathatatlan.

Ugyancsak a Sunday Times-ban tette közzé nyilvános levelét Simon Coveney. Az ír külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes ugyan megerősíti, hogy a „tárgyalásokat nem lehet újrakezdeni”, de hozzáteszi: Dublin „mindenáron el akarja kerülni London rendezetlen kizuhanását az EU-ból”, hiszen a „no-deal Brexit felbecsülhetetlen károkat okozna az észak-ír gazdaságnak”. Békülékeny hangú írásában Coveney hangsúlyozza, hogy az Ír Köztársaság „célja olyan kapcsolat kialakítása az EU és az Egyesült Királyság között, amely szükségtelenné teszi a backstopot, azaz vámügyi szempontból Észak-Írország leválasztását a szigetországról és egy új vámhatár létrehozását az két ír nemzet között az Ír-tengeren.