Javítani sosem késő

Rokonszenves üzletember keresett fel a pekingi nagykövetségen. – A fiamnak szeretnék diplomát vásárolni. Úgy tudom, itt ez lehetséges. – De nem törvényes. – Elkísér? Fogalmam sem volt, merre menjünk, végül gépkocsivezetőnk vállalta a szállítást. Hosszan autóztunk, már a Hármas Gyűrűt is elhagytuk, a város déli része felé tartottunk, aztán megálltunk egy kereszteződésnél. Szűk, zsúfolt utca volt. Megtaláltuk a boltot, az eladó készséges fiatalember volt, teával is kínált. Jól beszélt angolul, ő nem itt szerezte a diplomáját. – Mi a kívánsága? – Oxford. Nemzetközi jog. Idén végezzen.  – Nem probléma. Az adatokat egy lapra szíveskedjen leírni. Mikorra kéri? – Azonnal. – Sétáljanak fél óráig, addig megcsináljuk. És meg is csinálták. Ott feküdt az asztalon a gyönyörű, bőrbe kötött diploma. Illata, mint az igazi. A magyar üzletember egyeztette az adatokat, a kínai türelmesen várt. – A tanszékvezetők, a karigazgatók, a dékán és a rektor aláírásával, természetesen. És jár még hozzá néhány dolog: Mrs. Cranbery szállásadói igazolása a Stockman Streetről, buszbérlet, egészségügyi dokumentum, két látogatás az egyetemi rendelőben regisztrálva, telefonbérleti szerződés és egy rendőri ellenőrzési igazolás, hogy azért minden ne legyen tökéletes. Ja, és egy evezős-tagsági. A fiú fényképét elhelyezzük az évkönyvekben, és majd készítünk fotókat is a búcsúrendezvényeken. A college tagsága is benne van, bár ennek csak társasági körökben van jelentősége. Ha bármi másra szükség lenne, a fiatalember csak üzenjen. – Szép – a magyar üzletember nagyot nyelt. – Szóval minden hitelesnek látszik. – Szükség esetén készíthetünk további tanulmányi anyagokat is, ha egy állás betöltéséhez szükség van rá, de azokat úgysem olvassa el senki. Huszonötezer dollár. Készpénzben – zárta le a beszélgetést a kínai. Az üzletember fizetett. – Minden felsőoktatási intézményről kaphatunk okmányt? – kérdeztem. – Például a budapesti Radnóti Miklós gimnáziumról? A fiatalember a képernyőjét nézte. – De hát maga ott végzett. 1967-ben. – Elveszett az érettségi bizonyítványom. A kínai elnevette magát. – Holnapra elkészül. Látom, maga pekingi, így csak ötven dollárt kell fizetnie. Gondolom, jelesen érettségizett. – Nem, matematikából négyesem volt. – Még javíthat – nevetett. – Soha nem késő. Mindent megbeszéltünk, az üzletember elégedetten távozott, ügyesek, mondta, amikor beszálltunk az autóba, határozottan ügyesek. Mielőtt indultunk, a kínai eladó kopogott az autó ablakán. – Az egyetem jelszava – lihegte. – Ez fontos, sokan megkérdezik. „Dominus Illuminatio Mea” – bármit jelentsen is. „Az Úr az Én Világosságom”. Ezt jelenti. Csak a rend kedvéért.  
Szerző
Odze György

Identitás

Az olyan beruházásnak kevés az értelme, melynek már a szomszéd faluban élők sem élvezhetik az előnyeit – mondta az egyik országos önkormányzati szövetség vezetője tavaly év végén, amikor bizonyossá vált, a Modern Falvak Program keretében az idén 150 milliárd forint jut az ötezer főnél kisebb települések fejlesztésére, elnéptelenedésük megállítására. A pénz majd’ tizedét mára már meg is címkézte a kormányzat, mely 13 milliárdot osztott ki több mint 950 projektre egyházi közösségi terek létesítése, illetve nemzeti és helyi identitás erősítése címen. 
Az ügyesebb települések több mint 22 millió forinthoz juthattak, a szerényebb álmokat dédelgetők néhány millióhoz. De a két terület bizonyosan nincs az első húszban, ha azt nézzük, mire lenne valóban szükségük a falvakban élőknek.
Mert remek dolog, ha 15 millióból megújul egy régi, hivatalosan egyháziként számon tartott épület, hogy aztán közösségi térként jegyezzék onnantól kezdve, a valóságban azonban csak egy rogyadozó garázst pofoznak ki a paplak mellett egy olyan településen, ahol a hatvan alatti templomjárók közül egy kispályás focicsapatot is nehéz volna kiállítani. És bizonyosan hasznos, ha néhányszáz fős kisfalvakban mostantól minimálbéren közönségszervezőt is foglalkoztathat az önkormányzat, csak éppen a dotált 12 hónap után vajon ki állja majd a szakember bérét?
Van-e megfelelő út, lehet-e szélessávú internetet használni, a gyerek helyben járhat-e bölcsődébe, óvodába, iskolába, akad-e könyvtár, sportudvar, játszótér – sorolta a falvak vonzerő-növelésének legalapvetőbb feltételeit a szakember, s az érintett polgármesterek is ilyesfajta céltámogatásokra számítottak. Persze, ahogy egyikük mondta, ha már adták a pénzt, örülnek neki, hiszen a semminél minden jobb.
És a boldogabb vidékekre költözők identitását sem érheti majd kritika.
Szerző
Vas András

Függőséget!

A kormány szerint az egyre több külföldről érkező áram „függetlenségünket” veszélyezteti. Ez bődületes csúsztatás. Bár a behozatal kétségkívül nő, ezzel jottányit sem válunk kiszolgáltatottabbá. Ha épp lekapcsolnák a cseh, lengyel, ukrán vagy mondjuk német erőműveket, Magyarország még nem borulna sötétbe. Függőségünk legfeljebb az olcsóbb áram iránt alakult ki. Ezt pedig, kövezzenek meg, én üdvözlöm. De illeszkedik Orbán politikájához is. Vagy netán a NER-ben az alacsony rezsi már szitokszó? Ugye nem?
A magyar erőműrendszer beépített teljesítménye körülbelül 8 ezer megawatt (MW). A csúcsfogyasztás 7 ezer körül jár. Elvben tehát önellátók vagyunk. Csak épp 3-4 ezer MW felett már akad a környéken olcsóbb. Ilyenkor a hazai kereskedő kötelessége és érdeke is drága magyar helyett olcsó külföldit venni.
A problémáról számos réteg lehántható. (De csak óvatosan, mert „szakmai alapon” egetrengető baromságok is elhangoznak.) Annak feltárását, hogy a hazai áram miért drágább, menedzser-lélektani kutatásokra bíznám. Igaz: sokszor talán azért, mert a külföldi jobban szennyez. De ezeket idővel bezárhatják. A helyüket viszont fillérekért termelő német – sőt román – napelemek veszik át.
A hazai kilátások borúsak. Orbán szerint az olcsó rezsi záloga az atom. Nem foglalkozik sem a világ vészjelzéseivel, sem saját atomálmai kijózanító megvalósításával. De akkor is ökölbe szorul a kéz, amikor a kormányfő földműves-napelemekkel harcol az idegen áram ellen. Ha terve megvalósulna, csak mondom, elbúcsúzhatnánk az esti mosástól meg a hajnali kávétól. A szélerőműveket ellenben kinyírta. Hogy miért? Csak. ((c) Selmeczi Gabriella.) Orbán Viktor energiafüggetlenségről beszél, de ebbe nála belefér az egyre nagyobb orosz függőségünk éppúgy, mint a szaporodó importvezetékek.
A megoldás egyszerű. Hablaty meg hiszti helyett okosabban kéne tervezni, pénzeket pakolgatni, támogatásokat osztogatni a többieknél. Hogy ebben miért maradunk mindig alul? Lélekbúvár legyen a talpán, aki megfejti.
Szerző
Marnitz István