család;Dánia;válás;

2019-07-22 12:40:58

Dániában előbb online tanácsadáson kell részt venniük azoknak a szülőknek, akik válni akarnak

Nyugat-Európában ebben az országban a legmagasabb a válások aránya, így a kormány egy új szabályozással nehezíti a folyamatot.

Mivel Nyugat-Európában Dániában a legmagasabb a válások aránya, az északi ország úgy döntött, nehezíti egy kicsit a folyamatot. Ezidáig egy online adatlapot is elegendő volt kitölteni, ha valaki azt szerette volna, házastársával elváljanak útjaik, egy áprilisi törvénymódosítás miatt azonban a pároknak három hónapot várniuk kell, illetve egy online tanácsadáson is részt kell venniük, ha a válás mellett döntenek – írja a Guardian.

Dániában egyébként 98 regionális önkormányzatból 68 kínál már párterápiás lehetőségeket, abból a megfontolásból, hogyha a családok együtt maradnak, az anyagilag is jobban megéri az önkormányzatoknak – például lakhatás szempontjából. A párterápia minden olyan válni kívánó dán párnak kötelező, akiknek 18 éven aluli gyermekük van.

A kritikus hangok szerint ez az intézkedés az állam beleavatkozása az emberek magánéletébe.