Canossát járni indul ősszel a magyar kormány egyik képviselője Brüsszelbe. A cél nem lehet más, mint hogy igyekezzenek lealkudni abból a büntetésből, ami az uniós támogatások felhasználása miatt kijár Magyarországnak. A NER abba beletörődött, hogy fizetni muszáj, de hogy mennyit, az korántsem közömbös. Az ilyesfajta alkudozások fő mestere Lázár János volt, aki közben azt is megpróbálta a közvéleménnyel elhitetni, hogy milyen eredményes volt a tárgyalások során.
Ma még rejtély, hogy kire hárul majd az egykori kancelláriaminiszter korántsem hálás szerepe. Az viszont tudható, hogy az elmúlt hetekben egy feladatátcsoportosítás során az uniós portfóliót az igazságügyi tárca új vezetője magával vitte a Miniszterelnökségről a minisztériumába.
A 2019-es esztendő elgondolkodtató tapasztalata, hogy amíg korábban az uniós gazdasági ciklusok utolsó szakaszában egyenletesen szoktak áramlani a támogatások, addig mostanában jó, ha csordogálnak. Ez a helyzet a költségvetés szempontjából felettébb kellemetlen, ugyanis a kormányzati propaganda – még Lázár János interpretálásában – a tavalyi országgyűlési választás előtt fennen hangoztatta, hogy sikerült az összes uniós forrást pályázatokkal lekötni. Aminek az lett a következménye, hogy idén Brüsszel június végéig átutalt ugyan 346,6 milliárd forintot, viszont a kormányzat – nagyvonalúságának bizonyítékaként – ugyanebben az időszakban 710,6 milliárdot utalt ki. Magyarán, a költségvetésből megelőlegezték a különbözetet, abban a reményben, hogy a számlák bemutatását követően az Európai Bizottság is folyósít. Viszont ha az uniónak vitája van egy tagországgal, akkor csak hosszas tárgyalások után dönt arról, mennyit és mikor fizet.
A kormánynak nagy gyakorlata van az ilyesmiben. Már ki sem küldték az energiahatékonysági, szennyvízberuházási, iskola- és óvodafelújítási számlákat, ugyanis a kivitelező cégek kiválasztásánál – ők tudják a legjobban – koránt sincs minden rendben. Ismét a zsebünkbe nyúlnak tehát, a várható büntetés az adófizetőket terheli.