Bűnhődünk

Canossát járni indul ősszel a magyar kormány egyik képviselője Brüsszelbe. A cél nem lehet más, mint hogy igyekezzenek lealkudni abból a büntetésből, ami az uniós támogatások felhasználása miatt kijár Magyarországnak. A NER abba beletörődött, hogy fizetni muszáj, de hogy mennyit, az korántsem közömbös. Az ilyesfajta alkudozások fő mestere Lázár János volt, aki közben azt is megpróbálta a közvéleménnyel elhitetni, hogy milyen eredményes volt a tárgyalások során.  
Ma még rejtély, hogy kire hárul majd az egykori kancelláriaminiszter korántsem hálás szerepe. Az viszont tudható, hogy az elmúlt hetekben egy feladatátcsoportosítás során az uniós portfóliót az igazságügyi tárca új vezetője magával vitte a Miniszterelnökségről a minisztériumába. 
A 2019-es esztendő elgondolkodtató tapasztalata, hogy amíg korábban az uniós gazdasági ciklusok utolsó szakaszában egyenletesen szoktak áramlani a támogatások, addig mostanában jó, ha csordogálnak. Ez a helyzet a költségvetés szempontjából felettébb kellemetlen, ugyanis a kormányzati propaganda – még Lázár János interpretálásában – a tavalyi országgyűlési választás előtt fennen hangoztatta, hogy sikerült az összes uniós forrást pályázatokkal lekötni. Aminek az lett a következménye, hogy idén Brüsszel június végéig átutalt ugyan 346,6 milliárd forintot, viszont a kormányzat – nagyvonalúságának bizonyítékaként – ugyanebben az időszakban 710,6 milliárdot utalt ki. Magyarán, a költségvetésből megelőlegezték a különbözetet, abban a reményben, hogy a számlák bemutatását követően az Európai Bizottság is folyósít. Viszont ha az uniónak vitája van egy tagországgal, akkor csak hosszas tárgyalások után dönt arról, mennyit és mikor fizet. 
A kormánynak nagy gyakorlata van az ilyesmiben. Már ki sem küldték az energiahatékonysági, szennyvízberuházási, iskola- és óvodafelújítási számlákat, ugyanis a kivitelező cégek kiválasztásánál – ők tudják a legjobban – koránt sincs minden rendben. Ismét a zsebünkbe nyúlnak tehát, a várható büntetés az adófizetőket terheli.
Szerző
Bonta Miklós

Moszkva trójai falovai

Olaszországnak is megvan a maga Ibiza-videó botránya. Múlt héten került napvilágra az a felvétel, amelyből egyértelművé válik, hogy a jobboldali radikális Liga, amely a magyar kormány mintájára hevesen támadja a menekülteket, Brüsszelt és időnként Sorost, szoros orosz kapcsolatokkal rendelkezik. A párt elnöke, Matteo Salvini belügyminiszter bizalmasa, Gianluca Savoini egy moszkvai hotel halljában arról tárgyalt, hogy az Eni olajvállalat másfél milliárd dollárért vásárolna nyersanyagot Moszkvától, s a pénz egy részét visszacsorgatnák a Liga kasszájába. 
Klasszikus pénzmosás, ami hasonlít az osztrák botrányhoz, hiszen ott épp a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lemondásra kényszerült elnöke, Heinz-Christian Strache próbálta pártját „megsegíteni” némi orosz pénzzel.
Salvini persze tagadja, hogy bármi köze lenne az ügylethez, bár akadnak felettébb gyanús mellékzöngék. Például az, hogy a tavaly októberi találkozó idején épp Moszkvában tartózkodott, s előző este pont Savoinival vacsorázott. Ráadásul a belügyminiszter nagyon is udvarias vendégnek bizonyult: az Oroszországgal szemben az Európai Unió által bevezetett büntetőintézkedéseket „gazdasági, társadalmi és kulturális őrültségnek” nevezte. Az olasz sajtó időközben kiderítette azt is, hogy az illegális orosz pénzről még hónapokig folytak a tárgyalások Savoini és vendéglátói között.
Feltűnő, hogy két szélsőjobboldali európai pártról is kiderült, Moszkva jelentős anyagi támogatására számíthatnak. Ami némi magyarázatot szolgáltat arra, miért is támadják annyira hevesen az EU-t, s miért dicsőítik Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az osztrák és az olasz eset kísértetiesen hasonlít ugyan egymásra, ám akad egy óriási különbség. Ausztriában az Ibiza-videó a néppárti-szabadságpárti kormány bukását eredményezte, az FPÖ szégyenpadra került, s valószínűleg a szeptember végén esedékes parlamenti választás után sem kerül vissza a kabinetbe, mert az ÖVP-ben óriási az ellenállás a koalíció felújításával szemben.
Olaszországban viszont az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. Salvini ellentámadásba lendült, hangosabb és agresszívebb, mint valaha, és már nyíltan belengette az Öt Csillag Mozgalommal valamivel több mint egy éve működő koalíció felmondását. A legjobb védekezés a támadás, így lehet a legjobban elterelni a figyelmet a szélhámosságokról. Az is olasz jelenség, hogy a felvétel napvilágra kerülése óta mintha még emelkedett volna is az olasz jobboldali populista párt népszerűségi mutatója.
Azt mondhatnánk, tipikus olasz jelenség, s jellemző az ottani állapotokra, hiszen Itáliában a feje tetejére állt a világ. Csakhogy Európában akad egy másik ország is, ahol az abszurd vált elfogadottá, ahol az uniós pénzek nyilvánvaló megcsapolása, a folyamatos törvénysértések sem vezetnek a kormánypárt népszerűségének csökkenéséhez, s ahol szintén mindig az agresszivitás és a durvaság győzedelmeskedik.
Itt élünk mi. Ezért sem lepődünk meg azon, hogy az olaszok ingerküszöbét nem érte el a nyilvánvaló csalás.
Frissítve: 2019.07.23. 09:01

Nem értik

Ellenzéki pártjaink sajnos még mindig nem tudják, hol élnek. Mindennapi egészségügyi katasztrófáinkat sorra félremagyarázzák. Pedig az ügyeletes félremagyarázók rendelkeznek orvosi diplomával, és van mindenféle tapasztalatuk. Csak éppen olyan nincs, ami kellene. Azt hiszem, sohasem láttak korszerű egészségügyi intézményt, és hogy ilyesmit – legalább elméletben – tanulmányoztak volna, annak sincs nyoma. Így aztán csak messze földön híres lényegtelenség-megragadási képességüket csillogtatják. 
Most éppen a működésképtelen műtői klímaberendezések ügyében zajlik a süketnémák és a vakok elmélyült szakmai vitája. Az indító apropó az volt, hogy valahol a honi egészségügyi ugar egyik operációs termében egy dolgos segéderő „rosszul lett”. Aztán meg jobban. Sem a média, sem a szakértők nem tudják kihagyni a ziccert, hogy üssenek egyet a kormányon. Ez örömteli lenne nekem is, ha nem (a kormány) mellé ütnének. De mint rendesen, most is luftot rúgnak. A „legradikálisabbak” odáig merészkednek, hogy követelik a kormánytól, azonnal adjon pénzt a klímaberendezések … nem tudom mijére. Mert bezzeg a stadionok öltözőiben.
Csakhogy normális országban a kormánynak sem az öltözőkhöz, sem a műtőkhöz nincsen köze. Természetesen tudom, hogy Orbánia nagyon messze van még a látszatra kicsit normálistól is. Napról napra őrültebb a diktatúra. És ellenzéki embereink képesek alkalmazkodni. Másra nem. 
Arról kellene beszélni, hogy alig van Magyarországon olyan egészségügyi intézmény, amely valódi működési engedéllyel ténykedik. Legtöbbnek úgynevezett ideiglenes engedélye van, ami annyit jelent, hogy minden ok megvan a bezáráshoz, de nincs helyette másik. Amelyiknek van „végleges” papírja, az szintén úgy rossz, és úgy szabálytalan, ahogy van. Viszont nem túl sok utánajárással előhúzható a háttérből a mutyi. 
A működési engedélyeket valamikor a (még a szocializmus sűrűjében is) autonóm ÁNTSZ adta ki. Most ismét az van, hogy a hatóság is, meg a kórház is (nem egyszerűen pártállami tulajdon, hanem) a vezér közvetlen irányítása alatt áll, aki minden más híreszteléssel szemben igen takarékos ember. Már ami az oktatást meg az egészségügyet illeti. Ő pedig nem üthet (egyik) bal kezével a másikra. Természetesen értenie sem kell semmihez. Az egészségügy teljesítőképessége fenntartásának megkövetelése – egy nagy tudású orvos-professzor miniszter segítségével – gyerekjáték még egy kezdő önkényúrnak is. És ő nem kezdő! De nem is végző, amíg ilyen ellenzéke van.
Szerző
Haskó László