Barátság kőolajvezeték: Orbán Viktor levelet írt, a tényfeltáró küldöttségért visszatáncolhat Ukrajna támogatásának a vétójától

A tényfeltáró küldöttség megállapításait Magyarország el fogja fogadni.

Bennfentes kereskedés gyanújával vizsgálatot indított a Mol ellen a Magyar Nemzeti Bank

A tőzsdei kisbefektetőket képviselő szövetség közérdekű bejelentéssel fordult a jegybankhoz, miután néhány Mol-vezető jogszerűtlenül kaszálhatott részvények eladásával a Barátság kőolajvezeték leállásakor.

Varga Mihály és Hernádi Zsolt - Korábbi felvétel

Hatóságok vizsgálják, mi okozhatott megbetegedéseket egy egri óvodában

Még a múlt héten több mint egy tucatnyi gyermek, óvodapedagógus és dajka szenvedett hányástól, hasmenéstől. Az egész intézményt fertőtlenítik.

Az Epreskert utcai óvoda - Korábbi felvétel

Öt európai ország szerint Alekszej Navalnijt nyílméregbékák bőréből származó toxinnal ölte meg a Putyin-rezsim

Feljelentik Oroszországot a vegyifegyver-tilalmi egyezmény megsértése miatt.

Johann Wadephul német külügyminiszter kollégái és a néhai orosz ellenzéki vezető özvegye, Julija Navalnaja társaságában Münchenben ismerteti a vizsgálat következtetéseit

Vegyszerek az almákban – Elvégezték a vizsgálatot, mindegyik magyarországi gyümölcs fennakadt rajta

Átfogó vizsgálatot végzett a Pesticide Action Network Europe: az EU-ban 85 százalék, egyedül Magyarországon 100 százalék volt a gyümölcsökben előforduló, nem lebomló és egészségre ártalmas peszticidek jelenlétének az aránya.

A magyar almák minősítése kiugróan rossz a nemzetközi felmérésben

A NAIH vizsgálja a megafonos adatszivárgást

Két éve is volt egy hasonló incidens: akkor egy informatikai hiba miatt könnyen elérhetővé váltak a képzésekre jelentkezők adatai.

Voltak előjelek, de a spanyol vasúti tragédia így is érthetetlen

Vasárnap este vonatbaleset történt Dél-Spanyolországban, amelyben legkevesebb 41 ember vesztette életét. A tragédia oka egy törött sínkapcsoló elem lehetett.

Lehet, hogy nem lettek volna halálos áldozatok, ha nincs szembejövő vonat

Mintegy 300 millió forintnyi kifizetés lehet aggályos, a fonyódi önkormányzat elutasította a közérdekű adatigénylésünket

Titkosított visszaélések. 

Büntetőeljárásban vizsgálhatják a kormánypropaganda közpénzköltéseit

A kormányzati kommunikáció közpénzes finanszírozását jogi eljárásban eddig érdemben nem vizsgálták, egy mostani bírósági döntés azonban ezen a gyakorlaton változtatott.

A kormányhivatali vizsgálat lezárult, a rendőrségi eljárás még tart a nagykanizsai iskolai rosszullétek ügyében

Utóbbi foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt zajlik.

A nagykanizsai Kőrösi-iskola - Korábbi felvétel

Daru zuhant egy vonatra Thaiföldön, legkevesebb 22 ember vesztette életét

Csaknem nyolcvanan megsebesültek, nyolcan súlyos sérüléseket szenvedtek.

Mentés a baleset helyszínén

58 féle termékből 56 áramütés-veszélyes, fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgált a fogyasztóvédelem

Az árucikkek forgalomból történő kivonása folyamatban van. 

Magyar Péter: Orbán Viktor vállalja a jogi, politikai és erkölcsi felelősséget a gyerekek ellen elkövetett szörnyű bűncselekményekért

A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök nem hallgathat tovább.

A Tisza Párt gyűlése Kecskeméten december 6-án

Több mint két hét után hamarosan kiderülhet, mi okozott tömeges ételmérgezést a XIII. kerületi óvodákban és iskolákban

A szülők háborognak, amiért még mindig nem tudják, mitől betegedett meg a gyermekük, és ki ezért a felelős.

Dobrev Klára: A Fidesz hazudott, nem volt zárt a Szőlő utcai javítóintézet, és ezt az ügyészség is vizsgálja

A legfőbb ügyész egy kérdésre elismerte, a nyomozás kiterjed arra, hogy a több bűncselekménnyel gyanúsított volt igazgató, Juhász Péter Pál bárkit bevihetett az intézménybe és ki is vihetett onnan.

A Juhász Péter Pál által használt parkolót nem figyelték kamerák

Továbbra is az intenzív osztályon ápolják az ajkai üzemi baleset súlyos sérültjét

A történtek kivizsgálása jelenleg is zajlik.

Segítségnyújtás a baleset egyik sérültjének november 8-án

Orbán Viktor azonnali vizsgálatot rendelt el a Tisza adatszivárgásának ügyében

A kormányfő szerint az adatok kezelésében ukrán személyek is közreműködtek. „A viccnek is van határa” – reagált a miniszterelnök szavaira a Tisza Párt elnöke.

Vizsgálat indult egy rendőr ellen, amiért nem a főbejáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt a kihallgatása után

Felettese utasítása ellenére sem.

Újabb részletek derültek ki arról, mi okozta a lisszaboni siklóvasút-balesetet

A vizsgálatot végző hatóság azt javasolja, hogy továbbra is maradjanak üzemen kívül a portugál fővárosban közlekedő siklóvasutak.

Lázár János: Ha igaz a brüsszeli kémügy, a magyar hírszerzőknek kitüntetés járna

Érdekes, hogy a fideszes politikus egy Oroszországtól kell-e félnünk típusú kérdésre válaszolva maga hozta elő a példátlan kémbotrányt, amelynek ügyében uniós vizsgálat indult.

Fogadási csalás gyanúja vet árnyékot a Nobel-békedíj odaítélésére, vizsgálat indulhat

Órákkal a döntés bejelentése előtt többen is nagy téteket tettek a későbbi nyertesre, egyikük 65 ezer dollárral lett gazdagabb. Világbotrány lenne, ha kiderülne, valaki szivárogtatott. 

A norvég Nobel-bizottság tagjai 2025. február 28-án az oslói Nobel Intézet üléstermében

Egy befolyásos politikai család tagja és a brit titkosszolgálat is megjelenik az Orbán-kormánynak a Szőlő utcai javítóintézetről szóló jelentésében

A kabinet tagjai, illetve a Fidesz és a KDNP feljelentéseket tettek és tesznek a rágalmazókkal szemben jogi eljárást indítanak.

A Szőlő Utcai Javítóintézet igazgatóját letartóztatták

Hadházy Ákos közzétette a sápi vonatszerencsétlenség vizsgálatának zárójelentését, szerinte a baleset megelőzhető lett volna

A független országgyűlési képviselő közölte, a frissen felújított vonalon kispórolták a biztonsági berendezések egyik alapvető részét.

Az előzetes vizsgálat szerint kábelszakadás okozta a lisszaboni siklóvasút-balesetet

Az aznap reggel elvégzett tervezett szemle során még nem észleltek rendellenességet.

Rászáll a városokra a Magyar Államkincstár, most először vizsgálja megyeszékhelyek gazdálkodását

Öt kiválasztott megyei jogú város tavalyi és idei költségvetését ellenőrzi a Magyar Államkincstár, Eger, Miskolc, Győr, Szekszárd és Zalaegerszeg gazdálkodását veszi górcső alá.

Pintér Bence a megválasztása után megkongatta a vészharangokat

A Sándor-palota kivizsgálta, mi volt a Sulyok-féle malőr, de az erről szóló közleményben sem sikerült leírnia, hogy Munkácsot az oroszok támadták meg

Biztonsági garanciák jönnek. Csak félve kérdezzük: agy és gerinc?

Az ukrán ombudsman szerint nem voltak erőszakra utaló sérülés jelei Sebestyén József testén

Jurij Kovbasa levelében azt írta, a vizsgálat eredményei cáfolják, hogy a férfi jogait bármivel megsértették volna a mozgósítás és a katonai szolgálatra való behívás, illetve a katonai szolgálata során. A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint a férfi halálának oka betegség volt, az ukránok bíznak is az elfogulatlan és etikus tájékoztatásban.

Azonnal hatállyal teljes körű tűzbiztonsági vizsgálatot rendelt el valamennyi autóbuszán a BKV

Két nap alatt három jármű gyulladt ki. 

Képünk illusztráció

Karácsony Gergely azonnali vizsgálatot sürget, miután két nap alatt két busz is kigyulladt a fővárosban

„Haladéktalan tájékoztatást kértem a BKV vezetésétől, és felkértem őket a szükséges lépések megtételére” – közölte a főpolgármester

A jármű vezetője és négy utasa időben elhagyta az autóbuszt

Ukrajna azt állítja, vizsgálják Sebestyén József halálának körülményeit

Kitartanak amellett, hogy a férfit nem a toborzótisztek ölték meg. 

Gyertyagyújtás Sebestyén Józsefért 2025. július 11-én
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél