Szorgalmasan végiglapoztam a 30. születésnapját ünneplő tusványosi tábor ötnapos programját. Kerestem benne azt, ami miatt létrejött – a magyar-román illetve a magyar-magyar együttgondolkodás és együttműködés nyomait. Különösebben nem is lepett meg hiányuk, hiszen így van ez már hosszú évek óta, az azonban így is szemet szúrt, hogy a nemzeti kisebbségi problematika, a kisebbségpolitika is már csak nyomokban, és igencsak sajátosan értelmezett formában jelenik meg. Ma már csak „nemzetpolitika” van, merthogy ugyebár a nemzetegyesítés törvénybe foglaltan is megtörtént 2010-ben a nemzeti összetartozás napjának létrehozásával (tegyük újfent hozzá, hogy június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának, azaz a magyar nemzet szétdarabolásának napján, csakazértis megmutatjuk a világnak címén ünnepeljük). Ha pedig a nemzet egységes, akkor ugyebár nincs értelme nemzeti kisebbségek problémáiról beszélni, mindenki magyar állampolgár lehet, a határoktól meg a valóságtól nyugodtan eltekinthetünk. A tábor szervezői el is tekintettek ettől, a korábban főtémának számító autonómia kérdése formálisan ugyan még napirendre kerül, de annak megtárgyalásán egyetlen román szereplő sem vesz részt, az erdélyi magyar pártok képviselői Budapest autonómia felelősével, Szili Katalinnal keresik a megoldást. Az „Országkép - nemzetkép” kiértékelőt is a magyar kormány prominens képviselői, Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és Varga Judit frissen kinevezett igazságügyi miniszter ejtik meg.
Az egységes nemzetkép sugárzásba azonban némi szépséghiba is vegyült. A program összeállítás (is) összességében az Orbán-kormány „gyarmatosító” álláspontját tükrözi, azt, hogy a határon túli magyarság kedves ugyan a propagandának, főképp választások idején, de azért „tudniuk kell hol a helyük”. A kisebbségi pártok vezetői külön programpontban, egymással beszélgetnek, a „Pártpolitikai kerekasztalnál” viszont már nincs helyük, mint ahogy a magyarországi ellenzéki pártoknak sem. A nemzet egységét ott csupán a Fidesz, az önállóan nem létező KDNP, illetve az LMP bizonyítják.
Tusványos kapcsán azonban felmerül egy másik kérdés is, ami általában hiányzik a közbeszédből – a magyar kormányzati szereplők szomszédos országokban történő igencsak unortodox szerepléseinek kérdése és azok hozadéka a szomszédsági kapcsolatokra, Magyarország megítélésére és a környező országokban élő magyarok helyzetére. Az utóbbi időben Ukrajna kapcsán került napirendre a kérdés. A kijevi kormányzat hevesen tiltakozott a magyar kormánytagok kárpátaljai látogatása miatt, illetve azért, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten fogadta az ukrán parlamenti választás kampányfinisében Brenzovics László KMKSZ elnököt, aki maga is jelöltként indult a választáson. Kijev belügyekbe való többszörös beavatkozást, szuverenitás sértést kiáltott és kilátásba helyezte a magyar miniszterek kitiltását.
Ez esetben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatása „verte ki a biztosítékot”, mivel a magyar diplomácia vezetője Kijev előzetes ajánlását figyelmen kívül hagyva látogatott el Beregszászra néhány nappal a választás előtt és ott több nyilvános rendezvényen vett részt. A nyugaton elszigetelődő, a szomszédokkal állandó feszültségben élő Orbán-kormány nemzetközi megítélésének aligha tett jót az incidens. A vizitek pedig azokat a félelmeket igazolták, amelyek szerint Budapest nemzetpolitikája a határon túli magyar kisebbségeknek könnyen hátrányára válik. A kárpátaljai magyarok parlamenti képviselt nélkül maradtak, a három magyar jelöltre mindösszesen 32.532 voks érkezett a 150 ezres közösségből. Az ukrán média egy része – a mukachevo és a zakarpattya portál például - pedig már-már ünnepelte a kudarcot és azt emelte ki, hogy a „hivatalos Budapest jelöltjei” kivétel nélkül elbuktak.
Románia egyelőre nem emelt kifogást Orbán Viktor és kormánya képviselőinek tusnádi szereplései miatt, egyes román politikusok időnként bírálják az ott elhangzottakat, de ezen túl még Bukarest eddig sohasem lépett.
Viszont megteheti, ha akarja. Az úzvölgyi temetőkonfliktus kapcsán például mind a média, mind a román politikusok élesen bírálták azt, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, néhány nappal az incidens előtt látogatást tett a lezárt temetőben és ott koszorúzott. Az eredmény pedig egy szétvert, meggyalázott katonatemető, egy államközi feszültség, és nem utolsósorban egy helyi, román-magyar interetnikus feszültség lett.
Az úzvölgyi etnikai konfliktust elemző írásában Magyari Nándor kolozsvári szociológus azt írta: A román-magyar konfliktusok gyökerénél, jószerével mindig és mindkét oldal térfelén, történelemhamisítási gesztus, politikai értelemben pedig, emlékezetpolitikai versengés áll. … A „románok” úgy tesznek, mintha a reális történelem nem létezett volna, mintha az úzvölgyi határ nem lett volna határ, melynek innenső oldalán nem ők uralkodtak. (…..) A „magyarok” meg úgy tesznek, mintha ez a határ ma is létezne, mintha nem is lenne érdekes a „rövid” százéves történelmi jelen, hanem csak az azt megelőző „ezerév”.
Nos, ennél találóbbat nem tudok a helyzet jellemzésére. A határ ott van, és csak száz éve van ott. Tetszik, nem tetszik, ezzel kell együttélni, és úgy, hogy lehetőleg ne áldozzuk fel a jövőt a múlt oltárán. Nyugat-Európának ez sikerült. Nekünk is sikerülhetne, de a mai Tusványoshoz hasonló alkalmak nem segítik elő.
Tusványosi programokAz idei tábor programjai között kiemelt helyet kap az EP-választás, Közép-Kelet-Európa jövője, Európa és a „nyugati világ jövője” a keresztény értékek védelmének fényében, de számos gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos program van is van. Nagy teret kap a sport, a hoki, mint nemzetösszetartó erő. Nem hiányzik a bordiplomácia és a családvédelem, a déli és keleti nyitás sem. Igen izgalmas vitának ígérkezik a „Győztek-e a migránspártiak az EU-ban?” Nógrádi György, a Nézőpont és a XXI. Század Intézet valamint a magyar belügyminisztérium képviselőivel. A magyar média helyzete sem hiányzik, „Megtört-e a balliberális médiatúlsúly Magyarországon?” címmel a Médianéző Központ, a Fidesz, digitális igazgatója, a Mediaworks képviselője valamint a pestisrácok.hu főszerkesztője tájékoztatják majd az érdeklődőket.
Ez a mi folklórunkA nemzetközi diplomácia írott és íratlan szabályok mentén működik. Hogy mennyire illeszkednek az elfogadott keretek közé az Orbán-kormány határon túli magyar területeken való szereplései arról Balázs Péter volt külügyminisztert kérdeztük.
- Múlt héten hevesen tiltakozott Ukrajna a magyar kormánytagok kárpátaljai látogatása miatt. Szombaton Orbán Viktor Tusnádfürdőn tartja meg éves szereplését. Első kormánya idején még Marosvásárhelyen találkozott Adrian Nastase román miniszterelnökkel, utána ment a táborba, 2010 óta azonban a román féllel való találkozók elmaradtak. A nemzetközi diplomáciában van-e az ilyen utakra vonatkozó írott vagy íratlan szabály?
- Írott szabály a hivatalos látogatásokra van. Manapság sokkal többféle látogatás létezik, mint hajdan. Van az, amikor hívják és az, amikor nem hívják, de megy. Orbán szokott ilyeneket is csinálni. Mivel hogy nem igen fogadják őt Nyugat-Európában, csinált olyant például Portugáliában, Spanyolországban, hogy elment egy konferenciára és az ottani nagykövet szólt a külügyminisztériumnak, hogy erre jár a miniszterelnökünk, nem akarnak leülni vele egy kávéra? Ilyenkor általában azt mondják, hogy ha már itt van, miért ne. Van a másik eset, amikor nem hívják, megy valamire, de nem szól. Ezt is meg lehet tenni.
- Ilyen a Tusványos?
- Igen, de ilyen elég sok van. Ilyen a kárpátaljai eset is. Ilyenkor az érintett kormánytag kvázi magánemberként, magánúton van ott. Ez is rendben van, a dolog ott válik kényessé, amikor ennek valamilyen hatása van az illető ország politikai életére. Kérdés hogy ezt ki hogyan kezeli. Megtehetik, hogy nem vesznek tudomást róla.
- A románok általában ezt szokták választani.
- Igen. Van egy bölcs és nagytapasztalatú bukaresti diplomácia. Ezt Sólyom Lászlóval is megcsinálták. Ő repülési engedélyt kért, amit nem adtak meg, aztán átült kocsiba, annak kapcsán pedig úgy csináltak, mintha nem vették volna észre. Ellentétben a szlovákokkal, akik abból presztízskérdést csináltak, hogy miért megy oda beszédet tartani úgy, hogy nem hívta a szlovák köztársasági elnököt is. Szóval a nem hivatalos látogatásoknak sok fokozata és sokféle fogadtatása lehet . A hivatalos látogatás azonban pontosan leszabályozott. Például ha testőrök mennek vele, akkor az ő fegyvereiknek a számát, a rádiófrekvenciájukat is le kell adni egy általános eljárási rend szerint. De ha csak úgy átlátogat, amit megtehet, akkor viszont lelke rajta, hogy mennyire nyúl bele a másik ország politikai életébe.
- Ilyenkor egyáltalán nem értesítik a fogadó ország hatóságait?
- Ha a két ország között jó a viszony, és elvben jó, mert NATO és EU szövetségesek vagyunk Romániával, ilyenkor a nagykövet mindenképpen kell, hogy szóljon az ottani külügynek, hogy Orbán miniszterelnök ettől-eddig itt tartózkodik, ezt és ezt csinálja, ide és ide megy. Én feltételezem, hogy ez megtörténik.
- Mennyire szokványos a nemzetközi diplomáciában az ilyen típusú magánút? Mások is művelik?
- Igen. A szerb vezetők például nagyon szeretnek átjárni a boszniai szerb köztársaságba. Ott beszédeket mondanak, iskolákat avatnak, „ez kvázi a miénk” szellemében. Putyin elnök a frissen annektált Krímbe óriási katonai parádéval vonult be, mint Horthy Miklós Kolozsvárra.
- Hogy reagálnak ilyenkor az érintett országok?
- Ha jó viszonyban vannak, akkor simán át lehet sétálni egymáshoz, és még örülnek is neki. Ha provokatív éle van a dolognak – Tusványosnak nincsen, a kárpátaljai látogatásnak volt, mert az ukrán választásokkal kapcsolatosan történt – akkor már ingerültebben reagálnak. Tusványos valójában Orbán belpolitikai akciója, az itthoniaknak szól. Ő évente két politikai programot és stratégiát hirdető beszédet mond, egyet itthon, az évértékelőt, egyet Tusványoson. Mivel a sajtót semmibe veszi, kerüli, nem válaszol, és csak védett környezetben beszél, ez a két nagy üzeneti lehetősége van.
- A szomszédos országok megtehetik, hogy azt mondják, többé nem tűrik el az ilyen magánutakat?
- Bármikor megtehetik, de mérlegelik a következményeket. Néhány szélsőséges magyar politikust már tiltottak ki korábban Romániából, hatvannégy vármegyést, jobbikost. Ahhoz viszont, hogy egy szomszédos ország miniszterelnökének is ezt mondják, nagyon súlyos helyzet kellene. Ezeregy alkalommal találkoznak Brüsszelben és másutt, azonos szövetségi rendszerek tagjai vagyunk.
- Eközben a korábbi hivatalos kormányközi kapcsolatok szinte megszűntek. Tudja ezt pótolni az uniós struktúrákban való találkozás?
- A szomszédokkal még úgy, ahogy elvagyunk, mert a szomszédság rengeteg közös ügyet hoz az asztalra. Nyugat-Európával viszont megritkultak a találkozók. Az osztrákok tűzön-vízen át tartották a kapcsolatot, a szlovénok, horvátok szintén. A szerbekkel politikai szimpátia fűzi össze Orbánt. A szlovákok is próbáltak jó képet vágni. A nyugatiaknál viszont sokkal látványosabb a magyar elszigetelődés. Talán Angela Merkel volt az egyetlen, aki lenyelte a békát és még akkor is eljött Budapestre, miután Orbán illiberálisnak mondta magát.
- Putyint és a szerbeket említette példaként. Nyugaton viszont azt látjuk, például a német –francia viszonyban, hogy állandó munkakapcsolatban vannak, sokat járnak egymáshoz a vezetők, de nem magánutakra.
- Nem is szükséges. Helmuth Kohlnak volt egy mondása, hogy Németországot történelmében először csupa barát veszi körül. Baráti viszonyban vannak a szomszédaikkal. Belgiumban, Dániában is él német kisebbség, de szabadon használhatják anyanyelvüket, nincs semmi probléma. Nincsenek ott ilyen provokációk, nem vonják kétségbe a határokat. Mert azért egy provokatív látogatás a szomszédos országban élő kisebbségemhez azt is sugallja, hogy „annak a határnak nem ott kéne lennie, lehetne másutt is, és nem gondolom, hogy az én ottani kisebbségem minden jogot megkap, ami neki jár”. Ezek az utak a feszültségek jelzői, nyugaton érthetetlenek. Amikor Sólyom Lászlót megállították a komáromi hídon, elmentem Brüsszelbe és az EU-t is fellármáztam. Az unió belügyi biztosa meghallgatta a történetet, majd azt mondta: „Kedves barátom, ez nem létezik. Az EU-ban nem fordul elő, hogy az egyik ország megállítja a másik elnökét. És ha mégis, az kezelhetetlen az unió eszközeivel”. Vagyis ez az egész, a mi folklórunk. Tusványos is az, Szijjártó Kárpátalján is az. Nyugaton pedig csodálkoznak, és döbbenten néznek. A megoldásokat itt kell megtalálnunk.
