ellenzék;Újbuda;polgármester-jelölt;

„Vallásom az egészségügy” - interjú László Imrével

A Szent Imre Kórház után Újbudát is pályára szeretné állítani a DK-s László Imre, az ellenzék XI. kerületi polgármesterjelöltje.

Van egy kép a közösségi oldalán, amelyen ellenfelével, Hoffmann Tamással, Újbuda fideszes polgármesterével mosolyog. Ilyen jóba vannak?

Azt nem mondanám. A Vahot utca piacon futottunk össze kampányolás közben, a DK standjával pont szembe volt a Fideszé. Hoffmann 2010-ben lett polgármester, én akkor még a Szent Imre Kórházat vetettem. Ismerjük egymást, de semmilyen kapcsolat nincs közöttünk.

A kormánypárti politikus 2014-ben szűken nyert az MSZP-s Molnár Gyula előtt, azonban a képviselő-testületben nyomasztó a fideszes többség.

Egy része a kerületnek konzervatív beállítottságú, ez nem vitás. A Fidesznek hihetetlen előnyt adott a 2010 előtt bekövetkezett gazdasági világválság és az azóta felívelő helyzet. Emellett kiépítették a propagandájukat, nonstop azt szajkózzák, hogy minden nagyon szép, nagyon jó, elégedettek vagyunk. A sajtóban a valós helyzetet tükröző információkat egy-két médium kivételével nem hozzák le sehol. Többek között ez a magyarázat arra, hogy Újbudán miért nyert meg tizenöt választókerületet a tizenhétből a Fidesz.

Ezek után van esélye?

A Szent Imre Kórház vezetését 2001 nyarán vettem át, az intézményt akkor halálgyárnak nevezték a kerületben. Nyugati, amerikai mintára kezdtük meg a kórház átszervezését, két év alatt a fekvőbeteg-ellátás 24 ezerről 42 ezerre nőtt. Létrehoztuk a főváros egyik, ha nem a legjobb kórházát. Ennek kapcsán a kerületiek megszerették az intézményt és megismertek engem is. Vélhetően emiatt is keresett meg szinte egyszerre Molnár Zsolt az MSZP fővárosi elnöke és Lakos Imre, a DK helyi vezetője. Arra kértek, hogy a múltammal és azzal a menedzseri tevékenységemmel, amelyet a Szent Imre Kórház előtt a Honvédkórházban végeztem, segítsek nekik. Így egyenesbe jöhet a Fidesz által tévútra terelt kerület. Hoffmann Tamás ugyanis kilenc éve vezeti Újbudát, és tálcán adta át a fővárosnak.

Miért éri meg a biztos parlamenti képviselői posztot egy lutri polgármesteri-címre cserélni?

Örömmel dolgoztam a parlamentben, de azt nem mondanám, hogy sikerrel. Mondok egy konkrét példát. Tavaly június környékén felhívott Gyurcsány Ferenc, szerette volna, ha én megyek a DK részéről a parlamenti imareggelikre, ugyanis nekem van a legnagyobb türelmem. Az eseményt vezető, KDNP-s Velkey Imrének elmondtam, hogy nem vagyok hívő, a vallásom az egészségügy. Ebben maradtunk egészen addig, amíg felszínre nem került 120 olyan izomsorvadásos gyerek sorsa, akiket halálra ítélt a kormány. Az amerikaiak piacra dobtak egy gyógyszert, amely leállítja a folyamatot. A kabinet 1,2 milliárd forintot szánt erre, de ez a pénz csak 38 gyerek gyógyszerére elegendő. A parlamentben felvetettem, hogy amikor 72 milliárdot szórunk el hazai és külföldi sportegyesületekre, meg egyházakra, akkor még Jézus is örült volna, ha négy milliárdot kapnak ezek az ártatlan gyerekek. Rétvári Bence, az Emmi ügyeletes okosa reagált, aki annyit mondott, hogy szakorvos bizottság dönt a kérdésben. A szlovákoknál vagy a románoknál egyébként minden ilyen gyereknek biztosítják a pénzt. Ezek után nem mentem többet az imareggelikre. Velkey meg is említette, hogy beszéljük ezt meg, el lehet simítani a dolgot. Benyújtottam egy költségvetési-módosítót, de leszavazták. Kikértem a név szerinti eredményt, az összes KDNP-s nemet nyomott. Velkey Imre is. Látványos siker nélküli egy év van mögöttem.

Az egyik pillanatban kórházigazgató, majd parlamenti képviselő, most pedig polgármesternek aspirál. Miért lenne alkalmas erre a feladatra?

A kórházban én nem gyógyítottam, hanem vezettem, menedzseltem az intézményt és biztosítottam a működési feltételeket. Polgármesterként gyakorlatilag ugyanezt kell tennem. Egész életemben a vezetés különböző szintjein dolgoztam, van rutinom, van tapasztalatom, a megfelelő munkatársakkal képes vagyok erre a munkára is.

Miért pont Újbuda? 2018 áprilisában még Kaposváron indult egyéniben.

Elsősorban azért, mert itt élek. Kaposvárra egyébként a DK küldött. Akkor is felvetettem, hogy itt induljak, hiszen a kórházigazgatói múltam miatt reális esélyem lett volna megverni Simicskó Istvánt. Ettől függetlenül jogosnak gondolom utólag a pártom döntését: egy kollégám fővárosi beágyazottsága nagyobb volt az enyémnél.

A kerületben egyébként az EP-választáson erősebb volt a Momentum, mint az ön pártja.

A fantasztikus momentumos előretörés jogosan vetette volna fel, hogy többet is kérjenek, mint a már létező megállapodás. Azt mondták, korrekt volt az elosztás, így megyünk tovább.

Hogy osztották el az egyéni körzeteket?

Egy körzetet kapott az LMP, a Jobbik és a Párbeszéd, négyet a DK, ötöt a Momentum és ötöt az MSZP.