Ötvennél is több tippet kapott az alsó-szászországi bűnügyi rendőrség, miután a nyár elején újabb körözést adott ki három egykori terrorista ügyében. Ernst-Volker Staub 65 éves, Daniela Klette 61, a csoport Benjáminja, Burkhard Garweg 51. Feltételezik, hogy a régóta illegalitásban, álnéven élő bűnözők fegyveres rablások sorozatát hajtották végre Németország északi részén. Pénzszállítókat, szupermarketeket, irodákat fosztottak ki, és több mint kétmillió eurót zsákmányoltak az évek során. Egy meghiúsult támadás helyszínén talált DNS-nyomok irányították rájuk a figyelmet 2015 nyarán. A nyomravezetőnek 80 ezer eurót (26 millió forint) ajánlottak fel. Vizsgálódnak Hollandiában és a német nyugdíjasok kedvenc spanyolországi üdülőhelyein is.
Az utolsó robbantás
A Spiegel hírmagazinnak névtelenül nyilatkozó nyomozók szerint a rablássorozat tettesei hidegvérű profik. Precízen dolgoznak: felmérik a helyszínt, a hamis papírokkal vásárolt használt autót menekülés közben felgyújtják. Nem használnak modern kommunikációs eszközöket, így digitálisan követhetetlenek. Mindez egybevág azzal a kevéssel, amit tudni lehet az egykori szélsőbalos terroristákról, a Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion, RAF) úgynevezett harmadik nemzedékéről. „Ellentétben az elődeikkel, a harmadik generáció szinte semmi nyomot nem hagyott hátra a tetthelyen” – mondta Klaus Pflieger nyugalmazott főügyész, elismerve, hogy több mint húsz éve „nem volt lényegi előrelépés a nyomozásban”.
Staub, Klette és Garweg a Vörös Hadsereg Frakció utolsó ismert élő tagjai, akiket még nem vontak felelősségre. 1993. március 27-én, hajnalban robbanás döntötte romba a weiterstadti börtönt. Az ország legbiztonságosabb fegyintézetének kikiáltott épület éppen elkészült, négy nappal később avatták volna fel. A merénylők szokás szerint üzeneteket hagytak hátra: „Szabadságot a politikai foglyoknak!” és „A börtönök nélküli társadalomért”. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy ez lesz az egykor rettegett terrorszervezet hattyúdala. A RAF több akciót már nem hajtott végre, csöndes agónia után 1998-ban feloszlott. Az utolsó mohikánokat mintha a föld nyelte volna el.
Törvényen kívül
Valódi krimi, csupa talány, mi lett a trió tagjaival. Elképzelhető, hogy húsz év alatt közönséges megélhetési bűnözőkké váltak? Régen is követtek el rablásokat, de a „hőskorban” a zsákmány a mozgalom bevétele lett, a közös ügyet szolgálta. Ma már csak a pénzre hajtanak, akik egykor világforradalomról ábrándoztak? Persze fogalmunk sincs, mennyibe kerül az állandó bujkálás mint életforma. Politikai aktivitásuknak semmi jele. Wolfgang Kraushaar politológus mégis kételkedik abban, hogy feladták volna elveiket, hiszen az üldözötteknek csak a hit jelenthet célt, vigaszt, önigazolást. Irdatlan lelki teher lehet a törvényen kívüli lét.
Hogy vannak-e segítőik, nem tudni. Rajongóik biztosan: a hamburgi szélsőbalos miliőben Robin Hood-szerű népi hősökként tisztelik a három szökevényt. Kikötői kocsmákban vidáman emlegetik a törzsvendégek, hogy az orruknál fogva vezetik a zsarukat. Elhagyatott épületeken falfirkák éltetik őket. A Rote Hilfe (Vörös segély) nevű szolidaritási szervezet – amelyet a nemzetbiztonság szélsőségesként tart nyilván – még üzent is nekik 2016-os belső hírlevélben: „Daniela, Burkhard és Volker, sok erőt és életörömet kívánunk. Menjen jól a sorotok, ne hagyjátok magatokat elkapni!”
Staubék a harmadik RAF- nemzedékkel léptek színre a nyolcvanas években, amikor a szervezet már erősen hanyatlott. Két merényletük emlékezetes: a Deutsche Bank, illetve az állami vagyonkezelő vezérének meggyilkolása. Társaik közül Wolfgang Grams tűzharcba keveredett a kommandósokkal, a letartóztatás helyett agyonlőtte magát (1993). A szellemi irányítónak tekintett Birgit Hogefeld és Eva Haule letöltötte hosszú szabadságvesztését, jelenleg mindketten „feltűnés nélkül élnek német nagyvárosokban”, így tudja a sajtó. A még keresett bűnözőket kihallgatnák az 1991-es ferihegyi úti robbantás ügyében is, amelyet szintén a frakció tagjai hajtottak végre (lásd keretes írásunkat).
Andreas és a nők
A Vörös Hadsereg Frakció a hatvannyolcas német diákmozgalmak vadhajtása. Alapításakor divat volt a radikális kapitalizmusellenesség, csakhogy ez a szűk, de annál harciasabb kör nyers erőszakkal forgatta volna fel a rendet. Megvetették a békés „hippiket”, harcolni akartak. A szélsőséges társaságot a két alapító, a karizmatikus Andreas Baader (1943–77) és az ideológus Ulrike Meinhof (1934–76) után Baader–Meinhof csoportnak nevezték. Kulcsszerepet játszottak a patriarchális világrend ellen lázadó nők, a letartóztatott Baadert négy nő szöktette meg (1970). Gudrun Ensslinék lecsukása után ismét egy nő, Brigitte Mohnhaupt irányításával jött el a második nemzedék ideje, a drámai „német ősz” (lásd keretes írásunkat).
„Régimódi” terroristák voltak. Nem öltek találomra – ezt nem mentegetésképpen, hanem a tények kedvéért említjük. Tudatosan választottak célpontot. Az amerikai katona az imperializmust, a gyáros és bankár a kapitalizmust, a rendőr és főhivatalnok az elnyomó államhatalmat jelképezte. Némelyik áldozatuk azelőtt náci volt, más a fegyvergyártásban dolgozott. A sorozatgyilkosság azonban elriasztotta a kezdeti szimpatizánsokat, a közhangulat a RAF ellen fordult. Kínos dolgok derültek ki róluk. Együttműködtek a keletnémet titkosszolgálattal. Palesztin kapcsolataik révén közük volt a müncheni olimpián elkövetett terrortámadáshoz (1972). Mellesleg soha nem adtak választ, milyen világot képzelnek a kapitalizmus megdöntése utánra.
A német egyesítést követő optimizmus nem kedvezett a militáns szubkultúrának, nem vonzotta a fiatalokat. A korábbi két generációváltáskor az újak személyesen nem vagy alig ismerték a régieket, de csodálták tetteiket, és lelkesedésükben a helyükre léptek. A ’90-es években azonban elapadt az utánpótlás. Egy emberöltő alatt nagyot változott a korszellem, egy jól fizetett menedzseri állás már menőbb volt, mint a világmegváltás. Az utolsó felfegyverzett forradalmárok elszigetelődtek, magányosan öregszenek – habár úgy fest, nem tétlenül. Fennállásának harminc éve alatt 34 emberölést írtak a RAF rovására. Közben a terrorszervezet 24 tagja vesztette életét, beleszámítva a börtönben elkövetett öngyilkosságokat, az éhségsztrájk okozta és a tisztázatlan haláleseteket is.
És hogy hol tart most a három utolsó szökevény utáni felújított hajtóvadászat? Jutottak-e bármire? Kérdezték a német kollégák, de csak a megszokott választ kapták: „Folyamatban lévő ügyről a nyomozás érdekében nem adhat tájékoztatást a rendőrség”.
