A kerék feltalálása

Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát azon, mi folyik Brüsszelben. Ha csak nem akarjuk elintézni a párhuzamos történeteket azzal: minden ott folytatódik, ahol az európai parlamenti választások előtt félbeszakadt. 
A megoldatlan, mert megoldhatatlan Brexit nyomán Európa történelmileg talán legszilárdabb demokráciája, az angol éppen darabokra hullik, megmutatván, hogy a nacionalizmus nemcsak egyetlen ország széthullásához vezet, de a kelet-közép-európai etno-nacionalizmus felvirágzása a közösség szétesését is magában hordozza. Eközben a Comói-tó melletti Cadenabbiában  a német Kereszténydemokrata Néppárthoz (CDU) tartozó Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén a CDU – Németország és a Néppárton keresztül Európa meghatározó politikai ereje - „strukturált párbeszédet” folytat a magyar kormánnyal. Mert a CDU-ban úgy látják, Magyarország egyre unió-ellenesebb politikát folytat, s bár a korábbi jó viszony a múlté, és sem a pártban, sem a német kormányban nem értik, mi Orbán Viktor EU-politikája, de „a helyzet még menthető”. 
Addig is, míg mentenék a menthetetlent, az Európai Bizottság keresetet indít Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságán a „Stop Soros” törvénycsomag miatt, mert az EB szerint a magyar hatóságok nem adtak kielégítő választ az aggályaira, ezért a tavaly elindított kötelezettségszegési eljárást az utolsó, bírósági szakaszba lépteti. Uniós jogba ütközik ugyanis a "Stop, Soros!", amely büntethetővé teszi a menedékjog és a tartózkodási engedély megszerzését támogató tevékenységeket (civil szervezetek), korlátozza a menedékjog kérelmezésének jogát és az egyéni szabadságjogokat (l. Röszke). 
A lökdösődésnek nincs vége. Az új magyar igazságügyi miniszter arra figyelmeztet, hogy kormánya ellenáll, ha a Bizottság a jogállami normák betartásától akarná függővé tenni az uniós támogatásokat, annak megfelelően, amit Ursula von der Leyen, az EB új elnöke mondott: az alapértékek védelme politikája kulcseleme lesz. Márpedig a nacionalista magyar vezetés aláássa a demokráciát. Varga Judit ezzel szemben úgy látja, hogy az EU-nak már így is épp elég eszköz van a kezében a jogállam fenntartására, ezért nem kell újra feltalálni a "politikai célokat" szolgáló kereket. 
Tasli taslit követ, s a brüsszeli taslikat közvetve érzik a visegrádiak is. Az a közép-kelet-európai régió, ahol Varsón Budapest Moszkva-barátságától kiújul a történelmi hideglelés, Csehország félszívvel talán demokratikus múltját őrzi a vonzó orbáni politika ellenében, Szlovákia pedig az euró „rabságában” az új köztársasági elnök Párizsban elhangzott – élénk francia támogatást élvező - szavaival elkötelezi magát Európa mellett. 
Varga Judit Orbán hangján beszél, az ő szemével lát, s jól látja, hogy az EU politikai eszközként akarná felhasználni az uniós pénzek „árukapcsolását” a demokráciával. Amihez bizony az európai politikai kereket újra fel kell találni, mert a magyar kerék sehogyan sem illeszkedik a közösség szekeréhez. Így attól - legyen bármilyen fájdalmas - mielőbb meg kellene szabadulni. Mielőtt...
Szerző
Friss Róbert

Trükkös diák

Az oktatásirányítás észhez tért! Az utóbbi három évben nem csökkent – és nem is ingadozott – az egyetemekre felvett hallgatók száma, hanem növekedett! Igaz, csak 2-3 ezerrel, de ez is eredmény. Örüljünk, hiszen már majdnem megközelítettük azt a szintet, ahol 2012-ben tartottunk: idén kis híján 79 ezren nyertek felvételt (2012-ben 80 ezren), míg tavaly csak 75 ezren, tavalyelőtt 73 ezren. Hoppá, 2011-ben pedig 98 ezer egyetemi férőhely állt a gólyák rendelkezésére, majdnem 20 ezerrel több, mint most. 
De azért örüljünk…
Na jó, hagyjuk a sikerpropagandát. Bízzuk rá azokra, akik nem érzik kínosan magukat miatta. A helyzet valójában változatlan, nem történt fordulat a kormány felsőoktatás-politikájában: arányaiban szinte semmivel sem engedtek több fiatalt egyetemre, mint eddig. Sőt, távolabbról vizsgálva minden tekintetben romló tendenciákat látni: a felsőoktatásban tanulók összlétszáma rohamosan csökken, 2011 óta 241 ezerrel kevesebben tanulnak egyetemen. A 20 évesek körében is egyre kevesebb a diák, az „elmúlnyolcévben” több mint 10 százalékkal csökkent az arányuk. 
A kormányközeli csatornákon keresztül nemrég örömteli híradások juthattak el mindenkihez: a magyarok harmada diplomás. Ami nem igaz. A KSH statisztikáit - feltételezzük ezt - véletlenül félreértelmezték: az adatok a 30-34 éves korosztályra vonatkoztak, nem a teljes magyar népességre. A KSH szerint az össznépesség tekintetében 25 százalék a diplomások aránya, vagyis a magyaroknak csupán a negyede rendelkezik valamilyen felsőfokú végzettséggel – továbbra is jelentősen lemaradva az EU-s átlagtól és a legtöbb uniós országtól. 
A kormány úgy trükközik, mint egy eredményeit lerontó kisdiák: büszkélkedik, hogy elégtelen helyett sikerül talán egy 2-es érdemjegyet megszereznie. Miközben egy kis akarattal és odafigyeléssel a jó tanulók között is lehetne.
Szerző
Juhász Dániel

Ejhajahujj

Korai reggeli órák a kisvárosi piac környékén. A lengyeleket szállító turistabusz már beparkolt szokásos helyére, a susogó fűzfák adta árnyékba, hűtött teréből kiözönlöttek az utasok, akik sorban állnak majd őrölt paprikáért, házi kolbászért, neon-zölden virító aszalt kividarabokért. Érkeznek a helyiek is, legtöbben autóval vagy biciklivel. 
Utóbbiak rendszerint asszonyok, sok köztük az idős: ők elöl a kormányra és hátul a csomagtartóra is kosarat aggatnak, telipakolják befőzni való sárgabarackkal, uborkával, halványsárga gyöngyökkel sorjázó zsenge kukoricacsövekkel, s ha még nem lenne elég, a tetejére ráegyensúlyoznak egy fél dinnyét, hogy aztán kimért, lassú pedáltaposással elinduljanak hazafelé. 
A négykerekű kis elektromos motort messziről észreveszem. Kockás ingben, vasalt szövetnadrágban, feszesen ül benne egy szikár férfi. Ilyen távolságból az arcvonásai még nem láthatók, de ez a lezser fegyelmezettség ismerős. Közelebb érve az is feltűnik, hogy viselete színárnyalatai visszaköszönnek a járgány sötétbordójáról, mintha tudatosan választotta volna ki azokat, cipője sikkes, zoknija hibátlan. Azt várnám, hogy mindjárt lepattan a Scooterről, széles mosollyal köszön – nem, nem bokázik, és nem mondja, hogy kezicccsókolom vagy kisztihand, bármennyire is adta volna magát a kép –, csak egy „jó napot”, de azt is olyan elegánsan, mint régen. 
Már tudom, hogy ő az, noha a hajdani napbarnított arc megfakult, az élénk világoskék szempár megtört, s a fogai sem villannak már olyan fehéren, mint amikor először mondta ki, hogy Walther von der Vogelweide, olyan dallamosan, hogy a hangok csak lágyan érintették a líceum hófehér falait, finoman megpöckölték a nyikorgó hatalmas faajtó kéttenyérnyi rézkilincsét, majd visszakanyarodva épphogy megcsiklandozták jegyzetfüzetünk vonalsorait. S amikor ez a száj azt olvasta, hogy ”a hársfaágak csendes árnyán, ahol kettőnknek ágya volt, ott láthatjátok a gyeppárnán, hogy fű és virág meghajolt”, jaj, akkor szinte egyszerre dobbant húsz lányszív, nem is hogy dobbant, inkább ide-oda zakatolt, a levegővételnél a beszívás és kifújás ritmust tévesztett, a szemek bepárásodtak. Mert hát azt a csendes árnyat nagyon is magunk elég tudtuk képzelni, pláne, hogy jöttek az újabb sorok, „nem sejti más azt, mit csináltunk, csak ő maga meg én magam, meg egy kis madár a fán Ejhajahujj! (eredetiben: Tandaradei!), az nem árul el talán…” Költőt ilyen könnyen nemigen fogadott be addig hallgatóság, pláne nem a középkori német trubadúrok közül. 
Nem vesz észre, elmellőz. Nem hajt túl gyorsan, itt most nem is lehet, jönnek szemben visszafelé a lengyel turisták meg a kosarakkal teli biciklis asszonyok. A piac bejárata fotocellás, de épp nem jön kifelé senki. A motor túl alacsony, az érzékelő nem nyit. Futnék segíteni, de már lendíti magasba a botot, amit addig észre sem vettem, a botot, amit járáshoz nemigen használ, látszik, a lábaiban már rég nincs erő, csak erre szolgál, erre a kegyes kis hazugságra.
Szerző
Doros Judit