Megválasztották von der Leyen-t. Kicsiny többséggel és ezzel a formális gesztussal a parlamenti pártok kiadták mérgüket és ellenszenvüket egymás ellen. Ennek a Bizottság működése szempontjából nincs jelentősége. A Bizottság egy képzeletbeli európai köztársaság kormánya, ahol az elnök csak első az egyenlők között, nem az elnöknek van bizottsága, hanem a bizottságnak elnöke. A Bizottság vezetésének összetétele nyugat-európai és euró-övezeti szempontból nem is lehetne jobb. A bizottsági élcsapat – az elnök, von derLeyen, a két valószínű alelnök, Timmermans és Vestager, ill. a külügyi főtárgyaló, Borrell -, továbbá a jegybank elnök Lagarde, az Európai Tanács és az Európa Parlament elnökei Michel és Sassoli, mind-mind föderacionalisták és reform-pártiak. Nincs köztük egyetlen keleteurópai és szuverenista se.
Emelkedő vagy süllyedő pályán
Az idő is megérett arra, hogy az európai vezetők, mindenekelőtt Merkel és Macron, illetve a Bizottság, az ECB, az ET irányítói meghatározó lépéseket tegyenek. E mozgásnak mi nem alanyai, hanem tárgyai leszünk.
Európa számára Christine Lagarde jegybankelnöki szerepe fontosabb, mint von der Leyené. Lagarde három döntő kérdésben játszik főszerepet. Egyrészt a monetáris unió továbbfejlesztésében, és a további előre haladásban a fiskális unió felé. Lagarde igazi intézményfejlesztő. Másrészt, már Draghi bizonyította, hogy a jegybankra szükség van, hogy a maga kivételes eszközeivel kezelje a válságokat. Most Lagarde-ra vár az olasz válságé. Harmadrészt, Lagarde kellő tekintéllyel rendelkezik ahhoz, hogy a világ nagy jegybankjainak folyamatos formális és informális együttműködésében ne csak részt vegyen, hanem befolyást gyakoroljon. Ma ez a hálózat az, amely a globális gazdaság intézményrendszerét a liberális multilateralizmus szellemében egyben tartja, a végső gát a kalandor trumpi politikával szemben.
1989 és 2005 között az európai integráció emelkedő pályán mozgott. A hidegháború végén nemcsak Németország, de az európai kontinens is újra egyesült, ekkor következett Maastricht és jött létre a monetáris unió, született meg az európai alkotmány. A Delors-bizottság és a Giscard d’Estaing vezette alkotmányozó tanács idején az európai országokon belül és között felhajtó és centripetális erők működtek. Mindezt támogatta a világpolitikai és világgazdasági nyitás folyamata. Ám a francia népszavazás elállta az európai alkotmány, s így Európa politikai egységesítésének útját. A Bush-Cheney-Rumsfeld Amerikája által az iraki háborúval kierőszakolt atlanti válság súlyosan megosztotta Európát a francia-német „régiek” és az ellenük fordított brit, mediterrán és keleteurópai „újak” között. A 2008-as Nagy Recesszió, benne a görög és az euróválságok, majd a krími háborús krízis, a menekültválság, a kelet- és nyugateurópai populizmusok, a Brexit s végül a Trump Amerikája okozta újabb atlanti válság a centrifugális, lefelé vivő erőket hozta mozgásba. A Prodi-, Barroso-, Juncker-bizottságok nem rendelkeztek olyan kezdeményező erővel és politikai hatalommal, hogy ellensúlyozni tudják a centrifugális nemzetállami mozgást. Az európai széthullás megállíthatatlannak látszott. Párosult a globális liberális politikai és gazdasági rendszer válságával.
Ha Berlin és Párizs elesik a liberális demokrata erők veszítettek volna Európában. Ám Merkel, áldozatokkal ugyan, de fenntartotta a német liberális jogállami demokráciát és megőrizte, sőt növelte Németország vezető szerepét Európában. Macron megnyerte nemcsak az elnök- és parlamenti választásokat, de a sárga mellényesekkel szembeni hosszú hadjáratot is. Az Európai Unió megmenekült a széteséstől. Vagy ami még tragikusabb lett volna, a nacionalista tekintélyelvűvé válástól. Május 26-án az európai csata a liberális demokrata erők javára dőlt el. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy Európa ismét elinduljon föl- és az egyesülés felé.
Európa magánya
Európának szűk mozgástérben kell manővereznie a világ legerősebb hatalma, Amerika illiberális nacionalista és kiszámíthatatlan húzásai miatt, illetve tekintélyelvű nagyhatalmak – Hszi Kínája, Putyin Oroszországa, Modi Indiája -, és középhatalmak – az ajatollahok Iránja, Erdoğan Törökországa, Bolsonaro Braziliája – erőszakos mozgásai között. A katonailag gyenge, gazdaságilag erős, a döntéseiben lassú, de megállapodásaiban megbízható Európának brutális katonai erőkkel, bizonytalan gazdaságokkal, váratlan döntésekkel kell szembenéznie egy olyan világban, ahol nem tartják be a nemzetközi megállapodásokat. Európának úgy kell kitartania a multilaterális és liberális globális intézményi és szerződési rendszer mellett, hogy e rendszer korábbi létrehozója és fő koordinátora, Amerika éppen szétzúzza azt, és a többi nagyhatalom csak azokhoz az intézményekhez és szerződésekhez tartja magát, amelyeket közvetlen nemzeti érdekének tart.
Tetszik, nem tetszik, ma Európa a liberális parlamenti demokrácia - a jogállamiság, a munkaerő-, az áruk-, a szolgáltatások-, a tőke szabad áramlásának, a piacgazdaságnak a világmodellje – sajnos az egyetlen. Az Egyesült Államok, amely ezt a modell-szerepet betöltötte, ma súlyos belső meghasonlással küzd. Lehet dinamikusabb autokrata modelleket szeretni: 1939-ben Németország, a Szovjetunió vagy Japán dinamikusabbak és „modernebbek” voltak, mint Nagy-Britannia. Tessék választani!
Ma Európa a globális klímavédelem előharcosa, az európai országok a világ legnagyobb adakozói, Európa próbál mindenütt tárgyalni a békéért, az emberi jogokért. És nem utolsó sorban, az európai életforma – a faji, etnikai, nemi, vallási megkülönböztetés elleni föllépés, a szociális rendszer, a tolerancia – még mindig vagy már megint a legélhetőbb életforma. A European way of life nem német vagy francia, holland vagy olasz, magyar vagy litván, hanem európai. Ezért az életformáért mennek kelet- és déleurópaiak Londonba, Németországba – nem britek vagy németek, hanem európaiak szeretnének lenni, s azt remélik, hogy egyszer európaiak lehetnek otthon is.
Megadás vagy tárgyalás
Az európai belpolitikának három válságot kell megoldania ebben a sorrendben: a brit kilépés vagy bent maradás, az olasz politikai és gazdasági összeomlás elkerülése és a keleteurópai, mindenekelőtt a lengyel és a magyar helyzet kezelése. Az európai partraszállásban írtam, az európai hatalmak megüzenik: aki mellénk áll jutalmat kap, aki szembefordul, büntetést. A macroni politika eddig diadalmaskodott: visszatartani és kiszorítani. Ha a britek menni akarnak, menjenek. Ha az olaszok Salvinit akarják, akkor ki kell zárni őket a rendszerek feletti döntésekből, Európától ne reméljenek semmit. Ha a lengyelek Kaczyńskit, a magyarok Orbánt kívánják, ne engedjük be őket Európa egyetlen intézményének vezetésébe se, és zárjuk el a forrásaikat. Ki velük Schengenből, ki velük Európa belső köréből. A cél: a feltétel nélküli megadás. Az EP bizottságai vezetőinek összetétele, az EU vezető tisztségei ezt tükrözik. A merkeli és ennek megfelelően a von der leyeni politika más: a visszatartás után tárgyalás. Igen, tárgyalás, de immár nem a megnyerésről (appeasement), hanem a megadás feltételeiről. Szükségünk van a britekre, akár mennek, akár maradnak. Tárgyaljunk velük. Meg kell oldanunk az olasz helyzetet, mert az olaszok maguktól nem tudják megoldani: ne omoljanak a fejünkre. S végül, tárgyalni kell a kelet-európaiakkal, mert Kaczyński és Orbán rendszereire Európának nincs szüksége, de Lengyelországra és Magyarországra igen.
Ha valaki azt hiszi, hogy a von der Leyen-bizottság, a jogállamiságért továbbra is felelős Timmermans-szal, elnézőbb lesz Orbánnal és Kaczyńskival, akkor álomvilágban él. Orbán nálunk is pontosabban tudja, hogy az európai választás és ez a bizottság az európai politikájának bukását jelenti. Csak még azt nem látja világosan, hogy milyen következményekkel jár mindez magyarországi korlátlan hatalmára. Az orbáni hatalom lényege a korlátlanság és a leválthatatlanság hite. Ha ez megrendül, bármi megtörténhet. A feltétel nélküli megadás üzenetére 1944-ben, Magyarország szörnyű belső erőszakkal reagált. Látjuk, hogy az Orbán-rendszer első reakciói hasonlók: az ártatlanok és védtelenek lekaszabolása. Egyetlen célja: a korlátlan erő felmutatása. Élet és halál ura vagyok, bármit megtehetek. Európában nem történt semmi ellenünkre. Minden az én, a mi szándékunk szerint alakul. Győztünk, győzünk és győzni fogunk.
Ha Európa a közvetlen beavatkozás mellett dönt, akkor az őszi lengyel parlamenti és a magyar önkormányzati választások előtt teszi. Így a Fideszt az önkormányzati választások előtt távolítja el az Európai Néppártból, gyorsítja fel a 7. cikkely szerinti eljárást, kezdeményezi kizárásunkat Schengenből. Ez, ha tudomásukra jut, ráébresztheti az Orbán-hatalom képviselőit és választóit, hogy baj van. Amire az Orbán-rendszer a „buzizás-cigányozás-zsidózás” szentségtelen hármasával válaszolhat: semmi baj, erősek vagyunk. Ha Európa vezetői a folyamatos kivezetés, a távoli parlamenti választásokra építkezés mellett döntenek, akkor előbb a brit, az olasz, a lengyel konfliktusokkal fognak foglalkozni. 1918-19-ben és 1944-45-ben is magunktól hullottunk darabokra. A versenyfutás elkezdődött.
