Kampányízű hajléktalanüldözés

Publikálás dátuma
2019.07.27. 08:30

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
A statisztikák szerint feltűnő következetlenséggel bünteti a rendőrség a közterületen életvitelszerűen tartózkodókat.
A hektikusnak tűnő rendőrségi aktivitást Cs. Béla elleni első fokú ítélet hozta felszínre: a férfit csütörtökön a bíróság figyelmeztetésben részesítette életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt. A sokat bírált törvénymódosítás tavaly októberi elfogadása óta Cs. Béla volt a tizenharmadik, akit otthontalansága miatt állítottak bíróság elé – az esetek időbeli eloszlása viszont különös. Míg tavaly októbertől januárig 10 hajléktalant állítottak bíróság elé azért, mert az utcán élt, azóta viszont csak hármat. Lapunk kikérte a pontos adatokat a rendőrségtől, ám az ORFK azt közölte, hogy havi bontású összesítésük nincs. Így is tetten érthető azonban, hogy korántsem állandó a rendőrség igyekezete. A Népszava idén márciusban az ORFK-tól kapott adatokra hivatkozva megírta, hogy októbertől március 4-ig országszerte 338 esetben alkalmazott helyszíni figyelmeztetést a rendőrség „életvitelszerű közterületi tartózkodás” szabályainak megsértése miatt. Most pedig azt tudtuk meg, hogy október 15. és július 22. között országszerte 400 esetben alkalmaztak helyszíni figyelmeztetést. Ezen belül 18 szabálysértési előkészítő eljárást indítottak – egyet-egyet Pest, Fejér, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyében, kettőt Baranyában, tízet pedig Budapesten –, s ebből 12 esetben állítottak hajléktalant bíróság elé. Vagyis míg október és március között, öt hónap alatt 338, addig az azóta eltelt négy hónapban mindössze 62 ember esetében indítottak valamilyen intézkedést. S amíg az októbertől januárig eltelt 3 hónapban 10 embert állítottak bíróság elé hajléktalanság miatt, addig januártól július 25-ig, vagyis kétszer annyi idő alatt, mindössze hármat. Misetics Bálint, A Város Mindenkié csoport szociálpolitikusa szerint van magyarázat az eltérő intenzitásra, sőt, Cs. Béla őrizetbe vételére is, noha nem feltétlenül a törvény betűiben találjuk meg azt. Az októberi törvénymódosítás után a rendőrség buzgón nekilátott, hogy megfeleljen a paragrafusnak, csakhogy pár hét elteltével, amikor az ügyek kezdtek bírósági szintre jutni, több bíró egymástól függetlenül az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult egyéni normakontrollt kérve. Ez elbizonytalanította a rendőrséget, amely jobbnak látta kivárni e folyamat végét. Az Alkotmánybíróság pedig júniusban kimondta – a hajléktalanokkal foglalkozó szakemberek szerint szégyenletes döntéssel –, hogy nem alaptörvény-ellenes a szabálysértési törvénynek az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmára vonatkozó szabályozása, ez pedig feloldhatta a rendőrségi önkorlátozást is. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre az ORFK lapunknak lényegben azt mondta, az Ab-döntéstől függetlenül végezték munkájukat: a rendőrség a vonatkozó jogszabályok életbe lépését követően az abban foglaltaknak megfelelően jár el, ha szabálysértést észlel, akkor intézkedést kezdeményez. Misetics Bálint mindehhez hozzáfűzte: ő maga több, különböző rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a most Cs. Béla esetével indult felfokozott intézkedési roham két hétig fog tartani, s egyik célja, hogy „megtisztítsák” a köztereket a hajléktalanok látványától a nemsokára kezdődő Maccabi Játékok előtt. Ilyen híreket hallott Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója is, aki szerint nemzetközi közönséget vonzó fesztiválok, sportesemények, s nem különben a választások előtt megugrik a hajléktalanok elleni intézkedések gyakorisága. Noha az őszi önkormányzati választás még odébb van – így a következő „razzia-felfutás” a szakértők szerint majd október elejére várható –, beszédes adat, hogy 2014-ben októberében, a helyi választások előtt a rendőrség 124 esetben intézkedett hajléktalanokkal szemben, miközben ugyanabban az évben augusztusban 4, júliusban pedig 6 volt ez a szám. Az ORFK kérdésünkre tagadta, hogy ilyesfajta mozgatórugók is érvényesülnének, amikor a hajléktalanokkal szemben intézkednek.

Nem vegzálni, segíteni kell

Szabálysértési Munkacsoportot hozott létre a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és az Utcajogász Egyesület: önkéntes ügyvédeik minden lehetséges jogi eszközt megragadnak, hogy kiálljanak a hatalom által szegénységük miatt üldözött emberek mellett. Megkérdeztük Michels Antalt – Tóni atyát –, akit a Józsefvárosban a hajléktalanok papjaként ismernek, mi a véleménye a hajléktalanokat vegzáló intézkedésekről. Azt felelte: a hajléktalanság nem kriminalisztikai, hanem szociális ügy, ezért nem a rendőröknek, hanem elhivatott szociális munkásoknak kellene az utcán élőkkel foglalkozni, s személyesen választ találni a problémáikra, a családokat is bevonva. Amíg nem lesznek nagy számban ilyen szociális munkások – márpedig a mostani tendencia ennek épp ellenkezőjére utal – addig a probléma megmarad. D. J.

Nyáreste fedél nélkül

Megvillan a rendőrautó kék fénye a kis belvárosi téren kifeszített, Police feliratú szalagon. Egyenruhások zseblámpával világítják a padot, ahová esténként hajléktalanok szokták bevackolni magukat, négyzetcentiméterenként vizsgálják át a területet árulkodó nyomok után kutatva. Jól öltözött férfi, mint később kiderül, a szomszédos étterem üzemeltetője álldogál a közelben: – Láttuk már itt azt a hajléktalant, nem először jött ide. Nem is igen örültünk, mert hát csak egy bokor választotta el a vacsorázó vendégeinktől, és már bocsánat, de szagra és látványra sem jó ez. Most is itt üldögélt, de jött valami fiatal suhanc. Először csak kiabált vele, aztán behúzott neki egyet. Az meg olyan szerencsétlenül esett, hogy bevágta a fejét. Élet-halál közt volt, amikor elvitték. A tettes elfutott. Csóválja a fejét: – Most persze itt vannak a rendőrök, és engem faggatnak, mehetek majd tanúskodni, bezzeg korábban nyomuk sem volt, amikor a hajléktalanokat kellett volna elzavarni! Néhány utcával, de már egy kerülettel odébb, csöndes a Rákóczi tér valamivel este tíz után. Egyetlen padon látni csak hajléktalant. Lábánál huzat nélküli paplan, előtte nejlonszatyorban fél üveg kóla és ásványvíz. Amint közelebb lépünk, riadtan nyitja ki a szemét, és önkéntelenül is összehúzza magát. Aztán hogy ijedtsége elpárolog, megkönnyebbülve, lassan, de érthetően válaszol a kérdésekre. Kapus Mihály Istvánként mutatkozik be, azt mondja, valaha műtőssegéd volt, de elvesztette állását azzal együtt szolgálati lakását, aztán családjával is megromlott a viszonya, ez pedig megpecsételte a sorsát, 15 éve él már az utcán. – Hogy rendőrt láttam-e? Most nem, este tíz után sosem jönnek. Attól korábban szoktak csak igazoltatni. Megkérnek, álljak odébb, s kérik, világosban ne feküdjek a padra. Kapus Mihály István azt mondja, tud róla, hogy törvényt hoztak a hajléktalanok ellen, de állítja, ő maga ebből még semmit nem tapasztalt. Igaz, teszi hozzá, általában sötétedés és tíz után fekszik csak le. A kerület másik felén, a II. János Pál pápa téren kutyáját sétáltatja késő este egy középkorú férfi. Az eb dühösen ugat közeledtünkre, de aztán ahogy érzi gazdája nyugalmát, lecsillapodik hamar. – Néhány éve még más világ volt itt. A bokrokban emberek éltek. Nem behúzódtak oda, hanem ott éltek, az volt az otthonuk. Aztán jött a szigorítás, a bokrokat visszavágták, hogy már ne adjon rejteket senkinek se, a rendőrök pedig gyakrabban igazoltattak, és eltűnt a hajléktalanok többsége. Még a családom is vitába száll velem, megkapom, hogy nem vagyok humánus, és hát igaz, nekem is van némi rossz érzésem, de azért csak kimondom: jobb a helyzet, békésebb a környék, hogy eltűnt a hajléktalanok többsége. – Hová lettek? – Azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy az egyiküknek sem jelent kiutat, ha hagyjuk őket az utcán. Ezt amúgy kipróbáltuk évtizedeken át, és ha jól tudom, nemigen segített a szerencsétleneken, hogy a hatóság nem vegzálta őket.
Zoltán nagyon szeretne talpra állni
Fotó: Erdős Dénes
Noha a környékbeli férfi szerint alig akad már itt hajléktalan, a tér másik oldalán találunk egy háromfős társaságot: ketten vallják magukat otthon nélkülinek. A halkan, lassan, de világosan beszélő Zoltán azt mondja, néhány napja jött ki a hajléktalanszállóról. – Miért? – Jobb a levegőn. – Ennyi? – Meg nem akartam verekedni. – Kellett volna? – Kellett volna. – Bent a szállón? – Mindig akad valaki, aki beleköt az emberbe. Nekem pedig ilyenkor csak az a kérdés, hogy megcsapom vagy megcsapom. Bokszoltam valaha. Két társa hevesen bólogat. Egyikük mobilja megcsörren. Előbb csak hallgat, aztán mákos hangon szól bele a hívott férfi: – Jól van, jól van, édesanyám, mindjárt otthon vagyok. Az otthon szónál mintha felcsillanna a két másik férfi szeme, de épp csak egy pillanatra, aztán újra nem látszik érzelem az arcukon. A hosszú csöndet rohanó léptek hangja és felharsanó kiáltás töri meg: – A kurva anyádat! Egy emberként fordul az egymással veszekedő, jól öltözött, ittas fiatalok felé a három férfi. – Látja, nem is velünk van a baj, nem mi csináljuk a balhét! – háborodik fel a társaságból a bongyor, fekete hajú, tagbaszakadt Csaba. – Lehet, hogy néha koszosak vagyunk, talán még szagunk is van, meg estére beiszunk kicsit, de mi nem hangoskodunk, nem kötözködünk. Mégis minket csesztetnek állandóan! Tegnap is itt volt egy csapat járőr, igazoltattak mindenkit, s kérték álljunk odébb. Zoltán szólal meg aztán: – Talpra kellene állni. Van szakmám, kapnék munkát. Csak ezt kéne letennem valahogyan – emeli meg a lábánál álló műanyagpalackos bort. – Le kellene tennem valahogy. Csak segítene valaki. - Boda András
Szerző

"Itthon tartott a magyar kultúra és a termőföld" - interjú Bálint Györggyel

Publikálás dátuma
2019.07.27. 07:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Az utóbbi harminc-negyven évben egyre inkább rájöttem arra, hogy sokkal közelebb kell hozni az embereket egymáshoz – mondja a századik születésnapját vasárnap ünneplő Bálint György.
A kert makulátlan, minden fűszál a helyén, szépek a virágok is. Bálint György megengedheti magának, hogy ne így legyen? A suszternek ne legyen lyukas a cipője. Sokat adok arra, hogy a kertem, a környezetem olyan legyen, mint amilyenről mindig beszélek. Az öregség egyik szomorú hozadéka, hogy nem tud az ember mindent tökéletesen megcsinálni, például a kertjét sem. Hányszor volt olyan az elmúlt száz évben, hogy nem volt kedve foglalkozni a kertjével? Nem volt ilyen. Gazdálkodó családból származom, az elődeim mellett az utódjaim is főleg a földműveléssel foglalkoztak és foglalkoznak. Egyértelmű volt, hogy ahogy elkezdtem cseperedni, érdekelt hogyan metszik a szőlőt, hogyan aratnak búzát. Soha nem volt vita a családban arról, hogy melyik mesterséget válasszam. Meg sem fordult a fejében más? Sok más is érdekelt, de ez természetes. Mindig vonzott az irodalom, szerettem a zenét, a festészetet és más művészeteket is. A gondolkodásom középpontjában azonban mindig a szakmám állt. A kertészet – legalábbis ahogy ön beszél róla – szintén egyfajta művészetnek tűnik. Valóban, hiszen a kertészet is képes arra, hogy embereket, közösségeket hozzon közel egymáshoz. Márpedig az utóbbi harminc-negyven évben – amikor már kezdtem öregedni – egyre inkább ráébredtem arra, hogy ez rendkívül fontos. Az úgynevezett osztálytársadalom az utóbbi ötven évben megszűnt. Még Magyarországon is, pedig itt mélyebb gyökerei voltak, mint máshol. Örülök, hogy ez a nagy társadalmi változás bekövetkezett. Apám humanista gondolkodású ember volt, mindig arra nevelt, hogy becsüljem meg a másikat, tekintsem őt egyenrangúnak. Ez a folyamat a világon egyre inkább erősödik. Emiatt örülök, de azért rettentő szomorú vagyok, hogy más, teljesen hibás társadalmi elképzelést akarnak rákényszeríteni az emberekre egyesek. 2018-ban a hazai belpolitikai helyzetre reagálva azt nyilatkozta, optimista, de egyre kevesebb oka van erre. Most, hogy látja? Ma is ez a véleményem. Szomorú vagyok amiatt, hogy ilyen körülmények között kell befejeznem az életemet. Azt látom, hogy más országokban sokkal jobban megértik és kifejezik azokat a gondolatokat, amelyek engem is foglalkoztatnak és egyet is értek velük. Mondana ilyeneket?
Meggyőződésem, hogy nincs jobb program a társadalom számára a francia forradalom hármas jelszavánál: szabadság, egyenlőség, testvériség. Legfeljebb az utóbbit már szolidaritásnak hívom. Gazdaságilag sem tudok hatásosabb célkitűzést az emberiség számára. Azt is jelezte korábban, hogy Magyarország sajátos diktatúra felé tart. Az ön szájából hallani ezt különösen ijesztő, hiszen nem egy diktátor ténykedését élte végig. Mostanában úgy szeretik jellemezni hazánkat, hogy autokrácia, de alapjában véve nem más, mint egy valóságos diktatúra. A társadalom felső elitje élvezi ki az egész társadalom termelési munkájának eredményét. Úgy, hogy a kutya sem foglalkozik az „alsóbb” réteggel. Nem foglalkoznak a dolgozókkal, akik a mindennapi munkát elvégzik, a gyerekekkel, az öregekkel meg pláne nem. Nekik főképp nehéz sorsot jövendölök. 
Ön holokauszt-túlélő. A vészkorszakról ugyanakkor csak az utóbbi években beszélt. Tényleg nem szívesen beszélek erről, évtizedeken keresztül hallgattam is. Ilyenkor – de egyébként is –, sokszor gondolok azokra a bölcsességekre, amelyeket apámtól hallottam. Volt egy olyan időszak a második világháború előtt, amikor a gazdasági helyzet még elég jó volt, de voltak jelei annak, hogy a zsidóságot a társadalom „szemetjének” tekintették. Ebben az időben zsidó osztálytársaim közül sokan nevet változtattak, megkeresztelkedtek. Én is megkérdeztem apámat, hogy mi miért nem csináljuk ezt, hiszen nem voltunk hívő zsidók, nem volt közünk a valláshoz. Apám azt mondta: mi majd akkor keresztelkedünk ki, fiam, ha a zsidókat már nem üldözik. A zsidók egyébként volt, amit rosszul csináltak, például szokatlanul lassan asszimilálódtak. Arról viszont senki sem tehet, hogy milyen országba, városba, családba születik. Magyarország ráadásul nem használta ki azokat az értékeket, amelyek a zsidó származású emberekben lakoztak. Ők többségében ugyanis tudósok, művészek és más értelmiségi elitbe tartozóak voltak. Önt munkaszolgálatba hurcolták, mielőtt egy megsemmisítő táborba került. Két évig voltam munkaszolgálatos. A sok rossz és nehéz dolog közül, amelyeket átéltem, észleltem emberséges dolgokat is. A keretlegények között ugyanis voltak rendes emberek is. Olyanok is persze, akik azért lettek keretlegények, hogy más embereket kínozhassanak. Mégis úgy gondolom: a holokauszt teljesen idegen volt a társadalomtól. A társadalom egésze egészségesebb gondolkodású, mint a hitleri nácizmus volt. Úgy mondom ezt, hogy családomat teljesen elpusztították. Meg lehet bocsájtani valaha? Én megbocsájtó természetű vagyok, és egy érdekes dolog erősített meg ebben, A felszabadulás egy megsemmisítő táborban ért. A felszabadító amerikaiak egy szanatóriumba utaltak be, egy olyan üdülővárosba, mint például Balatonfüred. Itt egy olasz származású nővérrel Annunciáta-val találkoztam. Azóta sem tudom miért, de támogatott, ápolt, érdekelte honnan jöttem, kik a szüleim. Én is nagyon tiszteltem őt, például azért a tulajdonságáért, mert magáról soha nem mesélt semmit sem. Amikor elhatároztam, hogy hazajövök és már elég erősnek is éreztem magam ehhez, akkor megkérdeztem tőle, mivel tudnám meghálálni azt a sok jóságot, amit tőle kaptam. Két dolgot kért tőlem: vegyem fel a katolikus vallást, és, ha hazamegyek ne vegyek elégtételt senkin, azokért a borzalmakért, amelyek velem történtek. Komolyan vettem mindkettőt, úgy érzem most, életem vége felé, hogy eleget is tettem ezeknek. Igyekeztem minden rosszat és ezek következményeit elfelejteni és a magam módján valamit átadni abból az ismeretből, amellyel rendelkeztem. A nácizmus kiirtotta a családját, majd a kommunizmus kisemmizte önt. Miért maradt az országban? Sok lehetőségem volt elmenni más országba egzisztenciát teremteni, de az emigrálás soha nem fordult meg komolyan a fejemben. Itthon tartott mindig a magyar kultúra – amelyet a kitűnő gyermekkorom és a tanáraim miatt szívtam magamba – és a termőföld. Mindig az érdekelt, miként lehet az, hogy egy mag bekerül a földbe, amely elég nedves és elég meleget kap, majd kifejlődik egy növény. Ezután újra magot hoz, ami újra bekerül a földbe. Ez a ciklus életet hoz létre, nemcsak a növényeknek, hanem az állatvilágnak, sőt az embereknek is. Az alap, hogy mindig kell lennie termőföldnek. A munkám is mindig ehhez kapcsolódott. Az első szakkönyvem 1967-ben jelent meg, persze sok minden nem érvényes ma már belőle, de az is a termőfölddel foglalkozott. Sokat mesél az édesapjáról. Ő a példaképe? Apám egy világítótorony volt az életemben. Most is az, pedig már nyolcvan éve meghalt. Azok a gondolatok, amelyekre ő tanított engem, a mai napig a legfontosabbak számomra. Ma már Bálint gazda a Facebookon is aktív, több mint 430 ezren követik. Hogy jött az ötlet? Nehezen. Amikor a számítógép kezdett elterjedni hazánkban, én épp országgyűlési képviselő voltam. Nem volt rá akkor szükségem, volt ugyanis személyzet körülöttem, akik elvégezték az ilyen munkákat. Amikor ennek a korszaknak vége lett, hiányérzetem támadt, hogy én ebből kimaradtam. Nagy szerencsémre az unokám érdeklődik az informatika iránt és megtanított a számítógép használatára. Ő vett rá, hogy indítsak egy honlapot. Talán felismerte azt a lehetőségemet, képességemet, hogy egyszerűen el tudom mondani a gondolataimat. Sikeres volt, azóta is csináljuk, örülök az eredményeknek. Zsúfoltak voltak az elmúlt hetei, a hazai sajtó mellett a francia Libération és a brit Reuters is önnel foglalkozott. Igen, az egyik legnagyobb példányszámú párizsi napilap két oldalas cikket írt rólam. Ez életem egyik komoly eredménye, hiszen németül sok írásom jelent meg, de franciául nem. A Reuters videót is felvett velem, sokan gratuláltak miatta a Facebookon. Vasárnap ünnepli a századik születésnapját. Nagy ünnepség lesz? Azt tanultam a családban, hogy az ember ne az ünnepnapoknak, hanem a hétköznapoknak éljen. Nálunk otthon soha nem volt semmi különleges ilyenkor, legfeljebb kicsit jobb vacsora, valami olyan, amit szerettem. Nem ünnepeltünk. Ezt szeretném most is megvalósítani, amennyire tőlem függ. Szűk családi körben, egy közeli ismerős vendéglő kertjében szeretnék lenni. Szép kertjük van egyébként.

Névjegy

1919. július 28-án született Gyöngyösön. Gyermekkorát a család gyöngyösi és gyöngyöshalmaji birtokán töltötte. 1941-ben szerzett kertészmérnöki oklevelet a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián. 1942-ben munkaszolgálatra hívták be. 1944-ben Mauthausenbe, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba hurcolták. A háború után hazatért, a gyöngyöshalmaji birtokon megpróbálta folytatni a gazdálkodást. 1948-ban kulákká nyilvánították, ezután költözött Budapestre. Agrármérnöki diplomát szerzett, agrártankönyveket írt, a Kertészeti Kutatóintézetben dolgozott, több szaklapot szerkesztett. 1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című műsorának állandó munkatársa volt. Televíziós szerepvállalása óta nevezik széles körben Bálint gazdának. Gazdaképző egyesületet szervezett, 1994-ben belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, a párt országos tanácsának tagjává választották. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő volt. Többek között a TIT, a Magyar Borakadémia és az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. Számos szakmai díj kitüntetettje. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa. Gyöngyös és Budapest díszpolgára.

Szerző

Órákig kell várakozni Röszkénél

Publikálás dátuma
2019.07.27. 07:29
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az utazók Szerbia felé választhatják a Tompa és Hercegszántó átkelőket, ahol kisebb várakozási idővel kell számolni.
Megnövekedett a várakozási idő a Röszke Autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán Szerbia felé, a személyforgalomban – írja a police.hu. A tájékoztatás szerint az átkelőn négy órát kell várakozniuk a személyforgalmi sávokban kilépésre jelentkezőknek. Az utazók Szerbia felé választhatják a Tompa és Hercegszántó átkelőket, ahol kisebb várakozási idővel kell számolni. A Bácsalmás, Bácsszentgyörgy, Tiszasziget, illetve Ásotthalom és Röszke közúti határátkelőhelyek 7 órától fogadják az utasokat. Utóbbi két átkelő meghosszabbított nyitvatartással üzemel. A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a police.hu oldal Határinfo rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók. A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket. Ha rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót.
Szerző