Erősek és érzékenyek - AlkalMáté Trupp a Jurányi Házban

Publikálás dátuma
2019.07.29. 10:30

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Nyári kultusszá váltak az AlkalMáté Trupp előadásai. Alig lehet a produkciókra bejutni. A csapat tagjai önmagukról, idén Czukor Balázsról, készítettek darabot. A végeredmény mindig tartogat meglepetéseket.
Engem nem lehet elfelejteni – énekli Mikes Éva örökzöldjét Czukor Balázs, a róla készített előadás elején. Aztán már az alkalmi kórussá váló nézőket vezényli. Jól kezdődik, erre aztán nem számítottunk. Egy táncdal az AlkalMáté Trupp szokásos nyári előadásán. Ráadásul egy olyan volt Máté- Horvai osztályos énekli, akiről aztán mindent elképzelünk, csak azt nem, hogy szentimentális, szívbemarkoló dalokat énekelget. De hát a színész ugye, ha kell mindent megcsinál. Már aki nem hagyja abba. Czukor Balázs egy ideje színészként nem lép színpadra, kivétel éppen a Jurányi nyaranta, amikor volt osztálytársaival szerepel. Erről is szól ez az előadás, döntésekről, szakításokról, újrakezdésekről, a színészetről, a színházról. Az alkotók önmagukat is zárójelbe teszik, kifigurázzák, igyekeznek nem elszállni. Ez a tét, hogy évről évre szembe tudnak-e nézni önmagukkal, hiteles pillanatfelvételt készítve egy-egy társuk életén keresztül. Az első dal lehetne egy nyári hakni része is, mint ahogy Dömötör András Máté Gábor paródiája is, Dömötör rögtön le is haknihuszározza saját magát. Hát igen, tizenhárom éve indult az igencsak rendhagyónak számító vállalkozás, vagyis, hogy egy színészosztály tagjai minden nyáron összegyűljenek és egy rövid, de intenzív próbaidőszakot követően előadást készítsenek valamelyikükről. Idén Czukor Balázs volt a soros és már csak Jordán Adél van hátra. Időközben ketten, Fenyő Iván és Száraz Dénes kiszálltak, nem vesznek részt a produkciókban, de azért róluk is készült előadás. 
Czukor Balázs nem egyszerű egyéniség. Zárt, gátlásos, bizonytalan, mégis nagyon is szerethető. Az más kérdés, hogy egy színész mit tesz akkor, ha ilyennek született. Mondják is róla, hogy nem technikás, ő bizony akárcsak Monori Lili Kaposváron, ha kap egy instrukciót, megmakacsolja magát. Balázzsal is ez történt, az Örkény Színházból, ahol sorra kapta a nagy szerepeket, az egyik próbafolyamat után (Ascher Tamás rendezése, Mészáros Máté be is mutat egy zseniális Ascher-paródiát, ő az aki osztálytársai közül talán a legjobb színészi formáját mutatja.) Czukor Balázs a Madách térről egészen Dániáig menekült, aztán Szombathelyen játszott, rendezett, ma már csak rendez. Az előadásban változó erősségűek a jelenetek. Van néhány kiemelkedő. Az óvodában játszódó például, amelynek végén Czukor Balázs József Attila Mama című versét mondja, a többiek viszont cuki gyerekverseket. Balázs azonban a végén elakad és sírva fakad. Nagyon izgalmas lenne, ha több jelenet is arról szólna, hogy mennyire maradhatunk civilek a színpadon, mennyire lehetünk őszinték Meddig lehet kitárulkozni? Ha ösztönösek maradunk és önmagunkat adjuk, az egy idő után érdektelenné válhat és netán épp ezért kell otthagyni a pályát? A Czukor Balázs című produkció felvetések sorozata. És szerencsére többször előfordul, hogy egy-egy témából a színészeknek köszönhetően valódi jelenet, igazi színház születik. (Felkavaró, amikor a szüleiknek üzennek aktuális kudarcaikról.) Máskor megmarad felütésnek, a bizonytalanságot, a kérdőjeleket pedig mi is tovább hordozzuk magunkban, akárcsak Czukor Balázs. Info Czukor Balázs Az AlkalMáté Trupp előadása Jurányi Ház Rendező: Máté Gábor  
Szerző

Közel kerülve mások szenvedéséhez

Publikálás dátuma
2019.07.27. 11:00

Fotó: ACHIM KUKULIES / AFP
Egy nagyon összetett, fontos társadalmi üzeneteket hordozó életműbe pillanthatunk be a kínai művész, Aj Vej-vej grandiózus düsseldorfi kiállításán.
„Minden művészet. Minden politika” – vallja a kínai akcionista képzőművész, Aj Vej-vej (Ai Weiwei), akinek nevét és szerteágazó munkásságát szinte a világ minden pontján ismerik. E szikár mottó a művész legnagyobb európai kiállításának is vezérmotívuma. A düsseldorfi Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen K20 és K21 galériáiban látható nagyszabású tárlat az 1980-as évektől napjainkig mutatja be az alkotó – képzőművész, építész, kurátor, zenész, filmrendező, fotográfus – sokszínű, egyszerre politikai, társadalmi és művészeti kérdéseket feszegető életművét, amely kimeríthetetlen forrásanyagból táplálkozik.
Míg a K21-ben bemutatott munkák központi témája a migrációval mint humanitárius krízissel foglalkozik, addig a K20 kiállítótereiben a művész legmonumentálisabb munkáiból láthatunk kettőt: a 2008–2012 között készült Straight (Egyenes), illetve a 2010-es Sunflower Seeds (Napforgómagok) első alkalommal került közös kiállításra. Utóbbi alkotás több mint hatszázötven négyzetméteren terül el a kiállítótérben, és hatvanmillió kézzel készített, porcelán napraforgómagból áll. Az egyén és a tömegek viszonyát játékba hozó monumentális munka minden egyes darabja egy mini-szobor is, amelyek két és fél éven át készültek ezerhatszáz kézműves dolgozó keze alatt. A mű amellett, hogy a fogyasztói társadalom kritikáját adja, a korábbi Kínai Népköztársaság elnökére, Mao Ce-tungra is utal, akit gyakran ábrázoltak úgy, mint az éltető Napot, a népet pedig mint a felé forduló napraforgókat. A düsseldorfi kiállításon szigorú keretek között szemlélheti a látogató a porcelánmagokat (minden sarkon áll egy biztonsági őr), és nem sétálhat az installáció közepébe, mint a korábbi, a londoni Tate Modernben megvalósított tárlat alkalmával. A magok 2010-ben negyvennyolc óráig borították be az épület turbinacsarnokát, azt követően viszont csak elkülönítve volt látható, mivel egészségre károsnak ítélték meg a látogatók lépteivel felkavart kerámiaport.
Ehhez hasonlóan jelentősen üzeneteket közvetít a Straight című projekt, amely az egyén társadalomban betöltött jelentőségét, helyzetét állítja középpontba. Aj Vej-vej az államhatalom szerepét kérdőjelezi meg a 2008-as szecsuani földrengés kapcsán, amelyben hetvenezer ember vesztette életét, köztük több mint ötezer iskolás diák. (Főként középületek, iskolák dőltek össze.) A földrengésben összeomlott iskolaépületek tartószerkezeteinek vasrúdjait a művész pekingi műhelyébe szállíttatta, ahol azokat megtisztították a betontól és kiegyenesítették. A hároméves munkát követően elkészült százhatvannégy tonna vasrúddal a művész többek közt arra kíván rámutatni: bárhogy is tisztítunk meg, vagy hozunk egyenesbe valamit, annak története kitörölhetetlen az emlékezetből, akárcsak a halott gyerekek emlékei.
A düsseldorfi kiállításon Aj Vej-vej a korábbiaktól eltérő formában mutatja be a munkát, a hatalmas térben koporsószerű faládákban sorakoznak a kiegyenesített vasrudak. A kiállítótér falain annak az 5219 diáknak a nevei olvashatók, akik életüket vesztették 2008. május 12-én. Mivel a hivatalos szervek nem közölték az áldozatok neveinek listáját, a művész száz önkéntessel együtt ellátogatott a településekre, és az érintett családoktól, tanúktól gyűjtött pontos információkat. Ezáltal arról is bizonyosságot szerezve, hogy az iskola tartószerkezetének alkalmatlansága a helyi korrupt politikai döntésekből eredt. (Többek között az HBO-n futó Szecsuán könnyei, Matthew O'neill és Jon Alpert dokumentumfilmje is erre a következtetésre jut.)
Mosott, vasalt gyermek- és felnottruhák egy menekülttáborból
Fotó: A SZERZO FELVÉTELE
Noha a művész korábbi munkái, jelentős projektjei is helyet kaptak a K21 tereiben, az ott bemutatott anyag leginkább a migrációt helyezi középpontba. Az alkotó egy nagyívű installáció keretében több oldalról is megközelíti napjaink legnagyobb humanitárius krízisét. A Laundromat (Önkiszolgáló mosoda) című projekt keretében egy ruhaállványokkal teli terembe lépünk, amelyekre több mint kétezer ruházati cikk van felakasztva. A görög-észak macedón határon 2016 májusában bezárt menekülttáborban maradt ruhákat Aj Vej-vej összegyűjtötte és berlini stúdiójában kimosta, kivasalta, kategorizálta. A vasrudakhoz közel hasonlóan a néző nem tud rezzenéstelen arccal elsétálni a több ezer gyermek- és felnőtt ruhái mellett, amelyek a tisztítás ellenére is emlékeket hordoznak. E témát járja körül a Life Cycle (Életciklus) is, amely egy tizenhét méter hosszú, bambuszból készült gumicsónakszobor, benne száztíz utassal: a nagy méretű alkotás a látogatók emlékezetébe idézi a médiából ismerős zsúfolt hajókat, amelyeken a menekültek próbáltak meg eljutni Európába. A két installáció mellett a falakon képsorozatok és szelfik ezreit láthatjuk, amelyeket Aj Vej-vej saját telefonjával készített az általa látogatott menekülttáborokban, a Human Flow című, a krízist dokumentáló filmjének forgatása során. Egyesek a zsenit, mások az elvetemült gondolkodót látják benne – ám Aj Vej-vej munkái senki figyelmét nem kerülhetik el. Nem klisékben, vagy pátosszal teli megközelítésmódokkal beszél a napjainkat érintő társadalmi krízisekről, politikai történésekről, hanem a lehető legközelebb megy az egyes ügyekhez, arra ösztönözve, hogy mi is ugyanezt tegyük. A művészi formába öntött tényeket és dokumentációkat látva nem lehetünk vakok a világban tapasztalható problémákra. Aj Vej-vej szerint azonban a fő kérdés az: mit teszünk azok ellen.

Tudta nélkül bontották el a műtermet

„A mai napon elkezdték lebontani a Bal és jobb (zuo you) nevű stúdiómat, mindenfajta figyelmeztetés nélkül” – írta Ai Vej-vej 2018 augusztusában egy Instagram bejegyzésben, és videót is tett közzé a bontásról. A művész a pekingi Madárfészek stadion elkészültét követő években egyre erőteljesebben bírálta a kínai vezetést. 2011-ben a hatóságok nyolcvanegy napra őrizetbe vették, amiért nyíltan hangoztatta véleményét az emberi jogokról. Útlevelét négy évre bevonták, csak 2015 júliusában kapta vissza. Azt követően költözött Berlinbe, ahol új műterme van. Bérleti szerződése 2017-ben járt le a pekingi épületre, amelyet egy év múlva elbontottak.

A menekültekből nem lehet reklámot csinálni

Mintegy kétmillió dán koronát (76,5 millió forint) ítélt meg egy dán bíróság júliusban a kínai művésznek, amit egy dán autókereskedő vállalatnak kell kifizetnie. A Skandinavisk Motor Co. Volkswagen autókereskedő reklámcélokra használta fel a művész Soleil Levant (Napfelkelte) című alkotását, amely menekültek ezreinek állított emléket. Aj Vej-vej 3500 mentőmellényt gyűjtött össze menekültektől, akik a görögországi Leszbosz szigetén értek partot. Ezt használta fel a cég egy magazinban publikált hirdetéséhez. A mű, amely a humanitárius válságra hívja fel a figyelmet, kereskedelmi célú kihasználása nyíltan szemben áll az alkotás szellemiségével – állapította meg a dán bíróság. A cég szóvivője az ítélet után arról beszélt, már korábban kifejezték sajnálatukat, és elismerték, hogy emberi mulasztás történt. „Amint kiderült, hogy jogdíjas műről van szó, azonnal megpróbáltunk megoldást találni Aj Vej-vejjel a dán törvények betartásával.”

Infó

Ai Weiwei, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen (K20, K21), Düsseldorf, látogatható szeptember 1-ig. A cikk megjelenését a budapesti Goethe Intézet támogatta.

Szerző
Frissítve: 2019.07.27. 11:59

Giccsesen idilli, de imádjuk

Publikálás dátuma
2019.07.27. 09:00

Fotó: MŰVÉSZETEK VÖLGYE
Ha valakinek túl sok a nagy magyar valóság, hétfőig még elveszhet az idei Művészetek Völgye fesztiválon. Mutatjuk, miért érdemes.
Szalonna és kürtőskalács illatát fújja a szél a patakpartra, ahol egymás melletti pokrócokon fekve próbálják túlélni a harmincvalahány fokos hőséget a hajnalig dorbézoló kamaszok és a szülők, akiknek mindig túl korán kelnek a csemetéi – azoknak legalábbis, akik épp a mellettük lévő sátorhelyet bérlik. A mezítlábas kicsik a fűzfa ágaiba kapaszkodva lendülnek a patak egyik partjáról a másikra, itt-ott felszisszen az első sör is.

A Művészetek Völgye néha tényleg giccsesen idilli, de ez itt senkit sem zavar. Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend is bűbájos települések, a fesztiválozók lelkesen fotózzák a néhol megjelenő táblákat arról, hogy egy-egy ház épp eladó. Korábban is írtuk: az idő itt picit másképpen telik. A nap sokaknak 11-kor indul a Harcsa Veronika udvar „reggeli” jógáján. Minden évben élmény, hogy milyen sokakat vonz ez a mozgásforma: egymás mellett nyújtózik az ég felé kamasz és nyugdíjas, negyven kilós vega lány és pocakos középkorú férfi. Sokan még saját matracot is hoznak. Az udvar zenei kínálatban is erős, emlékezetes koncertet adott szerdán a Modern Art Orchestra, ami épp a jóga témakörére alkotott zenét. (A MAO lemezéről március 25-i számunkban írtunk.) Szombaton Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint várja a közönséget, vasárnap Snétberger Ferenc és tanítványai lépnek fel.
Idén a korábbinál is nagyobb tömeg árasztotta el Kapolcsot, a hétköznapokon sem csillapodott a zsúfoltság, ezért sokan a békésebb Taliándörögd felé veszik az irányt. Több színpaddal és kifejezetten izgalmas programválasztékkal várják az érdeklődőket ott is. Ez a település ad helyet a Színház Színpadnak, ahol minden nap jobbnál jobb előadásokat láthat az, aki kibírja a fullasztó meleget és levegőtlenséget, ami a zárt helyszín sajátja. Hiába volt minden igyekezet, kedden Oscar Wilde két és fél órás Dorian Gray előadásának a felénél a közönség jelentős része feladta, igaz, sokan már a szünet előtt elszenderedtek a levegőtlen sötétben. Némileg jobb körülmények vannak a szintén Dörögdön található SZFE Globe helyszínen, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak legizgalmasabb előadásaiból válogathatunk. Szombaton a Diák Oscarra jelölt filmeket vetítik, vasárnap mozgásszínházi előadást tartanak. Dörögd árak szempontjából is barátságosabb, Kapolcshoz képest szinte féláron kapni a fröccsöt az udvarokban.
Akinek nem elég a jóga és a koncertek, idén is írhat verset Lackfi Jánossal a Kaláka Versudvarban és kortárs írókkal, költőkkel is hallgathat verses-zenés előadásokat. Kapolcson ez az udvar az egyik legnépszerűbb, a csilláron is lógnának, ha volna. Nem is csoda: egy helyen látható itt Szabó T. Anna, Simon Márton, a Kaláka, Both Miklós, Kemény Zsófi, Varró Dániel, Szirtes Edina Mókus, és még folytathatnánk.
A Kaláka mellett töretlen népszerűséggel dübörög a Momentán Udvar is, ahol a Momentán Társulat improvizációs előadásain garantált a hangos és megszakadós nevetés, fél órával egy előadás előtt már szinte lehetetlen ülőhelyet találni. A sztorikat mindig a közönség alakítja, a színészek kiváló humorral reagálnak még a legképtelenebb helyzetekre is.
Egy hét távlatából úgy tűnik, hogy bevált a repohár rendszer is. Sokan a nyakukba akasztva, vagy az övükre fűzve viszik magukkal saját poharaikat, ezzel jelentős mennyiségű műanyag szeméttől kímélve meg a Földet. A fesztivál próbálja felhívni a figyelmet az újrahasznosításra is, de egyelőre nehezen találják a megfelelő kukákat az emberek. A színek alapján sokan nem tudják azonosítani mit, hova kellene dobni, egyértelmű szöveg nélkül pedig a mindent mindenhová rendszer érvényesül. Bár elvileg ezt is kiválogatják, azért bízunk benne, idővel mindenki környezettudatosabb lesz.
 
A programdömping hétfőig tart, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend addig kicicomázva vár mindenkit, aki kicsit lemenne a térképről.
Szerző