A Microsoft-megfejtés

Megkapó – vagy inkább beszédes – az az igyekezet, amellyel az illetékes állami szervek passzív, és a média egy részének meglehetősen aktív közreműködésével megpróbálják átfazonírozni a Microsoft-botrányt egyszerű állami korrupciós üggyé. Pedig nem az, nagyon nem: bármit írjon is a kormányközelből informált sajtó, itt nem az a kérdés, hogy néhány hivatalnok esetleg zsebre tett-e pár millió forint megvesztegetési pénzt – és nem is emiatt nyomozott az amerikai igazságügyi tárca meg az FBI –, hanem az, hogy hová került a Microsoft által jelentős kedvezménnyel adott, az állami intézményekben viszont a piaci ár fölött megvett szoftverlicencek árkülönbözete. És – főként – hogy érkezett-e ebből a sokmilliárdnyi ellopott forintból valamennyi Orbán Viktor miniszterelnök családjához. Ezen kívül minden más csak mismásolás.
„Az alapesetben 100 ezer forint körüli Office-licenceket a beszerzési árnál drasztikusan, olykor akár 200 százalékkal drágábban adták tovább a viszonteladók az állami ügyfeleknek” – írtuk az esetről tavaly márciusban, arra is kitérve, hogy az árdrágítás nyomán a közvetítő cégek indokolatlan haszonhoz jutottak. Nem is akárkik. „Az így elért extraprofitból a kormányfő közelébe is jutott: Tiborcz István 2015-ben jelent meg tulajdonosként a HCS Experts nevű cégben, és abban az esztendőben az egyik Microsoft-viszonteladónak rendszeresen beszámlázó HCS megtáltosodott – az árbevétele megduplázódott, közel egymilliárd forintra nőtt, 2016-ban pedig Tiborcz István 389 millió forintot tudott osztalékként kivenni belőle” – olvasható ugyancsak a Népszavában. Azt is megírtuk, hogy fölmerült egy másik családtag érintettsége is: szintén a furcsa állami szoftverbiznisz nyomán nőtt hirtelen naggyá a korábban nyomtatópatronok adásvételével foglalkozó IMG Solutions, amely a 2015-ös évben megszázszorozta (!) a bevételét. A cég tulajdonosa és vezetője, Szentgyörgyi Gábor pedig ifj. Orbán Győző (a miniszterelnök öccse) birkózó sporttársa és barátja, valamint a kormányfő gyakori meccsnéző páholypartnere. Rögzítettük azt is: a Microsoft akkori ügyvezetője nem cáfolta a kérdéses időszakban történt személyes találkozását Tiborcz István testvérével.
Az USA hatóságai kifejezetten azt kutatták, hogy az eladó (vagyis a Microsoft) tudtával bizonyos, politikailag preferált viszonteladóknál csapódott-e le a profit – merthogy az amerikai törvények szerint ez számít nehézsúlyú korrupciónak. Ismét hangsúlyozzuk: nem arra voltak kíváncsiak tehát, hogy megkent-e a Microsoft pár középszintű állami beosztottat Magyarországon, hanem arra, hogy sápot szedett-e a legfelső politikai elit az olcsón adott, de drágán vett szoftverek beszerzéséből – és minden bizonnyal ennek bizonyítottsága miatt róttak ki súlyos büntetést a szoftvervállalatra.
A staféta most az OLAF-nál, az EU csalás elleni hivatalánál van (a pénzt a szoftverekre az EU adta), és ezt – mivel a kifizetések rég megtörténtek, a visszaélésekről pedig az amerikai hatóságok részletes adatokkal rendelkeznek – nagyon nehéz lesz az Elios-ügyhöz hasonlóan elsikálni.
Frissítve: 2019.07.31. 09:12

Akciózunk és védünk

Mi sem természetesebb annál, mint hogy az idők során egyes fogalmak átalakulnak, jelentésük módosul. Az viszont igazán peches eset, amikor a régi és az új fogalom köszönőviszonyban sincs egymással - vagy legalábbis nagyon úgy tűnik. Mi, gyarló állampolgárok hosszú évtizedekig abban a hiszemben éltünk, hogy a gazdaság védelmét érdemes rábízni a bűnüldöző és adóellenőrző szervekre, vagy azokra, akik ha a pénzmosás gyanúját észlelik, akkor gyorsan bejelentést tesznek. Nincs is mit csodálkoznunk azon, hogy a gazdaságvédelem szakos egyetemi hallgatókat is éppen ilyen ismeretekre képzik ki.
Az orbáni alapvetések vissza-visszatérő fogalma ugyanakkor az a fajta "védelem", amelyet csak a NER nyújthat a magyaroknak, lett légyen szó Brüsszelről, a rezsicsökkentésekről, a nyugdíjakról, a családokról vagy a munkahelyekről. A magát mint a gondoskodó államot reprezentáló rezsim bevett szokása, hogy a "védelem" iránti vágyat nemzeti konzultációk kérdéseibe csomagolja, annak érzetét keltve, hogy minden lépését a legitimáció levegője járja át.
A gazdaságvédelmi akciótervek azonban ennél kissé bonyolultabbak. Aligha lehet nemzeti konzultációs kérdést feltenni arról, hogy szeretné-e az állampolgár, hogy egy olyan új, magyar államkötvénysorozatot vezessenek be, amely a devizaadósságunkat csökkenti; hogy az adóelőleg-feltöltés eltörléséről ne is beszéljünk. A sort még folytathatnánk is a totóból kölcsönzött számú, 13 plusz egy intézkedést tartalmazó akcióterv-elemmel.
Akinek ennyi jó kevés, annak nincs semmi oka arra, hogy búslakodjon, hiszen a 2020-as esztendő sem fog elmúlni újabb gazdaságvédelmi intézkedések nélkül. Akcióterv is lesz, nem is egy, hanem egyszerre kettő. A kormányfő egyet jövő tavaszra, egyet pedig őszre ígért be Tusványoson. Tartalmukat még homályban hagyta, ami beleillik abba a forgatókönyvbe, hogy a nagyszerűnek kikiáltott makrogazdasági eredmények árnyékában sem illik elandalodni. A veszélyek már itt toporognak a kapunk előtt, ezért illene félnünk. De szerencsére mégsem, mert minálunk  nem mindenféle liberalizmussal fertőzött elemek kezében van a kormányrúd, hanem olyanokéban, akik megvédik "eredményeinket" a nyugat-európai országok gazdasági lassulásának begyűrűző hatásától. 
A jogalkotás nyelvén ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az idén nyáron sebtében elfogadott költségvetést módosítani kell, nem is egyszer. Világossá vált ugyanis, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv köntösébe bugyolálják majd be azokat az intézkedéseket, amelyeknek szükségességét a parlamenti szavazáskor a magyar kormány csak sejtette, de nem volt képes törvénybe foglalni.
Az orbáni beszédből furcsa kettősség rajzolódhat ki. Pénzelvonás az oktatástól, az egészségügyi és a szociális szférától, s egyidejűleg hatalmas mértékűre duzzasztott országvédelmi tartalék a kormányfő és a hozzá köthető üzleti szereplők érdekeinek védelmében. Az eredeti gazdaságvédelemmel foglalkozóknak és a gazdaságvédelmi akcióterv legnagyobb kedvezményezettjeinek alighanem akadna találkozási pontjuk. Ez azonban nem a terv része.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.07.30. 10:41

Az ördög cimborái

Az EP választáson is elbukott ellenzék két „házi szépségversenyt” nyert pártja – a DK és a Momentum – Ursula von der Leyen asszony bizottsági elnökké választása okán is hozsannázik. Viszont a legvesztesebb párt (az MSZP) egyetlen parlamentbe jutója a parlamentarizmus megcsúfolásának tartja von der Leyen asszony posztra kerülésének módját. Emiatt nem szavazott rá. 
Alighanem neki lesz igaza. Ugyanis nem csak formai kérdésről van szó. Valóban nem tudhatjuk, mi a jövendő bizottsági elnök saját politikai hitvallása. A legjobbat tételezve föl Európa két legerősebb országának demokratikus vezetőjéről – Merkelről és Macronról – sem lehetünk biztosak abban, hogy az ő céljaik azonosak a mieinkkel. 
Legyünk még megértőbbek, tételezzük föl azt is, hogy a céljaink azonosak. Azonban a megvalósítás módja, ütemezése biztosan nem az európai baloldal ízlése szerint való. Ne köntörfalazzunk: a kulcskérdés az antidemokratikus szélsőjobbhoz való viszony. És a Néppárt viszonya a nacionalistákhoz, különösen Orbánhoz kétségbeejtő: tartani lehet még az együttműködés kialakulásától is, ha szorulna a hurok, vagyis veszélybe kerülne a néppárti hegemónia. 
A Fidesz bölcsen hallgat. Jól teszi. Az idő most is nekik dolgozik. Orbán EU-brigádja nélkül a hétgyermekes kereszténydemokrata asszony mehetett volna vissza a főzőkanálhoz, esetleg a német politikába. Áltathatjuk magunkat, mint a DK-sok, hogy az elnöknő programja nagyon hasonlít a mi vágyainkhoz. Csakhogy az elnöknőnek nemigen lehet programja, három hét még Albert Einsteinnek sem volna elég Európa megújításának megtervezéséhez. Ilyen hirtelen csak a jól ismert és jól hangzó szólamokat lehet betanulni és fölmondani - több vagy kevesebb átéléssel. 
Az üres szólamok természetesen a liberálisoknak, a szocialistáknak és a zöldeknek szóltak, arról, hogy az unióból valódi uniót kellene csinálni, mégpedig az ő szájuk íze szerint. Nos, mióta kiszivárgott, hogy a jogállamiságot számonkérő biztos nem Timmermans (a volt szocdem listavezető) lesz, hanem egy keleti biztosjelölt, a jogállamiság rombolása miatti számonkérések furcsán alakulnak majd. Nem lepődnék meg, ha Trócsányira esne a választás. Orbán ugyanis biztosan benyújtotta a számlát. A Néppártba is vissza fogják fogadni. Vagyis - kis túlzással - elmondhatjuk, hogy a magyar nép unióellenes szavazói döntöttek az unió sorsáról. 
Lehet azt mondani, hogy Orbánnak megint szerencséje volt. Csakhogy ez önbecsapás. Az ördögnek ugyanis nem szerencséje van, hanem módszerei. Éspedig olyanok, amilyenekkel tisztességes (keresztény) ember sohasem élne. Persze az ördög cimborák nélkül sehova sem jutna. Ezt a szerepet most az Európai Néppárt vállalta el. Az a cirkusz, amit a Fidesszel műveltek, illetve ahogyan hagyták, hogy Orbán a „bolondját járassa” velük, az nem a szerencse és nem is a véletlen műve. És hogy ebbe az európaiatlan játékba - lényegében kivétel nélkül - belementek a kormányfők, azt mutatja, hogy valami bűzlik Európában.
A szerző orvos
Szerző
Haskó László