hajóbaleset;Hableány;

2019-07-31 16:13:11

Hableány-tragédia: újra elrendelték az ukrán hajóskapitány letartóztatását

Ismét elrendelte a dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó meggyanúsított ukrán kapitányának letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a szerdai döntés után a gyanúsított védője, Tóth M. Gábor a bíróság épületében újságírókkal.

Az ügyvéd elmondta: a bíróság a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélyére hivatkozva rendelte el védence letartóztatását 30 napra. Hozzátette: fellebbeznek a döntés ellen.

Jurij C. letartóztatását tegnap indítványozta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség.

Az ügyben új fejlemény jelölte meg, hogy a megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmények köre bővült, a nyomozó hatóság 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével is meggyanúsította a gyanúsítottat.Emellett az ügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedésnek több különös oka is fennáll, csak így biztosítható ugyanis a hajóskapitány jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása.

A Kúria hétfőn törvénysértőnek ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság azon döntését hogy 15 milliós óvadék ellenében szabadlábra engedték a Hableány-tragédia gyanúsítottját – a rendőrök ezután ismét gyanúsítottként vitték be a 64 éves ukrán férfit. 

Május 29-én a Hableány sétahajó a Margit híd közelében összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval és elsüllyedt. A Hableányon 33 koreai turista, valamint a kéttagú magyar személyzet utazott, és csak hét embert sikerült kimenteni közülük. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetése miatt indított eljárást.