Nem jött össze Orbánnak a kézcsók

Publikálás dátuma
2019.08.01. 19:59

Fotó: M1 Híradó
Ursula von der Leyen nem hagyta, hogy a kezét csókolgassa.
Valamiért nagyon ragaszkodik a kézcsókhoz a nőkkel való találkozáskor Orbán Viktor, pedig többször is galibát okozott ezzel. Néhány éve például Sonia Gandhinak, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnökének próbált kezet csókolni, ami Indiában súlyos bűn, a politikus nem is hagyta neki. Akkor sem jobb a helyzet, ha kénytelen-kelletlen elfogadják a kézcsókot, ebben az esetben ugyanis nem bűn vagy otrombaság, csak diplomáciai hiba. A kézcsókkal ugyanis tárgyalópartnere női mivoltát hangsúlyozza, nem pedig a partneri viszonyt. A szokásos kézcsókkal megpróbálkozott csütörtök délelőtt is, amikor Ursula von der Leyennel találkozott, de az Európai Bizottság elnöke egy határozott mozdulattal lefele húzta eleve rendes kézfogásra nyújtott kezét, jelezte, hogy nem kér belőle.     Ennek ellenére Orbán roppant elégedetten nyilatkozott a találkozójáról. A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság elnökének "a jövőről való gondolatai között ugyanazok a kérdések lebegnek, mint a mi fejünkben". Azt azért nem újságolta el az M1 nézőinek, hogy a jogállamiságról is szó esett, legalábbis UVL a találkozó utána  Twitteren azt írta, hogy „A jogállamiság alapvető, és mindenkire vonatkozik”.
Szerző
Frissítve: 2019.08.02. 15:24

Tatabányán is megvan az ellenzéki pártok közös jelöltje

Publikálás dátuma
2019.08.01. 18:59

Fotó: Népszava
Szűcsné Posztovics Ilona megválasztása esetén támogatná a nyugdíjasokat, a kis- és középvállalkozókat, a munkakezdő fiatalokat, valamint bérlakásprogramot indítana.
Szűcsné Posztovics Ilona közgazdászt, könyvelési és adótanácsadót indítja polgármesterjelöltként Tatabányán az őszi önkormányzati választáson a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd - jelentették be a pártok képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A polgármesterjelölt elmondta, hogy a posztot a DK felkérésére vállalta el. Magát pártoktól független, a közéletért és városért tenni akaró gazdasági szakemberként jellemezte, akinek a könyvelőirodája kilenc embernek ad munkát. Kijelentette,
Tatabányának egy hét évre szóló, az uniós ciklusokhoz igazodó településfejlesztési stratégiát kell alkotnia.

Megválasztása esetén támogatná a nyugdíjasokat, a kis- és középvállalkozókat, a munkakezdő fiatalokat, valamint bérlakásprogramot indítana.
Varju László, a DK alelnöke a bányászhimnuszt idézve - "Szerencse fel!" - üdvözölte a megjelenteket, de hozzátette: a szerencsénél több kell, hogy "Tatabányát visszaszerezzék a demokratáknak", a pártok egyeztetése azonban lehetővé teszi, hogy egyetlen jelöltet indítsanak a Fideszé ellen.
Frissítve: 2019.08.01. 21:19

Sehol nem lehet biztonságban: pénteken bárhol lehet zivatar, felhőszakadás

Publikálás dátuma
2019.08.01. 18:49

Fotó: Varga György / MTI
Zivatar és felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az egész országra péntekre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Veszélyjelzésükben azt írták: pénteken egy közeledő hidegörvény miatt nyugat felől csapadékzóna érkezik. Az eső, zápor mellett a nap első felében nyugaton, délnyugaton, később keletebbre is (elsősorban a déli megyékben) zivatarok alakulhatnak ki, felhőszakadás, főként a déli határ közelében viharos (70-90 km/h) szél kíséretében. Azt azonban hozzáteszik: a pénteki csapadékmennyiség, és így a zivatarok helyzete is egyelőre jelentősebb bizonytalansággal terhelt, azaz nem lehet előre megmondani, pontosan hol várható vihar. Gyakorlatilag az országban bárhol lehet.
Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 15-21, a legmagasabb hőmérséklet 21-30 fok között alakul, a tartósabban csapadékos részeken lesz hűvösebb az idő.
Szerző