Bajtársi Superman

Ej, nehéz az országgyűlési képviselő dolga, nem pihenhet ő, nem nyugodhat, pláne ha egy kicsinyke alföldi faluban él, ott játszik el királyt, kiskirályt, élet-halálurat, mindent elintéző, mindent kijáró, csak a nép boldogságát, örömét kereső mindenható mindenhatót, járásra, megyére, régióra kiterjedő Supermant.

Hiába hát a július, a forró nyári hetek, hasát nem sütteti a tengernél, különben is, hazafias érzelmű honférfi nem a haza határain túl leli meg relaxációja helyszínét. Inkább egy kunhalom árnyékában lazít, egy-egy órát lecsíp a családdal valamelyik környékbeli hagyományőrző gasztronómiai fesztiválon, amiről mindjárt posztot is kirak, magyar sörrel, magyar hallal, magyar sós pereccel.

Posztolni amúgy is szeret, nap nemigen telik el anélkül, hogy e politikai hiperaktivitásnak ne lenne legalább három bejegyzésnyi lenyomata. Az ember csak ámul, hogy miközben ő, szintén faluban, valamivel északabbra, épp csak megetette a kecskéket, meglocsolta a légyűző varádicsot, amiről már a XVI. századból való Herbáriumban is megírták, mennyire hasznos („próbált dolog, levelét főzd meg borban, vagy tejben add innya, a gilisztát kiűzi”), megnézte, duzzadnak-e már a takarmánykukorica szemei, kiszedte a kutya szájából a pár hetes kiscicát, ami persze csak játszásiból került oda, de azért jobb az óvatosság, nos, addigra a képviselő már körbejárta Tolnát, Baranyát, vagy legalábbis az ő Tolnáját és Baranyáját.

Reggel tízkor a falujához közeli városban egy földút közepén ekézte a település vezetőit, amiért lassan halad a csatornázás – hát persze, hogy nem akolbeli, vagy ahogy ő nevezi, „bajtárs” itt a polgármester –, karjai csüggedt, lemondó tartásban, egy másik, közeli fotón már arca is gondterhelt vonásokkal teli, miközben az aszfaltjárda repedése fölé guggol. Pedig „a kormány és jómagam minden lehetőséget megragadtunk, hogy segítsük a város fejlődését...” olvassuk alant, s a képviselő elszántságát ismerve már látjuk lelki szemeink előtt, amint ingujját feltűrve maga tolja végig a tömörítő gépet a dzsuván, csak hogy boldogságot hozzon az ő szavazóinak, még akkor is, ha voltak olyan tévelyedettek, és rossz helyre húzták az ikszet. De persze ilyet többet nem szabad tenniük, mert akkor a képviselő végleg leveszi majd róluk a kezét, s utána a vízözön, sártenger borítja még a főutat is.

Két órával később, pár kilométerrel arrébb már egy igazi bajtárssal pózol, mind a ketten jól belenéznek a kamerába, harcos tekintettel. Kézfogásuk erős, férfias, az ember azt gondolná, bizonyos alkar-körméret alatt ebben a körzetben senki sem indulhat kormánypárti polgármesterjelöltnek. Sőt lehet, hogy a hátsó szobában szkanderen kell legyőzni előbb a képviselőt, hogy a jelöltből tényleg jelölt legyen, vagy ha legyőzni nem is – hisz az milyen ciki lenne már! -, legalább három másodpercig ellentartani félelmetes izomerejének. Itt nem kevesebbet ígér, mint hogy a kormánypárti polgármester győzelme esetén megszűnik a káosz, amiből kiviláglik, hogy hősünk nem is feltétlenül Superman. Az is lehet, hogy ő maga a Káosz-kapitány.