Vonakodó vádló, vitathatatlan vád -A Muller-meghallgatás

Publikálás dátuma
2019.08.04. 12:51

Fotó: Stefani Reynolds / AFP
Meghallgatták – két képviselőházi bizottságban is – a posztjáról tavasszal távozott különleges ügyészt a demokraták, s azóta is latolgatják, hogy mire mentek vele. Mueller legendás szófukarsága alighanem a tévénézők idegeire ment. „Igen”, „ez így van” – felelgette rendíthetetlenül órákon át. S előre kikötötte, hogy ő bizony nem olvassa fel a vaskos jelentése állításait, ezt rátestálva a demokrata honatyákra, akik ki is szemelték gondosan a Trump elnököt leginkább vádló mondatokat. Ám ez sovány pótléka volt az általuk – Mueller becitálásával – remélt megsemmisítő politikai shownak, hiszen az országos közönség ekként nem a vádló szájából hallhatta a vádakat. Holott e meghallgatással a Watergate-ügyben 1973 nyarán elhangzott Dean-vallomás megrendítő hatását szerették volna megismételni. Akkor a tévénézők azt hallhatták órákon át a Fehér Ház volt jogtanácsosától, hogy Nixon elnök miként sértette meg sorozatosan a törvényeket, akadályozta az igazságszolgáltatást és próbálta rávenni Deant a bűnbak szerepére. Az elnök kulcsemberei persze ugyane kongresszusi fórumon siettek cáfolni Dean vádjait, de azok a nagy nyilvánosság folytán a levegőben maradtak. S amikor pár hétre rá egy (eskü alatt valló) fehérházi munkatárs kénytelen volt elárulni, hogy az ovális irodában titkos magnóval rögzítette Nixon minden beszélgetését, az akkori ügyész érthetően beidézte a hangszalagokat, eldöntendő: ki mondott igazat? Kezdetét vette a hosszú jogi csata a magnótekercsek kiadásáról, hogy a végén (a főbíróság döntésére) Nixon rákényszerüljön és lemondjon. Más idők és más ügyészi jogkörök: amikor az idén márciusban a 2017 tavasza óta vizsgálódó Mueller (nyugdíjból visszahozott volt nagy tekintélyű FBI-igazgató) befejezte munkáját, majd ötszáz oldalas bizalmasan kezelt jelentését főnökének, az igazságügyminiszternek adta át. Márpedig a Trump által éppen idevágó nézetei okán kiszemelt Barr az a kecske volt, akire nem lehet rábízni a káposztát. Hiszen tavalyi tanulmányában kifejtette elvét, hogy az elnök hivatala folytán nem is lehet az igazságszolgáltatás akadályozója (ez újdonság az amerikai történelem eddigi két elnökpere ismerőinek, hiszen Andrew Johnson és Bill Clinton ellen pont ez volt a vád, ahogy Nixon esetében is lett volna, ha nem veszi kalapját). S mivel Mueller csapata Trump és az oroszok összeesküvésére nem lelt bizonyítékot, csak haszonélvezetükre, Barr a maga szája íze szerint értelmezte azt a tíznél is több konkrét esetet, amikor Trump mindent megpróbált Mueller kisiklatására, sőt kirúgására is. S négy szűk oldalon jószerivel felmentette az elnököt (Mueller ezt magánlevélben szemére is hányta). Vagyis minden adott volt egy nagyhatású kongresszusi meghallgatáshoz. Leszámítva magát Muellert. Az Amerikában is tragikusan megoszlott közpolitikában ő makacsul igyekszik pártatlannak lenni és látszani is. Ha jelentése óhatatlanul vádolt is, ő saját szavaival óvakodott megtenni. Legfeljebb megerősítette, amit a demokrata képviselők a jelentéséből felolvastak. Trump és Barr jól okoskodtak. A miniszter heteket várt a jelentés (akkor sem az egész) nyilvánosságra hozásával, s ezalatt az elnök és propagandatévéje, a Fox hálózat ezerrel sulykolta, hogy Muellerék felmentették Trumpot. Márpedig ezt a kommunikációs előnyt csak akkor lehetett volna talán behozni, ha az ügyész nagy hatást tesz vádjai felsorolásával. Csakhogy ezúttal a védelem kapott először szót, s a vádló csak nagy sokára. Dean állításait Nixon emberei utána cáfolgatták, most Muellert és a demokratákat szorították a – ráadásul késve – cáfoló előnytelen szerepébe. E 22-es csapdájából a demokraták ügyes kérdésekkel igyekeztek kimászni és kiszedni Muellerből a vádakat megerősítő válaszokat. Nadler, az első meghallgatást végző jogi bizottság elnöke azt tudakolta, hogy amikor az elnök szerint a jelentés őt „teljesen felmentette, akkor az nem felel meg az önök jelentésének”? Mire az ügyész lakonikusan közölte: „Igy van. A jelentés nem ezt mondja”. S ez ment végig, valahányszor – a pártalapon felváltva kérdező képviselők közül – a demokraták kerültek sorra. Érzékelhetően egymással egyeztették a megerősítést kiprovokáló kérdésüket. Jobb híján ez is megtette, ha Muellerből csak harapófogóval lehetett kihúzni a helyeslő feleletet. Pedig amúgy hiába próbálta kínosan megőrizni az elfogulatlan ügyész látszatát, amiről különben egész jelentése – unalmasan jogászi megfogalmazásaival – tanúskodik: a világért sem akarja Trump vétkét prejudikálni. Komolyan véve a minisztériumi elvet, hogy hivatalban lévő elnök ellen ő nem emelhet vádat. Amit egyébként még aznap reggel is lelkére kötött Barr tárcája, óva intve a titkosított részekre utalástól is. Miközben Trump republikánusai többször is idevágó dolgokat firtattak, majd teátrálisan megállapították, hogy Mueller azokról nem beszél…Ők egymás után élték bele magukat a vádló - megüresedett – szerepébe. A végig higgadt ügyészből utóbb csak kibukkant, hogy „ez nem volt boszorkányüldözés”, amivel Trump is sokszor vádolta. A szintén a tévékarzatnak játszó republikánus képviselőket – a vizsgálat elleni – mini vádbeszédeikben persze az a logikátlanság sem zavarta, hogy amennyiben elnökük szerint őt a jelentés tisztázta, akkor Mueller aligha lehetett boszorkányüldöző. Aki nyilván kapva-kapott volna az alkalmon az ország elé tárni - méghozzá hasonlóan teátrálisan - az elnök elleni alkotmányos eljárásra alapot kínáló vádjait. Hiszen ez a lényeg: ha az ügyész a vádemelésben eleve korlátozva van egy elnök esetében, akkor a törvényhozókra vár e feladat. S ha e meghallgatások nem váltak is a demokrata remények szerint félreérthetetlen közváddá, ők jól lelték meg benne és igazoltatták vissza Muellerrel az egyértelműen Trumpot terhelő vizsgálati eredményeket. A második ülés nyitányán a hírszerzési bizottságot vezető Schiff azzal kezdte, hogy „a 2016-os választás sztorija az ország iránti lojalitás hiánya, a mohóság és hazugság. Az önök jelentése megállapította, a Trump-kampány, beleértve magát Donald Trumpot is, tudta, hogy egy külföldi hatalom beavatkozik a mi választásunkba és üdvözölte azt, beleépítette az orosz bekavarást a stratégiájába, s felhasználta”. Mueller pedig aggódva tudatta: még több és nagyobb ilyen beavatkozásra kell számítani. Ha tehát a show nem sikerült is kellően látványosra, annyit bizonyosan elért, hogy Mueller megerősítette: Trump elfogadta egy ellenséges külföldi hatalom segítségét és hazudott róla. Mi több, egy kritikus kérdésre Mueller egyetértően mondta, hogy mivel – a tanúvallomásra csak írásban hajlandó – elnök nem volt „teljesen igazmondó” (vagyis hamisan tanúskodott), a hivatalából való távozása után vádeljárás indítható ellene. S ezzel adta fel igazán a leckét a törvényhozási vádeljárással vívódó demokratáknak. Amit ők az elnök hivatali ideje alatt indíthatnak. De ez politikai döntést követel, s akkor természetesen más, elsősorban a jövő őszi választási megfontolások is szerepet kapnak. Ez is politikai csapda: minél jobban sikerült kimutatni, hogy Mueller jelentése bizony telis-teli a vádemelést indokló elemekkel, annál nehezebb a hithű demokrata tábort visszafogni. Egy friss, a meghallgatások nyomán készült felmérés szerint a demokrata szavazók kétharmada támogatja, hogy vágjanak bele az alkotmányos eljárásba és csak 18 százalékuk ellenzi. Ám a támogatók is megoszlanak vérmességük szerint. S akkor még a pártvezetésnek, élén – a nagy taktikus hírében álló – Pelosi házelnöknővel azt is figyelembe kell vennie, hogy a független szavazók többen vannak, mint akár a demokrata, akár a republikánus hívek. S mivel utóbbiak szinte egybehangzóan elutasítják Trump vétkeinek beismerését, a kulcskérdés a pártok közt lavírozó, ám végül valamelyikre leszavazók véleménye. Ők pedig nincsenek meggyőződve egy alkotmányos vádemelés szükségességéről, alig húsz évvel a Clinton elleni után. Őket kellett volna efelé löknie a Mueller-meghallgatásnak, ám ennek egyelőre nincs jele. De a jelentés csak emelte mindkét politikai oldal tétjét. Mueller utalása az elnöksége utáni vádemelésre létfontosságúvá tette Trumpnak az újraválasztást (és vele az elévülési időt). A demokratáknak pedig egy újraválasztott – tekintélyuralmi hajlamú – elnök bosszúja elkerülését. S hát a megismert tényeknek is van kényszerítő ereje. Ahogyan Trump megvédése mozgósíthat a republikánus oldalon (és ezért játszik rá burkolt faji előítéleteikre), úgy megvádolásának „lelazsálása” tehet kedvszegetté sok demokratát. Vélhetően ezért vág bele az eljárás amolyan „előkészítő feltárásaiba” a Nadler-bizottság, amelyet különben is bőszít Trump (nixoni kifejezéssel) „kőfalazása”: kormányiratok átadásának megtagadása, beidézett tanúk távoltartása. Ha ugyanis az alkotmányos eljárás címszavával követelik, az amerikai jogállamban ezt nem lehetne tovább folytatni. S a csökkentett demokrata remények szerint kiadásukkal, új Trumpra valló tanúmeghallgatásokkal a közvélemény is alakítható.  
Szerző

A túlélők még emlékeztetnek

Publikálás dátuma
2019.08.04. 12:39

Fotó: Yad Vashem
Az igaz történelem emberi történetekből áll. Erről beszélt az Ungváron nemrég lezajlott nemzetközi holokauszt-konferencián egy amerikai tudós, aki egyébként kiválóan tud magyarul. George Eisen szerint tehát nem az országok, vagy a vallások és ideológiák küzdelmére kell összpontosítani a figyelmünket. Az immár 75 éves történész – az amerikai Rochesterben működő Nazareth College rektor-helyettese – régóta foglalkozik a holokauszttal. Könyvet is írt a náci népirtás áldozatává vált zsidó gyermekekről. Megrendítő könyve a gyermeki játék elemzésén keresztül állít emléket a gettókban és a koncentrációs táborokban megölt mintegy másfél millió fiatalnak. Eisen gyakran jár Európában, a közelmúltban Budapesten is előadást tartott. Ennek központi gondolata az volt, hogy a holokauszt sokkal előbb kezdődött, mint ahogy azt gyakran említik. Az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban a nácik már 1941-ben tömeggyilkosságot követtek el és ehhez segítséget kaptak szövetségeseiktől, mindenekelőtt a magyar kormánytól. Ezt felidézni azért is aktuális, mert ennek a népirtásnak ebben a hónapban lesz az évfordulója. Az első bécsi döntés nyomán, Kárpátalja Magyarországhoz csatolásával 1939-ben több tízezer zsidó származású ember is magyar fennhatóság alá került. Köztük voltak olyanok is, akik menekültként hamis papírokkal bujkáltak. A magyar hatóságok egyes menekülteket internálótáborokba zártak, másokat megfigyelés alatt tartottak. Kárpátalja kormányzói biztosa Kozma Miklós lett, akinek oroszlánrésze volt a későbbi tragikus események kialakulásában. .Megszervezte, hogy a Szovjetunió elleni, 1941-es náci támadás után a zsidók egy részét összegyűjtötték és a senki földjére vitték, úgymond idegenrendészeti intézkedésként. A deportáltak nagy részét Kamenyec-Podolszkijba szállították. Ott pedig 1941 augusztus 27-28-án az SS és a többi náci szervezet emberei mintegy 23 600 zsidót meggyilkoltak - más vallású házastársaikkal együtt, ha velük tartottak. A megölt magyarok számát 10-15 ezerre becsülik. Erre is emlékeztek az Ungváron rendezett nemzetközi holokauszt-konferencián. A világ minden tájáról mintegy 150 résztvevő gyűlt össze, hogy felidézzék a történelmi eseményeket és hitet tegyenek amellett, hogy soha többé ne engedjék megismétlődni a vészkorszakot. Az idősebbek nagyra értékelték, hogy nagyon sok fiatal is elment a tanácskozásra, mert érdekli őket elődeik sorsa és fontosnak tekintik, hogy megismertessék vele a következő nemzedékeket is.  Lebovits Imre felidézte, hogy a magyar zsidóság mindig is hű állampolgára volt a hazának, legjobbjai pedig az élet minden területén – eredményeikkel - bizonyították hazaszeretetüket. Mindez azonban nem számított. Magyarország német megszállása – 1944 márciusa után – elrendelték, hogy a zsidóknak sárga csillagot kell viselniük, csillagos házakat, majd gettókat hoztak létre. A hallgatóságból talán nem is mindenki tudta, hogy a vidék zsidóságát marhavagonokban deportálták, többségüket az auschwitzi gázkamrákban ölték meg. Horthy Miklós kormányzó azonban tisztában volt vele, mi vár a magyar állampolgárságú zsidókra, de nem lépett fel ellene, pedig hatalmánál fogva megakadályozhatta volna a gyilkosságokat. Így zárult az a folyamat, amely már a negyvenes évek elején elkezdődött, s amelynek végén mintegy 450 ezer magyar állampolgárt adtak át egy idegen hatalomnak, hogy gázkamrákban végezzenek velük. Hiteles emberi sorsokkal ismerkedhettek meg az ungvári konferencián. Heisler András, a Mazsihisz elnök édesanyja történetével emlékezett arra, hogy a magyar zsidók - akik hazájuk törvénytisztelő polgárai voltak és semmilyen bűnt nem követtek el – maguk sem képzelték, ami valóság lett. Amikor a deportáltak – soraikban a mamával - megérkeztek Auschwitzba, látták, hogy a rámpán különválasztják az időseket és a fiatalabbakat. Azt gondolták azonban, hogy majd az utóbbiak dolgoznak azok helyett, akik már nehezebben bírnák. Pedig az egyik csoport mindig a halálba indult. Nem engedhetjük, hogy mindez feledésbe merüljön – mondta Barna Ildikó, az ELTE TTK tanszékvezetője, aki ugyancsak hosszú ideje foglalkozik a holokauszt témájával. És arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban is vannak olyan jelenségek, amelyeket meg kell állítani. A rasszizmus, a diszkrimináció és a még mindig létező antiszemitizmus arra figyelmeztet, hogy napjainkban is bármikor baj történhet. A tanácskozás résztvevőinek nem is volt kétségük, hogy jogos az aggodalom. De minden beszédnél többet jelentett az a pillanat, amikor elakadt a szó. Midőn saját sorsáról beszélt Lebovits Imre és felidézte, milyen szörnyűségeket látott a II. világháború végén, könnyek gyűltek a szemébe, elcsuklott a hangja és nem tudta folytatni. Ha más nem, ez minden résztvevőt meggyőzhetett arról, nem engedhetik, hogy a szörnyűségek megismétlődhessenek.  

A Facebook pénze: a nagy balhé

Publikálás dátuma
2019.08.04. 10:35

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
Paul Newman legendás filmjében (A nagy balhé 1973) egy szélhámost alakít, aki könnyen ráveszi a maffiafőnököt, hogy látogassa a – csak virtuálisan létező – fogadóirodát. A Facebook 2020-ra ígért digitális pénze, a libra napjainkban legalább komoly viták forrásává vált. A közösségi média lelkes hívei főleg arról beszélnek, hogy a pénzügyek a jövőben egyszerűek lesznek, akárcsak egy faék. Mark Zuckerberg szerint a libra használói – akár bankszámla nélkül – ugyanúgy fizetnek majd okostelefonnal világszerte, ahogy sms-üzenetet írnak vagy bármit megosztanak. A szakértők azért ennél szkeptikusabbak. Szerintük az amúgy is ingatag nemzetközi pénzügyi rendszerben egy újabb kriptopénz tömeges használata növeli a kockázatokat. Igaz, az elmúlt években a bitcoinnal üzletelők közül néhányan meggazdagodtak, de – az árfolyam szélsőséges kilengései miatt – a virtuális pénzt használók veszteségei is igen nagyok voltak. A számok mindenesetre óvatosságra intenek. A gazdasági élet adatait gyűjtő Statista-platform szerint 2016-tól napjainkig a Földön körülbelül 40 millióan használnak valamilyen kriptovaluta tárolására alkalmas „pénztárcát” (blockchain wallet). Ehhez képest a Facebook már ma is mintegy 2,6 milliárd felhasználóval rendelkezik. A közösségi platform globális népszerűsége miatt valószínű, hogy a libra-hívők száma is százmilliókban lesz mérhető. Így nem meglepő, hogy az amerikai képviselők – pártállásuktól függetlenül – többnyire aggódtak, amikor nemrég kongresszusi meghallgatást tartottak a projekt részleteiről . Sokatmondó tény, hogy ennek puszta hírére a bitcoin árfolyama rögtön 11 százalékot zuhant. Az is jelzi a problémákat, hogy a librát júliusban egységesen elutasította a G7-ek pénzügyminisztereinek tanácsa. A résztvevők határozott álláspontja volt, hogy egy magáncég csak a kereskedelmi bankokra vonatkozó szabályok elfogadása esetén végezhet – a lényeget tekintve – pénzintézeti tevékenységet. 

Zárt rendszer

A sokat emlegetett, titokzatos blokklánc-technológia egy zárt infokommunikációs rendszer, ami egyike az internet szellemes alkalmazási lehetőségeinek. Számos területen használják, de a kriptopénz-változatát kifejezetten a pénzügyekre tervezték, amikor a 2008-as válság pusztító következményei miatt új, kreatív megoldásokat kerestek. A korábban biztonságosnak hitt bankrendszerből ugyanis az óriási veszteségek miatt sokan kiábrándultak. Ahogy Sík Zoltán Nándor cikke leírja (Élet és Tudomány 2018/45. szám), ez volt az egyik oka, hogy egy – a bankokat és a pénzügyi hatóságokat egyaránt kikapcsolni képes – „privát” fizetési rendszert is kipróbáltak. A blokklánc-technológiával elvben korlátlan mennyiségű, egyedi azonosítóval ellátott adat tárolható. Ez lehetővé teszi azt is, hogy a rendszer tagjai között lebonyolított tranzakciók valamennyi részletét rögzítsék. A digitális pénz működése leginkább egy pénztárkönyv vezetéséhez hasonlítható, amelyben a lapok szigorú sorszámozással követik egymást. Minden lap alján a lezárt egyenleg átvitelként szerepel, s a következő oldal ugyanezzel az adattal indul. Ez biztosítja, hogy a pénztárkönyvből nem lehet észrevétlenül oldalakat eltávolítani. A blokkláncban a számítógép – bármilyen elnevezésű egységben (bitcoinban, librában) kifejezett – értékeket rögzít és azokat a partnerek között közvetíti. A lényeg: a fizetéseket, pénzmozgásokat tanúsító adatokat visszamenőlegesen sem szándékosan, sem véletlenül nem lehet megváltoztatni. A bitcoin esetében a blokkláncba bárki beléphet, de a Facebook tervezett projektje hozzáférést csak a jogosultaknak enged. Egyes kritikusai szerint nem lesz igazi kriptovaluta a libra, mert a blokkláncok esetében szokásos biztonsági elemeket csak korlátozott mértékben tartalmazza. A digitális pénz mindenesetre zseniálisan egyszerűnek és biztonságosnak látszik, bár megjegyzendő, hogy a milliárdnyi pénzügyi tranzakció (big data) tárolásához óriási szerver-kapacitásra van szükség. A szerverparkok pedig köztudottan rengeteg áramot fogyasztanak, és a hűtésük rendkívüli módon szennyezi a környezetet. A kriptovalutákkal azonban más természetű, kifejezetten pénzügyi jellegű bajok is vannak. 
A kereskedelmi bankok joggal félnek attól, hogy a libra miatt sok ügyfelet veszíthetnek el. Ám komoly monetáris szakemberek is ellenzik a tervet. Katharina Pistor, a Columbia Egyetem professzora például markáns kritikai véleményét az említett szenátusi meghallgatáson is elmondhatta. Szerinte a – valóságos fedezettel nem rendelkező – libra bevezetését jogi eszközökkel kell megállítani. Az igazi veszélyforrást éppen abban látja, hogy az új digitális pénz terjesztői sokat tanultak  a bitcoin kudarcaiból. Felismerték, hogy a technológiai innováció önmagában nem elég a tartós sikerhez. A pénzügyi hatóságokkal és a jegybanki vezetőkkel most folyó tárgyalások nem is titkolt célja az, hogy a libra a globális valuták egyike legyen. A Facebook számára a legjobb biztosíték természetesen az lenne, ha a tehetős kormányok és jegybankok válság esetén – a szükséges mentőcsomagok biztosításával – belépnének a rendszerbe. A professzor emlékeztette a képviselőket, hogy válságok idején a pénzügyi rendszernek – a likviditást minden körülmények között biztosító – „védőhálóra” van szüksége. Ennek létrehozása és fenntartása viszont egyetlen magánvállalattól sem várható. Az ok igen egyszerű: a részvényesek nem alkothatnak mindenkire kötelező pénzügyi jogszabályokat. Emellett az esetleges mentőakciókhoz szükséges tőkeerővel még a legnagyobb óriásvállalatok sem rendelkeznek. Mindez látható volt a 2008-as pénzügyi összeomlás után, amikor az amerikai jegybank (FED) és a szövetségi kormány több ezermilliárd dolláros bankmentésre kényszerült. De nem volt jobb a helyzet 2012 júliusában sem, amikor – az euróválság idején – Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy a közös valutát „bármi áron” meg kell menteni. A válságokat a pénzügyi rendszernek valahogy sikerült túlélnie, bár apró probléma, hogy a mentőakciókat minden államnak az adófizetők terhére, közpénzből kellett finanszíroznia.

A Facebook tervei

A librával foglalkozó tengernyi kommentárt olvasva látható, hogy alaposan átgondolt, gigantikus vállalkozásról van szó. A Facebook tulajdonosai vélhetően abból indultak ki, hogy a sorozatos adatkezelési botrányok sokat ártottak  az óriásvállalat tekintélyének. Többek között ezért is hoztak létre egy – egyelőre – 28 tagból álló szövetséget, amelyben a részvételt például a Mastercard és a Visa is vállalta: ezek kifejezetten pénzügyi világcégek. A 10-10 millió dolláros belépti díjból egy tartalékalapot hoznak létre, amelyből szükség esetén a libra-árfolyam stabilitását is biztosítani kellene. A Szövetség egyébként számít a további tőkeerős csatlakozókra, ezért a belépőknek a majdani bevételből külön jutalékot is ígérnek. Van olyan vélemény, amely szerint Zuckerbergék semmi újat nem találtak fel, a kriptopénz bejelentésével inkább csak a megrendült bizalmat akarják helyreállítani. Ám az mindenképpen egy új „világpénz” tervére utal, hogy a libra árfolyamát (stabil valutákból, állampapírokból álló) kosárhoz kötik, s a Szövetség dolga az árfolyam stabilizálása. Márpedig ez a lényeget tekintve egy virtuális térben létező, „világméretű jegybank” feladata. A Facebooktól való függetlenséget azzal is hangsúlyozzák, hogy a pénzügyi adatokhoz csak egy Calibra nevű leányvállalat kapna hozzáférési jogot. A libra-tranzakciók állítólag elkülönülnének a közösségi platform által őrzött személyes profiloktól, így azok célzott reklámok küldésére sem használhatók. Talán ez lesz a legnagyobb virtuális átverés „A nagy balhé” óta. Ma már a legtöbb Google, Facebook vagy Twitter-felhasználó tudja, hogy a személyes adatai hirdetési célú értékesítése nélkül – egyéb árbevétele nem lévén – egyszerűen nem működne a közösségi média. Így a librát használók pénzügyeinek, vásárlási szokásainak ismerete igen vonzó „árucikk” lesz a Facebook és a Calibra részvényesei számára. 

Európa lassan ébred

Alig néhány hónappal Zuckerbergék nagy bejelentése előtt az Európai Bankfelügyelet éppen a kriptovalutákkal foglalkozott. Az uniós Bizottság számára készült jelentésben javaslatokat is megfogalmaztak. A dokumentumból azonban világosan kiderül a fáziskésés: a hatóság szakértői még csak a felhasználókat fenyegető kockázatok felmérésénél tartanak. A globálisra tervezett libraprojekt számos olyan problémát (például számviteli, adózási kérdéseket) is felvet, amelyekre a bankfelügyelet hatásköre ki sem terjed. Ezért azt javasolják a – még meg sem alakult – Európai Bizottságnak, hogy a költség-haszon összefüggéseket is elemezve vizsgálja meg a problematikus pontokat és tegyen javaslatot az uniós jogalkotóknak. A kriptovaluta – közérdekre is figyelő – szabályozása persze meglehetősen bonyolult feladat, ezért a megfontoltság érthető. Ám a nemzetközi pénzügyek állapotáról már ma sem könnyű biztató dolgokat mondani. Amit biztosan tudunk: egy újabb nagy balhé kitörését jó lenne valahogy elkerülni.
Szerző
Témák
pénz Facebook