gyilkosság;Zágráb;

Egy Nagy vezetéknevű férfi követte el a zágrábi mészárlást

A bűncselekmény helyszínén egy két hónapos kisgyereket is találtak.

Igor Nagy, vukovári lakos követte el a hatszoros gyilkosságot csütörtök este Zágrábban – írja a Jutarnji List című zágrábi napilap cikke alapján a HVG.  A férfi hat emberrel végzett. A lap úgy tudja,a bűncselekmény helyszínén találtak egy két hónapos kisgyereket, akinek a gyilkos volt az apja. A gyermeket egy gyermekotthonban helyezték el.

A taxisként dolgozó, 36 éves Nagy a bűncselekmény elkövetése után megpróbált elmenekülni, ám a rendőrök pénteken hajnali négy óra körül bekerítették. Ekkor magával is végzett. Meg nem erősített források szerint a bűncselekmény hátterében családi dráma áll. Horvát sajótérteülések szerint az egyik áldozat Nagy exbarátnője, a másik pedig a nő húga.