Nem vagyok vallásfilozófus, így nem is akarok mélyebb vizekre merészkedni a keresztény szabadság orbáni meghatározásával kapcsolatban. Nem vagyok vallástörténész sem, hogy feltárhassam az új terminus technicus történelmi hátterét. És nem vagyok nyelvész sem, hogy szemantikai szempontok alapján értékeljem a miniszterelnök új ideológiai alapvetését. Éppen csak, amúgy hétköznapi emberként, szeretném megérteni, mit is mond, mit is ért a keresztény szabadság alatt, hogy felkészülhessek rá, miben is fogunk élni az elkövetkezendő tizenöt évben.
A szakemberek többsége egy laza mozdulattal félredobja a problémát, mondván, ostobaság, értelmetlen, kínban született kreáció, de ezek az emberek nem szeretik Orbánt, nem szeretik a rendszerét, eleve elutasítanak mindent, amit ő mond. A másik oldal, azaz a miniszterelnök hívei viszont kritikátlanul teszik sajátjukévá mindazt, ami elhangzik tőle, bár a konkrét ügyben azért látok némi zavartságot. Sem Hollik István, sem Szijjártó Péter, sem pedig Rogán Antal nem állt még elő a keresztény szabadság rendszerének hangsúlyozásával, pedig ők elsőként szokták átemelni saját nyelvi eszköztárukba az orbáni mondatokat (vö: „keményen dolgozó kisemberek”).
Szóval itt állok teljes tanácstalanságban, keresem az összefüggést az illiberalizmus és a keresztény szabadság között, hisz ez utóbbi – hallhattuk – tulajdonképpen az előbbi magyar fordítása. Persze nem tükörfordítás, de az írói – miniszterelnöki – szabadság ennyit mindenképpen megenged. És Tusnádfürdőn kaphattunk néhány szempontot arra nézvést, hogy miként kerekedik ki az illiberalizmusból a keresztény szabadság, de a szerző ez ügyben túl sok gondolatot tartott magában, nyilván ezért is okozott gondot feltétlen követőinek; mégis milyen kontextusban kellene használni az új meghatározást.
Vajon ebbe a körbe tartozik-e Habony ibizai szabadsága, vagy egy ilyen esetben a szóösszetétel egyik fele számít csak dominánsnak? De ne menjünk időben ennyire vissza; vajon Kósa Lajos eszmefuttatása az anális szexről hogyan illeszkedik a keresztényi szellemhez? (És akkor nem szóltunk egy szót sem a csengeri örökösnőről; ott talán az önzetlen segítőkészséget említhetnénk mint meghatározó elemet.) Ne álljunk meg azonban Kósánál, ő külön világot képvisel a magyar politikában, nyissuk ki egy kicsit a kérdést: vajh miként illeszkedik akár a szabadság, akár a kereszténység gondolatához az, ha a határon a bebocsátásban reménykedő menekülteket éheztetik? Biztos vagyok benne, hogy van erre is szabad fordítás, ezt azonban még nem osztotta meg velünk a miniszterelnök.
Ezért aztán szégyenkezünk miatta, pedig lehet, hogy feleslegesen. És feleslegesen szörnyülködünk azon, ha Bayer Zsolt ráeresztene egy bikát a norvég klímatudós édesanyjára - ez is csak egy ősi keresztényi megközelítés, a vallási rituálé része. Illetve nem is vallási, nyilván nem ez a helyes nézőpont; sokkal inkább kulturális értékrend.
Mindazonáltal nem akarok találgatni. Miniszterelnök úr, segítséget kérek.