Gyógyulási folyamat

Elegáns, mégis szerény. Okos, de nem okoskodó. Humoros, de nem vicces. Az „Imádott” Doktor Vohra fogalom volt Delhiben, a gyerekorvos, akit mindenki csodált, elismert, szeretett, és akiben mindenki bízott. A főváros népszerű piacán berendezett rendelő réztábláján olvasható volt, hogy diplomáját Londonban szerezte, ám az igazi tudást a helyi tapasztalatból merítette.

A trópuson nem mindig könnyű gyorsan és hatékonyan gyógyítani, neki azonban sikerült. Hófehér öltönyben járt, sofőrt tartott, aki vitte az orvosi táskát is, Mont Blanc-töltőtollal írt, zöld tintát használt, nyáron szalmakalapot viselt. Soha nem tévedett, ez a hír járta.

Egy nyári délután kisebbik lányomat elkapta a Delhi-spuri. Indiában ez nem tréfa. Itattuk, nagyobbik lányom aggódott, Mari siettetett, hívd Vohrát, baj van. Mivel mobiltelefon abban az időben még nem volt, a rendelőjét tárcsáztam. Asszisztense nyugtatott meg, hogy a doktor jön, amint tud, addig se aggódjak. Este Vohra meg is érkezett, szokásos széles mosoly, fehér öltöny, fehér ing, divatos nyakkendő, sofőr az orvostáskával. Vohra ránézett a lányomra, megfogta a csuklóját, miközben mi rémült pillantásokat vetettünk rá. Mi lesz?

- A szokásos európai történet – mondta. – Írok gyógyszert - leült a fotelbe, elővette a Mont Blanc-t, firkantott valamit.

- Ezt váltsa ki.

A gyógyszertár a piacon éjjel-nappal üzemelt, a patikus a küszöbön aludt, Indiában ez természetes. Gyógyszer beadva, álmatlan éjszaka, itatás, kétségbeesés, mi lesz? Reggelig semmi javulás. Feltámadt bennem a harcias apa, elmentem a doktorhoz. Éppen reggelizett, fehér ing, nyakkendő, partedli, az asztalon kihajtogatva a Time magazin, elegáns feleség, háziszolga, aki éppen a tükörtojást tálalta.

- Semmi javulás – rontottam be hozzá. – A lányom élet és halál között van!

- Nyugalom, Miszter Odze – mondta, miután komótosan megtörölte a száját a damasztszalvétával. - Nyugalom. Minden rendben lesz. Délben már a nővére ebédjét is megeszi.

- Mégis, miből gondolja?

Vohra eltolta a tányérját, előtte egyet roppantott a pirítósból.

- Mondtam: nyugalom. Ez az európaiak nagy baja. A türelmetlenség és a bizalmatlanság.

- Csak azt kérem, hogy jöjjön el, és nézze meg újra a kislányomat.

- Erre semmi szükség - még mosolygott is. - Ha kétszer megyek egy beteghez, az azt jelenti, hogy súlyos az állapota vagy tanácstalan vagyok. Az ön kislánya egyértelmű tüneteket mutatott, amire a jó gyógyszert írtam fel, csak éppen kell egy kis idő, amíg a hatását érzékeljük. Ezt úgy hívják: gyógyulási folyamat. Ön most úgy viselkedik, mint egy bizalmatlan külföldi apuka, én pedig azt teszem, amit egy indiai gyerekorvosnak tennie kell. Ennyi az egész. Megnyugtattam?

Nem nyugtatott meg, de igaza lett.

Néhány hete halt meg, a nyolcvanas éveiben. Valamennyi fővárosi napilap megemlékezett róla. A temetésén több nemzedék, sok tízezer gyógyult betege vett részt.