Mámorból a valóságba

Publikálás dátuma
2019.08.07. 12:00

Fotó: Shutterstock
A bor is segítheti a művészetek jobb megismerését. Erre a következtetésre juthat a Borszerda rendezvénysorozatának látogatója. Nemzetközi összehasonlításban is egyedi a Magyar Nemzeti Galéria és a Vasarely Múzeum egész estés programja, a Borszerda. Egyedi tárlatvezetések és koncertek mellett egri és más borokat is kóstolhatnak az érdeklődők. Júliusban a nemzeti galériában szerdánként kötötték össze a művészetet a különféle borok alaposabb megismerésével. Ám aki lemaradt az eseményekről, még augusztus 7-én és 14-én a Vasarely Múzeumban kapcsolhatja össze a művészetek e két, egymástól talán nem is annyira távoleső világát. Erre utal Bellák Gábor művészettörténész, a galéria muzeológusa is: „A borfogyasztás igazi kulturális tevékenység. A borról lehet verset írni, a borról lehet elmélkedni, s a borról a legváltozatosabb kifejezésekkel lehet beszélni. A bor karakterét meg lehet ragadni színek, formák, hangulatok, zamatok fogalmaival, s a borról lehet szólni a képek segítségével is.” A Magyar Nemzeti Galériában évekkel ezelőtt azért kezdték el a nyári Borszerdák sorozatát. Szerették volna múzeumlátogató közönségük számára is hangsúlyozni, hogy a bor hasonlóképpen nemzeti örökségünk és kultúránk része, mint a képzőművészetünk. Az esték folyamán az állandó kiállítások mellett az időszaki tárlatok is látogathatóak. Az utolsó júliusi rendezvényen, 24-én, két kiállítást is meg lehetett tekinteni a borok kortyolgatása közben: „A szürrealista mozgalom – Dalítól Magritte-ig”, illetve a Fortepan “Minden a múltam” című fotókiállítását. A szürrealista ábrázolásmód jobb megértését két egerszalóki borászat, a Petrény Winery és a St. Andrea segítette, amint azt is, hogy a tudatunkat jobban felszabadítsuk, miközben az álmok különféle megjelenítési formáit vettük górcső alá. A szürrealisták ugyanis úgy vélték, éber állapotban nem lehet valódi alkotásokat létrehozni, olyan lelkiállapot szükséges, amelyben felszínre kerülnek lelkünk mélyebb, tudat alatti rétegei. A Fortepan kiállítás rendkívül átfogó. Egy kevésbé ismert térbe és időbe kalauzol, a több mint háromszáz kép megtekintése talán más látásmódot is ad a korábbi évtizedek megítélésére vonatkozóan, hiszen a privát fotókon keresztül az átlagember nézőpontját ismerjük meg. A képek mindegyikéhez tartozik egy történet, egy sors, amelyről legfeljebb felmenőink és tanulmányaink révén tettünk szert némi ismeretre. A kiállítás lenyűgözi a látogatót, bár a képek csoportosítása nem a legkövetkezetesebb. A borok valóban elsőrangúak, bár a szervezők kissé talán alulbecsülték a látogatók borfogyasztási képességeit, a St. Andrea Napbora például már a rendezvény felénél elfogyott, pedig alighanem sejteni lehetett, hogy ez a tétel kivételes népszerűségnek örvend majd. Aki pedig az utolsó egy órában akart bort venni, már nemigen válogathatott a tételek között. Legközelebb érdemes lenne több borral felfegyverkezni, hiszen magunk is megtapasztalhattuk, a bor valóban segíti a különféle művészetek jobb megismerését.    

Infó

Borszerda augusztusban augusztus 7. Vasarely Múzeum tárlatvezetés – Az op-art születése, koncertek, a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok borai. augusztus 14. Vasarely Múzeum tárlatvezetés, workshop, koncertek, az Etyeki Borkúria borai.

Modellektől a pohár szélén kiegyensúlyozott tojásig

Publikálás dátuma
2019.08.07. 11:35

Fotó: Martin Munkácsi: Akt, Harper’s Bazaar, 1935, zselatinos ezüst na
Egy izgalmas kép önmagáért beszél, legyen a készítője világhírű, vagy a nemzetközi színtéren kevésbé ismert fotográfus. A magyar fotográfia huszadik század eleji korszakának lebilincselő felvételeivel találkozhatunk Székesfehérváron.
André Kertész, Moholy-Nagy László, Robert Capa, Brassai, Martin Munkácsi: a nemzetközi fotográfia történetében is meghatározó, magyarországi származású „ötök” neve mindannyiunk számára ismerősen cseng, és azt hallva azonnal szemünk elé is vetül egy-egy kiemelkedő felvételük. A hazai fotográfia története azonban számos más kimagasló életművet rejt, amelyekre szintén érdemes figyelni. Arányérzékkel és kiváló válogatással mutatja be az említett öt világhírű művész és további húsz elismert alkotó munkáit a Híresek és képek – Modern irányzatok a magyar fotográfiában című kiállítás Székesfehérváron. A Csók István Képtárban bemutatott, az első világháborút közvetlenül megelőző évektől a második világháború végéig terjedő időszakban készült százötven kép egyúttal a magyar fotótörténet különböző stílusaiba is betekintést enged. A nézők a képeken keresztül közelebb kerülhetnek a huszadik század eleji társadalmi és művészeti közeghez, a korabeli divatirányzatokhoz, a történelmi változásokhoz és az egyszerű hétköznapokhoz. A XX. század elején a festészethez való hasonulás – az úgynevezett piktorialista stílus – volt az uralkodó irányzat, az önálló formanyelv azonban sokaknál már ekkor is élesen kirajzolódott – tudhatjuk meg a földszinti térben. Itt André Kertész számos képe (többek közt az Alvó fiú vagy a Szatirikus táncosnő) mellett Kerny István fotóművész, szakíró és múzeumszervező különleges trükkfelvételei is helyet kaptak, amelyeken a modell megduplázva látható, például önmagával sakkozva. Az asztalosból, majd pékinasból lett fotóművész Rónai Dénes, a magyar fotográfia aranykoszorús mestere (és a fotográfusképzés megalapítója) Pécsi József, Moholy-Nagy László és Martin Munkácsi képei szintén e térben versenyeznek a látogató érdeklődéséért. Az egytől-egyig lebilincselő felvételek közt látható Máté Olga portréfényképész egy-egy munkája is, az emeleten pedig más női fotográfusok, Kárász Judit, Besnyő Éva, illetve a magyar szociofotózás kiemelkedő képviselőjeként számon tartott Kálmán Kata felvételeivel is találkozhatunk.
Az első világháborút követő években a szociofotó mellett a magyaros stílus is kiemelt szerepet kapott, és a Bauhaus is sokakat lázban tartott. Az emeleti térben láthatjuk Balogh Rudolf, a két világháború közti időszak egyik legjelentősebb fotóriportere, és tanítványa Vadas Ernő, Angelo Pál, valamint a Kassák Lajos Munka-körébe tartozó Gönci Sándor és Haár Ferenc felvételeit. Az új tárgyilagosság első hazai képviselőjeként ismert Bárány Nándor, a galéria nevét viselő Csók István-tanítvány Kepes György, Csörgeő Tibor, Járai Rudolf, Kinszki Imre, Escher Károly és Lengyel Lajos egyedülálló fotói szintén szerepelnek Robert Capa vagy Brassaï (Halász Gyula) világszerte ismert képeinek szomszédságában. Holott a kiállítás számos életrajzi elemet és iránymutatást kínál, mégsem rangsorol: épp úgy vetülhet reflektorfény egy kevéssé ismert szociofotóra, akár a világszerte ismert Capa-fotóra, a Milicista halálára. Csinos modell, kihalt utcakép, elrévedő vagy a lencsébe meredő tekintet, a háború utáni romok, építészeti bravúrok, egy tekercs spárga, vagy egy pohár szélén kiegyensúlyozott tojás ugyanakkora eséllyel lehet műalkotás tárgya. A kísérletező, kíváncsi attitűd hol szokványos, hol meglepő eredménnyel szolgál. A tárlat legnagyobb erénye, hogy felhívja a figyelmet rá, az, hogy ez az eredmény kinek mit jelent, korántsem a fotográfus nevétől, vagy ismertségétől függ. Csakis tőlünk, nézőktől.

Infó

Híresek és képek – Modern irányzatok a magyar fotográfiában Székesfehérvár, a Csók István Képtár Nyitva: szeptember 8-ig Tárlatvezetés: Szerda 17 óra Izinger Katalin művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával

Szerző
Témák
fotók
Frissítve: 2019.08.07. 12:39

Krisztusról, új megközelítésben

Publikálás dátuma
2019.08.07. 10:40
Illusztráció - El Greco: Krisztus átkarolja a keresztet c. festményének részlete
Komoly vitát váltott ki Németországban egy Jézusról szóló mű. Ám aligha írják át miatta a kereszténység dogmáit.
Mindent tudunk-e Krisztusról? Valóban feltámadt-e, ahogy az evangéliumok írják? Ezek a kérdések két évezred óta foglalkoztatják a történészeket, s mindenki hite, vagy meggyőződése szerinti választ ad. Németországban új lendületet adott a vitának a történész, Johannes Fried idén megjelent könyve, amely a „Kein Tod auf Golgota” (Nem történt halál a Golgotán) címet viseli. Vélhetően nincs még egy olyan könyv, amelyben a szerző ennyiszer kérne bocsánatot azért, hogy művét megírta. Johannes Fried azonban talán azért is vetemedik erre, mert úgy véli, sokan nem fogják komolyan venni. S ebben alighanem nem is téved túl nagyot. Egy biztos, az általa vélt felismerés miatt nem változtatja meg tanait a katolikus egyház, hiszen nem ő az első történész, aki kétségbe vonja a feltámadást. A korábbi századokban számos apokrif irat keletkezett, amelyet nem sugalmazottnak, nem isteni kinyilatkoztatásnak ítélt az egyház. S ez is a mű is e sorsa jutna. Az a tézise azonban mindenképpen új, mely szerint Krisztus még csak nem is a keresztfán halt meg. A merész elképzelés szerint, amelyet a szerző orvosi kutatásokra alapoz, szén-dioxid mérgezést szenvedett, majd narkózisba esett a keresztfán, de a keresztre feszítést túlélte. A sírban a balzsamolaj segítette a gyógyulását, harmadnapon azonban nem feltámadt, hanem kilépett a sírból és Dekapolisz (tíz város csoportja volt a római birodalom keleti részén) irányába indult. Ezért nem találhatták meg a holttestét a szent sírban. A szerző természetesen nem Krisztus testének elemzése alapján jutott erre a következtetésre, hiszen a tanítás szerint testestül feltámadt. (Krisztuson kívül Szűz Mária került testestül a mennybe. XII. Piusz pápasága idején, 1950-től érvényes Szűz Mária mennybevételének dogmája, mely szerint a Megváltó a Szent Szűz holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után feltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Nagyboldogasszony napját augusztus 15-én ünnepli az egyház.) A német történész János evangéliumából jutott következtetéseire, de a szinoptikusok, Máté, Márk és Lukács evangéliumában is talált olyan elemeket, amelyek szerinte megerősítik elméletét. Johannes Fried elismeri, hogy János evangéliuma született meg a legkésőbb, s azt is tudja, hogy az evangéliumot nem kell mindig szó szerint értelmezni, János ráadásul különös hangsúllyal beszélt Krisztus teológiai szerepéről. Ugyanakkor Fried szerint János elbeszélése azért hiteles, mert szemtanúktól tudta meg, hogy a keresztre feszítés során vér és víz folyt sebeiből. A történész szerint a kereszthalálról szóló leírást nem is az evangélista teológiai megközelítése hatja át. A szerző rendkívül szuggesztíven írja le a történéseket, s annyiszor írja le elméletét, hogy a végére talán az olvasó is elhiszi. Azzal persze mindenki tisztában van, hogy a leírtak nem történelmi tények. De azok, akik valamely korábbi korról állítanak fel elméletet, amelyről még csak tárgyi emlékeink sem maradtak, abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy állításaikat nem könnyű megcáfolni. Azt az elméletét sem, mely szerint a mai Jordánia, Szíria és Izrael határvidékén található Dekapoliszból, miután forró lett a lába alatt a talaj, Egyiptomba menekült. Egy zsidó szekta fogadta be, az úgynevezett „Terapeuták”. Fried nem tartja kizártnak, hogy ő az a lázadást szítani kívánó egyiptomi, akiről Josephus Flavius zsidó történetíró is megemlékezett egyik munkájában. Fried szerint Krisztus később Szíriában bujdokolt, ahol nagyon kedvelték, sokakat gyógyított meg. A könyv nyilván számos vitára ad okot, s vélhetően nincsenek többségben azok, akik hitelt adnának Johannes Fried állításainak. Mindenképp feltűnő azonban, hogy egy olyan komoly és elismert kiadó jelentette meg, mint a C. H. Beck.
Témák
Krisztus Golgota