Kincskeresés – Minden az, aminek a vásárló hinni szeretné

Publikálás dátuma
2019.08.12. 14:12

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az 1950-ben elhunyt avantgarde festőművész fantasztikus tempóban dolgozik még mindig ezen a csodahelyen.
Aurél – akit csak mi hívunk így, valódi nevét nem tudjuk – a hét öt napján hagyatékokat túr, aukciókon tanul és licitál, képkeretezőhöz rohangál, vagy külföldi galériák weboldalait böngészi. Szombaton és vasárnap délelőtt pedig a Budaörsi úti bolhapiacon árulja képeit. Törzsvevőinek megmondja, melyik festmény hamisítvány, melyik az, amelyről maga sem tudja, valódi-e, és megmutatja „titkos” szerzeményeit, amelyek értékbecslésre, keretezésre vagy a szerinte legjobb pillanatra várva bújnak meg raktára mélyén. A legnagyobb festőművészek számozott nyomatait, hovatovább eredetinek mondott munkáit árusító Aurél igazmondását nem érdemes ellenőrizni. A bolhapiac aranyszabálya, hogy minden az, aminek a vásárló hinni szeretné. Törzsvendég a képzőművész, aki installációihoz, montázsaihoz és kollázsaihoz keresi a leghétköznapibb tárgyakat, a legunalmasabbnak tűnő családi fotókat vagy okiratokat. Így kelhet új életre a diploma, a katonai kiskönyv, vagy osztálynapló. Ha nem vesz semmit, akkor sem jött hiába, kap ihletet vagy nézheti a hétről hétre szaporodó Scheiber Hugó-képeket – az 1950-ben elhunyt avantgarde festőművész fantasztikus tempóban dolgozik még mindig, gyanút talán az kelthet a legamatőrebb műkedvelőben is, hogy a tegnapi eső után maradt pocsolyából nem kellene-e kiemelni az oly nagy értékeket. A Városliget átépítése miatt megszűnt Pecsa bolhapiac magyar és külföldi népe is a Budai Zsibvásárra jár. A kavalkádban a nyelvi nehézségek megoldhatók, a kulturális különbségek lényegtelenné válnak és a különböző habitusú emberek saját, közös hagyományokat teremtenek.
Ki nem mondott előírás, hogy mindig azé az áru, aki először ér hozzá, hiába teszi vissza az asztalra, amíg nem lép el, övé a vásárlás előjoga. Így volt ez a káprázatos szőnyeggel is, amelynek eladója egy igen hevesre sikeredett családi vitát rendezett épp, amikor többen is megvették volna áruját. Az a vevő kezdhetett alkudni, aki először állt a szőnyeg szélére. A törzsvevőknek az ízlést és méretet tökéletesen ismerő eladó félreteszi a márkás ruhát, kabátot vagy kalapot, a másik a régi könyvet, CD-t vagy nagylemezt. A holland árus, aki arról győzködött, hogy Hollandia nem jó hely, mert egészen más, mint Amszterdam, hiányos legót adott el. A felbontott doboz az ajándékozottnál maradt, a kárpótlás egy Maria Callas CD-sorozat lett. A bolhapiacon ugyanis nincs számla, hivatalos garancia, de a betyárbecsület többet ér - a hibás árut visszaveszik, vagy új üzlet köttetik eladó és vevő között. Ihletet nem csak a képzőművész kaphat, beszélgetni szerető írók is jó helyen keresik a kiszínezett, de valóságalapú történeteket, a „minden ember egy mese” itt aztán igazán érvényesül. Van olyan árus, aki nem pénzért, hanem szenvedélyből jár ki. Akad, akinek túl sok életkaland jutott, és sokaknak ez a főállásuk. Vásározók, akik fél 4-kor kelnek, 5-kor már kipakolnak, mert tudják, hogy az igazi vevő legkésőbb reggel 7 és 8 között már rója a sorokat. A külföldre ajándékba szánt csipketerítő csak azokban a hetekben volt hiánycikk, amikor szükség lett volna rá. Bizonyítva, hogy bolhapiacra konkrét céllal nem érdemes menni. Ahogy befeszülten, humorérzék és kíváncsiság nélkül sem. Egyetlen titok azonban örök rejtély marad: melyik kamionról esett le az áru.
Témák
bolhapiac

Gödörré vált gyermekkorunk

Publikálás dátuma
2019.08.12. 11:53

Fotó: Fortepan / Népszava
„Az új Közlekedési Múzeum, majd ha elkészül, Kőbányán lesz. Hogy itt, a Hermina út mentén mire számítsunk, azt tippeljék meg önök.”
Ötven éves kor alatt kétféle a pesti ember: az egyik a városligeti Közlekedési Múzeumban töltötte a gyerekkorát, a másik pedig nem. Az első jellemzően fiú, a második inkább lány. Ötven éves kor felett viszont ennyire azért nem egyszerű a helyzet: főként, mert az általunk ismert Közlekedési Múzeum csak 1966-ban nyitotta meg a kapuit. Ami meglepő annak ismeretében, hogy a kiállítócsarnok már az 1896-os millenniumi tárlat fotóin is szerepel. Csak hát az valójában nem az általunk ismert volt: azt tényleg ideiglenes használatra szánták, és úgy tervezték, a bemutató után majd lebontják. Igenám, de a magyar vasúti pályaudvarok és állomások többségét tervező mérnök, Pfaff Ferenc csarnoka olyan impozánsra sikerült – 61 méteres magasság, 25 méter átmérőjű kupola, Róth Miksa-féle üvegablakok, 3100 négyzetméteres alapterület –, hogy a országos kiállítás bezárása után a vasutas szakma máris lobbizni kezdett a megtartása érdekében.
1899-re ez sikerült is, bár a múzeum komfortfokozatát némiképp rontotta, hogy 1928-ig nem volt benne áram, fűtés pedig azután sem. Ám mivel a harmincas évek végén a Lágymányosra tervezett új, korszerű épület ötletét elsodorta a világháború, az ötvenes években végül a városligeti csarnok megmentése mellett döntöttek. E munkálatok nemcsak a helyreállítást és modernizálást foglalták magukba, hanem a millennium megalomániáját tükröző, eklektikus külső leegyszerűsítését is. Ehhez az új formához már harmonikusan illeszkedett az a kiegészítés – Schneller Vilmos munkája -, amely a maga minimalista, mégis változatos kubusaival 1987-re másfélszeresére növelte a kiállítóterületet. Ez az épületrész, oromzatán a 424-es és a Nohab M61-es mozdonnyal meg az AN-2-es repülővel olyan markáns látványt kínált, hogy alighanem mindenki emlékszik rá, aki látta valaha. Mára viszont az egész tömböt lebontották. Bár a Liget új múzeumi negyedének tervezésekor volt egy vonulat, mely szerint épp ellenkezőleg, a Pfaff-féle kupolás csarnokot kell helyreállítani, végül különösebb indokolás nélkül mindenre lesújtott a bontócsákány: a millennium, a hatvanas és a nyolcvanas évek építészetére is. Az új Közlekedési Múzeum, majd ha elkészül, Kőbányán lesz. Hogy itt, a Hermina út mentén mire számítsunk, azt tippeljék meg önök. Akinek bejön a jóslata, azt meghívom egy fagyira.
Szerző

Lovagvár, lovagok nélkül

Publikálás dátuma
2019.08.12. 10:13

Miközben a lovagvár művészek alkotóműhelyévé alakult – itt készült például Segesdi György egykor a Jászai Mari téren álló kubista Marx-Engels-szobra –, addig László Fülöp valódi lovaggá lépett elő.
Nem tudom, olvasóink közül hányan tudják, de a 2019-es év László Fülöp-emlékév is egyben. A Budapesti Városvédő Egyesület Lotz Károly Festészettörténeti Csoportja hirdette meg, hogy felhívja a figyelmet a 150 éve született utolsó magyar „udvari festőre”, akinek itthon a többség csak a városligeti Zichy Géza utca és Abonyi utca sarkán álló, lovagvárra emlékeztető műteremvilláját ismeri. Azt is leginkább arról, hogy egy időben Molnár Ferenc bérelte (állítólag itt írta a Liliomot), de lakott itt Lajta Béla, sőt még Bajor Gizi is. László, született Laub Fülöp Eleket már a pályája viszonylagos elején utolérte a 20. század első évtizedeinek műteremvilla-építési láza. Akkoriban a művészetet a mostaninál nagyobb becsben tartották, így nem volt szokatlan, hogy egy-egy szegényebb sorból indult festő vagy szobrász, műveivel elismertséget – az ismertség révén pedig tehetős feleséget – szerezvén, kacsalábon forgó műterempalotákat építtetett magának. László Fülöp ma is lakott, kissé megkopott fényű és vakolatú lovagvára kiemelkedik mind közül – mintha egy Disney mese díszlete volna. A festő is az imént vázolt receptet követte: először népszerűséget szerzett, majd, biztos, ami biztos alapon, feleségül vette Lucy Guinnesst, a tehetős és előkelő kapcsolatokkal rendelkező ír sörgyáros leányát. Ekkoriban már Európa-szerte futott a szekere: első jelentős megbízása, a bolgár király portréja annyira nagy tetszést aratott, hogy versengeni kezdtek ecsetjéért az európai előkelőségek. Maga Ferenc József is felkérte, fesse meg őt kedvenc kutyájával és lovával, de Róma is szemet vetett a festményeire és a festőre. XIII. Leó pápát ábrázoló portréjával, melyet jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria őriz, aranyérmet nyert a 1900-as párizsi világkiállításon. A városligeti tornyos palota 1901-re készült el, melyet csupán 6 évig élvezett a család, mivel 1907-ben Londonba költöztek. Egy darabig bérbe adták az Istvánmező ékszerdobozának is nevezett épületet – ekkor költözött be a műtermekbe és az egyik lakásába Lajta Béla. 1912-ben aztán eladták, de máig eredeti funkciója alapján kapott lakókat. Miközben a lovagvár művészek alkotóműhelyévé alakult – itt készült például Segesdi György egykor a Jászai Mari téren álló kubista Marx-Engels-szobra –, addig László Fülöp valódi lovaggá lépett elő. Ferenc József 1912-ben nemesi címet adományozott neki, kicsivel később pedig V. György angol király is, és megkapta az előkelőnek aligha nevezhető Philip Alexius de László of Lompos nevet. Háza ma is művészotthon, ahol az utóbbi pár évben egy bizonyos Piers de Laszo, az utolsó udvari festő unokája vendégeskedik, ha Budapesten jár. cso
Szerző
Témák
Budapest